Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Fertőtlenítés: csak a hipó a biztos

Szeged - Nem tartja felelősnek magát az árvíz utáni fertőtlenítés botránya miatt a katasztrófavédelmi igazgatóság, sem a területfejlesztési tanács. A két szervezet nevét az országos sajtó hozta hírbe, miután a megyei rendőr-főkapitányság hivatali visszaélés gyanújával kezdett nyomozni.
A történet 180 millió forint közpénzről szól, amelyet a dolgok jelenlegi állása szerint 11 önkormányzatnak kell – vagy nem kell – kifizetnie, munkadíj gyanánt.

Lapunk és az országos sajtó is nyomon követi a történetet, amelyben a fő kérdés az: milyen körülmények között kötöttek szerződést megyénkbeli önkormányzatok a BS Alfa Bt. nevű céggel az árvíz után, fertőtlenítő permetezésre, és 11 helyhatóságnak ki kell-e végül fizetni a munkáért járó 180 milliót. A négyzetméterenkénti 32 forintos árat a minisztérium sokallta, és bizonyos előzmények után úgy döntött, nem ad támogatást a helyhatóságoknak a munkadíj kifizetésére, a helyhatóságok pedig a saját pénzükből nem fizetnek. Perek indultak és zajlanak: Csanádpalota megtámadta a céggel kötött szerződést, mondván, érvénytelen. A cég is pert indított, hogy igenis fizessenek a helyhatóságok. Végleges határozat még egyik esetben sincs. Ha végül úgy ítél a bíróság, a bt.-nek jár a munka díja, az önkormányzatok csődbe mennek.

Közben a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hivatali visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz, és többet egyelőre nem közöl. Az országos sajtó ezek után feltételezte, hogy a vizsgálat a területfejlesztési tanácsot és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot érintheti: ez a két szervezet minősítette indokoltnak az árvíz utáni fertőtlenítést.

A munkát úgy végezték el, ahogyan a legjobbnak gondolták – a maguk szempontjából is. Fotó: MTI/Németh György
A munkát úgy végezték el, ahogyan a legjobbnak gondolták – a maguk szempontjából is.
Fotó: MTI/Németh György


Egyik szervezetet sem kereste még a rendőrség – mi megkerestük őket. A területfejlesztési tanács annak idején a pályázatok ügyintézésében vett részt, ellenjegyezte a minisztériumhoz továbbított vis maior kérelmeket. A mostani vezetés nem érti, miért vetődhetett föl a tanács neve ebben az ügyben.

– Nem volt feladatunk az, hogy mérlegeljük, megalapozottak-e az árvíz utáni fertőtlenítés szerződései; minden igényt továbbítottunk a minisztériumhoz – mondta lapunknak Frank József, a tanács akkori elnöke.

A katasztrófavédelmi igazgatóságról meg úgy tudjuk, szintén ellenjegyezte az önkormányzatok és a cég közötti szerződéseket – miután azok megköttettek. Két esetben ellenőrizte, tényleg megfelelő szerrel, tényleg védőruhában zajlik-e a fertőtlenítés, az árról nem tájékozódott.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sem értesült hivatalosan a rendőrségi nyomozásról. A megyei főügyészségnek átadta a történtek vizsgálatáról készült jelentéseket, de kérdése eddig az ügyészségnek sem volt. A közleményben – szokatlan módon – egy név is szerepelt: „dr. Kató Sándor pv. ezredes úr ellen az üggyel összefüggésben fegyelmi eljárás indult, amely jelenleg is folyamatban van." Kató ezredes lapunknak annyit mondott: ő nem doktor. Az igazgatóság szóvivője, Dobson Tibor viszont azt mondta, még az ügy kezdetén indítottak belső fegyelmi vizsgálatot, de ez már rég lezárult, azzal, hogy nem tett olyat az ezredes, ami miatt felelősségre kellene vonni.

Bakos András: Mi megy itt?

Adott egy árvíz, utána készül egy minisztériumi útmutató, amely leírja: az önkormányzat elszámolhatja védekezési költségként a fertőtlenítést is. Az nem áll benne, hogy bel- vagy külterületen, és milyen módon végezhető el a munka. Adott egy jól informált vállalkozás, amely ebben üzletet lát. A polgármesterek hezitálnak, valaki felhívja őket valamelyik minisztériumból, hogy gondolják át a dolgot, az állam adja a pénzt, és nagy a fertőzésveszély. A munka lezajlik. A számlák elkészülnek, a minisztérium a fejéhez kap, hogy ez borzasztó drága. Az önkormányzatoknál megijednek, hogy akkor nekik kell fizetniük. Per. Nyomozás. Érezni a levegőben, nem csak a vállalkozó látott itt üzletet, de hát ezt bizonyítani kellene. Az érintettek helyezkednek, mutogatnak. Ha a bíróság érvényesnek találja a szerződést, fizetni kell. Hogy kinek? Természetesen nekünk, adófizetőknek, a magas színvonalú szolgáltatásért.

Olvasóink írták

  • 5. sunyi 2008. május 17. 08:27
    „Ha mutyi volt, börtönbe velük! Szépen egy cellába!
    polgármesterek,vállalkozó,ter.fejlesztési tanács,katasztrófavéd-
    delem.
    Bizony az adófizetők pénzére vigyázni kell.
    Példáúl arra az öt milliárdra amit megint népszavazásra költünk.
    Miért? Mert az MSZP két hónappal ezelött megesküdött arra,
    nem vonják vissza a TB törvényt.
    Ebből a pénzből vajon mennyi kistelepülés helyzetét lehetne
    rendezni? Javaslom,hogy a szoci parlamenti képviselők saját
    zsebükből fizzesék a népszavazást.
    Bakos úr, most miért nem teszi föl a kérdést: mi folyik itt?”
  • 4. Ukuku 2008. május 16. 23:57
    „Csak elmondanám, hogy azt az oldalt, amelyet a víz ért és ahol mellesleg üdülőövezet is van, nem hypozta senki. Az üdülőterülettel a kutya sem foglalkozott, semmi segítséget nem adtak. Helyesbítek 1 üveg hypot ajánlottak fel. Szép. Mellesleg a kedves ATIKÖVIZIG igazán lenyírathatná már a gazt a töltésen, mert már ember magasságú.”
  • 3. Mese 2008. május 16. 18:46
    „A képen miért a töltés belső felét "fertőtlenítik",amit nem is ért víz???
    A hypo nem árt a környezetnek? vagy ez mellékes,csak a pénz jöjjön?”
  • 2. dezső 2008. május 16. 09:10
    „hypo!
    milyen igazad van. az ötven forintos hipo kisétált a töltésre
    és szétlocsolta magát.
    Szerinted minden polgármester,katvédelmis,területfejlesztéses
    hülye?
    Remélem a minisztériumba is szétnéznek az ügyészek.
    Bezzeg ha libaólat kellett volna fertőtleníteni akkor nem lenne
    probléma.Arra ott fent megvan a szakértelem ( ugye Gordon?).”
  • 1. hypo 2008. május 16. 07:50
    „az ötven ft-s hipoból igy lehet 180 millát csinálni,nem is olyan rossz ---példa”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táblakép-festészeti biennále Szegeden

Szeged - Tizenkettedik alkalommal rendezi meg Szeged önkormányzata a táblakép-festészeti biennálét, amit szombaton 18 órakor Nátyi Róbert művészettörténész nyit meg a Reökben. Tovább olvasom