Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Fiatal tolvajokat fogott el a szegedi rendőrség

Szeged - Állampolgári jelzés alapján sikerült elfogni két, lopással gyanúsítható fiatalt szerdán késő este Szegeden.
A gyanú szerint a két fiú – akik egyike még csak 12 esztendős, és társa is alig töltötte be a 14. életévét – november 20-ra virradó éjjel behatoltak az egyik belvárosi intézmény 3. emeleti irodájába, ahonnan különféle számítógépeket, monitorokat vittek magukkal.

A beszerzett adatok alapján a két fiatal hétfőn késő este a szomszédos épületbe jutott be először, melynek pincéjét látogatták meg – ahol korábban csavargásaik során már többször is megfordultak -, majd hirtelen ötlettől vezérelve felmentek a padlásra. Innen azután már könnyen feljutottak a tetőre, mely több mint 10 méter magasan volt, és amely meglehetősen meredek. Ezen átlépdelve közelítették meg a szomszédos épület lapos-tetőzetét, ahol egy tetőablakot találva azon keresztül leereszkedtek a felső szint folyosójára.

Mivel az épület e késői órán teljesen üres volt, nyugodtan végigjárták a felső szint irodáit. Úgy tűnik, szó szerint igaz volt erre a helyzetre a mondás, miszerint alkalom szüli a tolvajt, hiszen ekkor döntöttek úgy, hogy az itt talált számítógépeket elviszik magukkal. A zsákmány összesen 3 lcd monitor, 2 számítógép és egy laptop volt. Ezeket ügyesen átegyensúlyozták a tetőn, és a másik épület pincéjében – ahol először jártak – elrejtették őket.

Innen azután több fordulóban szállították el a beszerzett eszközöket. Két monitort másnap megvételre kínálgatták az utcán sétáló embereknek, és hamarosan „vevők" is akadtak – két 30 év körüli férfi -, akik úgymond „beszerzési áron" vitték el azokat, azaz azzal az indokkal, hogy kipróbálják magukhoz vették, ám később sem fizettek értük semmit.

Szerdán mentek vissza a maradék gépekért, melyeket azután hazavittek. Ekkor tűnt fel egy közelben lakó személynek a gyanús mozgás, aki értesítette a rendőrséget, és sikerült a gyerekeket elfogni. A náluk megtartott házkutatás során az eltulajdonított számítástechnikai eszközök – a két „eladott" monitor kivételével – előkerültek. Az ellopott eszközök értéke egyébként összesen meghaladja az 1 millió Ft-ot.

A Szegedi Rendőrkapitányság az ügyben lopás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja alapján büntetőeljárást indított. Mivel a fiatalabb fiú a 14. életévét még nem töltötte be, ő így, életkorára tekintettel büntetőjogi felelősségre nem vonható.

Olvasóink írták

  • 2. Dodó 2007. november 23. 16:05
    „Egyébként is halmozottan hátrányos helyzetűek. Az esélyegyenlőségi ombudsmannak kellene őket örökbefogadnia.”
  • 1. Pgs 2007. november 22. 17:32
    „Megússzák úgyis. Nem büntethetők.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymásnak ütközött két troli délelőtt Szegeden

Szeged - Összeütközött két troli délelőtt Szegeden. A baleset a Párizsi körúton az egyik megállóban történt. Egy utasokat felvevő, álló trolinak ütközött hátulról egy másik, a megállóba érkező trolibusz. Tovább olvasom