Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Fidesz: felesleges a lámpás körforgalom

Szeged - Juhász István igazságügyi közlekedési szakértő is részt vett a Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet a tömegközlekedési nagyprojektről tartott Kohári Nándor (Fidesz) és Kalmár Ferenc (KDNP).
A szakértő részletezte, amit rá hivatkozva a képviselők korábban már elmondtak, hogy a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút csomópontban indokolatlan lámpás körforgalmat építeni, mert az szerinte lassú, 25-30 kilométeres sebességgel haladnak a járművek. Míg a lámpás kereszteződésben – amikor zöld a lámpa – gyorsabb az áthaladás. Szerinte a körforgalom felesleges.

Kalmár Ferenc hozzátette: az erre fordított összeget arra kellett volna szánni, hogy a 2-es villamos elérjen a József Attila sugárútig, és „akkor lett volna értelme" az új villamosvonalnak.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. valakiiii 2010. február 19. 21:15
    „Kedves MSZP szavazók!!! Vége van! Tisztelt miniszterelnök jelöltjük bíróság előtt hazudott!!! Vége, ennyi volt!!!

    Felvétel cáfolja Mesterházy Zushlag-vallomását

    Cáfolja egy 2005-ben készült felvétel Mesterházy Attilának a Zuschlag-perben tett vallomását. Öt évvel ezelőtt Komlón az MSZP miniszterelnök-jelöltje politikai államtitkárként még arról beszélt, hogy a polgármester lobbizása és az ő közbenjárása nélkül nem kapta volna meg a 40 millió forintos állami támogatást a város a műfüves focipályához. A Bács-Kiskun megyei bíróságon viszont tavaly novemberben tanúként azt vallotta, hogy nem tudott közbenjárni pályázati pénzekért.

    Felvétel cáfolja Mesterházy Zushlag-vallomását

    Mesterházy Attila a focipálya átadóján szó szerint az alábbiakat mondta: ,,Polgármester Úr minden hétfőn a Parlamentben odajött hozzám és mondta, hogy: ´tudod Attila itt Komlón nagyon szeretnek az emberek sportolni, megérdemelné ez a közösség, kéne ez a műfüves pálya ide´. Mondtam, hogy tudom Zoli, utána fogunk nézni, természetesen. Jött a következő hét, akkor megint jött, hogy ´Attila tudod Komlón´, elmondta ugyanezt körülbelül egy 20 percben. A végén már mindannyian menekültünk előle, mert ´tudtuk Komló´, már messziről mondtuk, intézzük a dolgokat. Tehát igazából, a viccet félretéve, azt gondolom, hogy az ő kitartó lobbizása. Azt gondolom, hogy enélkül nem jöhetett volna létre ez a mostani pályaavató."”
  • 28. ifj. Nagy Gábor 2010. február 19. 18:15
    „28. hozzászólás Tralala 2010.02.19. 17:29

    Teljesen igaza van a tagnak!!! Akkor lett volna értelme a villamosnak, ígymeg csak egy b*szott dísz.

    Ezzel akkor azt is kijelented, hogy a 2-es és 83-as busz is teljesen értelmetlen a jelenlegi formájában, bezzeg ha elmenne a József Attila sgt-ig!!! Mi van ott, ami ekkora értelmet ad a dolgoknak, ami olyan utasforgalmi lépcsőt jelent, hogy odáig és pont odáig megéri elmenni, de tovább már nem?

    Akárhogy gondolkodom, nem tudok ott ilyen létesítményről.”
  • 27. Tralala 2010. február 19. 17:29
    „Teljesen igaza van a tagnak!!! Akkor lett volna értelme a villamosnak, ígymeg csak egy b*szott dísz.”
  • 26. DMagóg 2010. február 19. 08:16
    „22. embrumm !

    ,,Az ellenzékiség nem azonos az ellenkezéssel..."

    Ez nem is ellenkezés, hanem konstruktív ellenzékiség. Ők mondták, márpedig a hazugságnak még a gondolata is távol áll tőlük. A konstruktivitásuk meg ennyi.

    Így aztán a károkozást sikerült fokozniuk, úgy konstruktívan!”
  • 25. trombitás 2010. február 19. 07:08
    „Kalmár Ferenc hozzátette: az erre fordított összeget arra kellett volna szánni, hogy a 2-es villamos elérjen a József Attila sugárútig, és ,,akkor lett volna értelme" az új villamosvonalnak.
    Ez biza igaz. Botka elvtársék csapata MÖGMONDTA akkor MÖGMONDT. HA lösssz akkor lössz káosz a városba. Majd lösssz avatás . Avatás szalagátvágás. Majd bankett ünnepséggel szónokkal. Jutalommal. Lössz itt minden.”
  • 24. klj_54 2010. február 18. 23:44
    „23. hozzászólás FIexsnake 2010.02.18. 21:30
    És azokat mind el is olvastad?

