Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Főként a fiatalokat támadja az influenza

Vásárhelyen már átlépte a járványküszöböt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma, de kétszer annyi beteg van a megyében is, mint a múlt héten. Általános járványra egy-két héten belül számítanak a szakemberek.
Megduplázódott a múlt heti adatokhoz képest az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma Csongrád megyében, a szomszédos Bács-Kiskunban már ki is mutatták az A vírust – tudtuk meg Tombácz Zsuzsannától, az ÁNTSZ régiós járványügyi főosztályvezetőjétől. Bár Szegeden, Makón és Szentesen még kevés a beteg, Hódmezővásárhelyen a számuk már átlépte a járványküszöböt, azaz a 100 ezer lakosra számított 200-as megbetegedési értéket. Ha a helyzet tovább romlik, szükség lehet egészségügyi zárlat, látogatási tilalom elrendelésére is a vásárhelyi kórházban – közölte a főorvos.

A szegedi Debreceni utcai rendelő várójában is sok a beteg. Fotó: Frank Yvette

Mivel csütörtökön a legtöbb iskolában elindult a tanítás, és az óvodák, bölcsődék is üzemelnek, a szakember szerint egy héten belül terjedni kezdhet a betegség a zárt közösségekben. Az eddigi adatok alapján a fiatal korosztályban van a legtöbb influenzás: főként a 15 és 24 év közöttiek, illetve a gyerekek kapják el a fertőzést. A főorvos szerint ennek az az oka, hogy a 60 év felettiek és a krónikus betegek inkább felvették a védőoltást, mint a fiatalabbak. A védőoltást – amiből az idősebbek és krónikus betegek ingyen kapnak a háziorvosnál – viszont még most sem késő beadatni, hiszen így elkerülhetőek az influenza veszélyes szövődményei.

A közép- és idősebb korúak között inkább más típusú, torokfájással, gennyes orrváladékkal járó vírusok „kaszálnak", influenzaszerű panaszokkal még nem jelentkeztek – tudtuk meg Fekete Judit szegedi háziorvostól. A vele egy helyen rendelő házi gyermekorvos, Hegedűs Ágnes kis páciensei közül viszont egyre többen jönnek magas lázzal, végtagfájdalmakkal és levertséggel. A szakember nagyjából két hét múlva számít arra, hogy tömegessé váljon a megbetegedés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talajtakaró és trágya lesz a karácsonyfából

Szeged - Vízkeresztkor, január 6-án hagyományosan véget ér a karácsony. A feldíszített fenyőktől a… Tovább olvasom