Délmagyar logó

2016. 02. 13. szombat - Ella, Linda 5°C | 9°C

Fogyasztóbarát a Napfényfürdő

Szeged - A határon átnyúló panaszokat is zökkenőmentesen kezeli, és minden jogszabályi előírásnak megfelel a Napfényfürdő, amely Fogyasztóbarát Tanúsítványt kapott.
Magyarországon hatodikként, de a fürdők közül elsőként kapott Fogyasztóbarát Tanúsítványt kedden a szegedi Napfényfürdő Aquapolis. Az elismerést Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adta át Szabó Mihálynak, a Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának a Napfényfürdő csendes wellness részlegében.

Pintér István kiemelte: a fürdő pályázatából kiderült, hogy a határon átnyúló panaszokat is zökkenőmentesen kezelik. Az elismerésben olyan vállalkozások, szolgáltatók részesülhetnek, amelyek a jogkövető magatartáson túl további eszközökkel igyekeznek elnyerni a fogyasztók bizalmát.

Szabó Mihály hangsúlyozta, a 2010-es nyitás óta az a céljuk, hogy a fürdővendégeiket úgy engedjék el, hogy azok maximálisan elégedettek a szolgáltatásokkal. Mint mondta, nagy elismerés ez a Napfényfürdőnek, amely tavaly több mint 400 ezer vendéget fogadott, és a vendégkönyvbe csupán egy tucatnyi – nem feltétlenül pozitív – bejegyzés került. Az ügyvezető igazgató kifejtette: együttműködéseket kötöttek Szerbiával és Romániával, hogy a külföldi hatóságokkal közösen vizsgálhassák ki az onnan érkező vendégek panaszait. Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta: nemcsak Szegednek, a külföldieknek is fontos a Napfényfürdő. Sokan kimondottan azért érkeznek a Tisza-parti városba, hogy a fürdőkomplexum szolgáltatásait igénybe vegyék. A fogyasztóvédelem az ő érdekeiket is képviseli – fogalmazott a főigazgató.

A fürdő az Európai Fogyasztói Központtal is együttműködik, és vállalta, hogy kihelyezi a szervezet magyar és angol nyelvű kiadványait - közölte Kriesch Attila, a központ igazgatója. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európában egyedülálló kezdeményezésként tavaly márciusban hirdette meg a Fogyasztóbarát Tanúsítványok elnyerésére irányuló pályázatát, amelynek első díjazottjai októberben vehették át a dokumentumokat. A tanúsítványt eddig öt vállalkozás – az Eger Park Hotel Kft, a Pinxit 2003 Kft., Béres Vendéglátó és Kereskedelmi Kft., a Miskolc Autóház Kft. és a Green Living Hungária Kft. – érdemelte ki.

Olvasóink írták

  • 3. waterbear 2013. szeptember 11. 13:30
    „Fogyasztóbarát akkor lenne, ha egy álagos család számára is megfizethető lenne.... jelenleg a mórahalmi strand egy 4-5 tagú család számára még mindig olcsóbb, még utazással együtt is...”
  • 2. Cillit_bang 2013. március 02. 21:16
    „"Fogyasztóbarát"! Évi 200 milliós veszteséggel!!!!
    Hmmm.”
  • 1. bánki 2013. február 28. 15:34
    „<moderálva>”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Galériák

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Röszkei tömegszerencsétlenség: 2 év fogház a török kamionosnak

Jogerősen 2 év fogházzal sújtotta a Szegedi Törvényszék Kayabölen Alit. Tovább olvasom