    Amellett nem árt a lámpa a körforgóba, mert a sok bifla nem tudja mikor kell mennie:(
    Én sok vezetőnek javaslom, hogy az N10 ről az A25 re (MWay:) a Waltham Crossnál gyakorolja a felhajtást!
    8 sáv, kettő kettő visz egy egy irányba. (Dover, Enfield, Észak M25 -M1 felé, a negyedik felé nem jártam)
    Nagyon el lehet tévedni:)”
  • 23. embrumm 2010. február 18. 22:12
    „FIexsnake 2010.02.18. 21:30

    Biztos nem olvastad végi Flexi:

    Az ellenzékiség nem azonos az ellenkezéssel. Az első hasznos, mert kordában tart, de az utóbbi káros mert csak korlátokat állít.
    Miért is nem az a cél, hogy jobb legyen?
    Ami itt folyik az a betratás, aki ezt nem vette észre az nem akarta...

    Erről!”
  • 22. FIexsnake 2010. február 18. 21:30
    „embrummm,25 millio modosito inditvanyt nyujtott be a Fidesz,mind ! elutasitotték ! miröl gagyogsz?”
  • 21. embrumm 2010. február 18. 21:11
    „Sajnos tiszta politika már megint.
    Az ellenkezéshez értenek a legjobban mint mindíg. Ezzel ki is fújt a tudomány.
    Én szeretnék azért arról is kimutatást olvasni majd egyszer, mekkora kárt okozott ennek az országnak a 8 éves folyamatos ész nélküli ellenkezéssell! Szerintem mindenki elsírná magát!
    Az ellenzékiség nem azonos az ellenkezéssel. Az első hasznos, mert kordában tart, de az utóbbi káros mert csak korlátokat állít. Jól el is tévedtünk....”
  • 20. Filctoll 2010. február 18. 21:03
    „ukk-mukk-fuck - Szerinted az MSZP-s jobb? Fordulj már egy kicsit magadba!”
  • 19. ukk-mukk-fuck 2010. február 18. 20:13
    „moderálva”
  • 18. CID 2010. február 18. 19:40
    „Ezt már, minta említették volna.”
  • 17. papus3 2010. február 18. 19:37
    „A lámpás irányítás nem csak a villamosra vonatkozik,mnt a Horgosi úton?De miért nem akkor csináltak szakértést,amíg tervezeti szakaszban volt?Temessétek be a gödröket,mindent állítsatok vissza eredeti állapotra!Hajrá!!”
  • 16. Agyalapi 2010. február 18. 19:13
    „Ezt nem most találták ki, csak újra erőltetik. Ennyire telik az erejükből. Erőlködnek, erőlködnek, aztán tele lesz a gatyájuk.”
  • 15. mattil 2010. február 18. 18:55
    „14 nyomdász: Az a baj, hogy most tényleg takarékra van állítva a kampány, így nem lesz olyan nagy a gyűjteményed. Négy éve bezzeg még egymásra licitáltak rá az igérgetésben. Az egyik kitalálta az emelt 13. havit, a másik már egyből kontrázott, hogy ő még 14 meg 15 havit is fog adni és így tovább. De a legnagyobb csúcs az ingyen utazással volt 62 majd 60 majd 55 év volt, a végégn már 50 fölött megadták volna mindenkinek úgymond"kárpótlásul azért mert 50 felett nehéz elhelyezkedni" :-) Érdekes módon ezekre már az sem emlékezett egy-két hónap múlva aki pedig nagy buzgósággal mondta.”
  • 14. nyomdasz63 2010. február 18. 18:11
    „Én csináltam egy "új szöveges dokumentum"-ot a laptopomon.Begyűjtöm a két acsarkodó párt "aranyköpéseit" ,ígéreteit.Áprilisra lesz vagy egy tucat vicc/röhej/(sajna)oldalam!!! Pl.:Jobbról lehetne otthon pálinkát főzni(eddig is főztem)>>><<<balról piás tinilányok tömkelege(eddig is így volt)...stb...stb.”
  • 13. E! 2010. február 18. 17:26
    „Okos. Ügyes. És persze a lámpás kereszteződések éjszaka is működnek ugye...”
  • 12. rozator 2010. február 18. 17:10
    „Ezek minden héten kitalálnak valami emeletes marhaságot! Mikor unják már meg, hogy főnöki utasításra égetik magukat?”
  • 11. smalltown 2010. február 18. 17:04
    „Rohej. Es ezekre szavaztok?”
  • 10. KolompárRómeó 2010. február 18. 16:43
    „Bécsben a Favoriten felé van egy soksávos, lámpás körforgalom. Teljesen jól kezeli a pálya felől-felé menő autórengeteget. Annak idején, amikor 2hetente jártam arra, mindig megjegyeztem, hogy ez mekkora ötlet, ilyen vajon miért nincs nálunk. Most végre lehet és erre a "szakértők" majd tisztán pártpolitikai alapon megmondják a .....”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a Dugonics téren: teszteltük a villamost - videóval

Felszálltunk a 3-as villamosra és megnéztük, mennyire balesetveszélyes a Dugonics téri körforgalom, ahol szerdán a tuja elütött egy idős nénit, aki később belehalt sérüléseibe. Tovább olvasom