Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Földgömbön Nobel-díjasunk élete

Szeged - Három szinten tizenöt középiskolás csapat mérte össze tudását tegnap délután a Somogyi-könyvtárban. A Szent-Györgyi Albert-emlékévben szervezett tudománytörténeti vetélkedő középdöntőjéről nyolc csapat jutott tovább a december 10-i döntőbe.

Hangyabolyhoz hasonlított tegnap délután a szegedi Somogyi-könyvtár, melynek szinte minden szintje feladatokat teljesítő középiskolásokkal telt meg.

A Szegedi Tudományegyetem, az önkormányzat és a lapjainkat kiadó Lapcom Kft. együttműködésével megvalósuló rendezvény középdöntőjén hét iskolából tizenöt csapat mérte össze tudását.

Versenyben a Paprikás muffin és az Erőspaprika. Fotó: Frank Yvette

A felkészültségükön kívül vicces csapatnevükkel hívták fel magukra a zsűri figyelmét. Voltak, akik Paprikás muffinnak, Paprika Jancsinak, mások Erőspaprikának keresztelték magukat. Az ORBALI csapatnév szómozaik: a tagok keresztnevének első két betűjéből. Sápi Orsolya, Szabó Barbara és Barna Lívia a szegedi Radnóti gimnáziumból jött. A lányok kedvenc tantárgya a kémia és a biológia, nem titkolt vágyuk, hogy orvosok legyenek. Orsolya több héten keresztül minden pénteken és szombaton a könyvtárban olvasott, hogy tudása minél biztosabb legyen.

A tudós nyomában

A tegnapi vetélkedő zsűrijének tagja volt Penke Botond professzor, az SZTE ÁOK Vegytani Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, aki a Szent-Györgyi által megkezdett kutatásokat folytatta. Személyesen is ismerte a Nobel-díjas tudóst. – Fantasztikus energiájú ember volt, szinte az utolsó percig dolgozott – jellemezte Szent-Györgyi Albertet. – Soha nem vonult vissza az adminisztrációkhoz, élete végéig a laboratóriumban kísérletezett.

– A diákok nagy kedvvel készültek a versenyre, rendszeresen bejártak a könyvtárba, hiszen a kérdéseket saját gyűjteményünkből állítottuk össze. Az a célunk, hogy a gyerekek Szent-Györgyi Albertet mint magánembert is megismerhessék – magyarázta Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a Somogyi-könyvtár igazgatója.

A diákok első feladata azoknak a térképeknek a bemutatása volt, amelyeken Szent- Györgyi életútját szemléltették. Akadtak, akik tablóképekkel, mások földgömbön ábrázolták a tudós életének fő állomásait. A zsűri tagjai – Sulyok Erzsébet, lapunk hír és információ rovatának vezetője, Penke Botond professzor, az SZTE ÁOK Vegytani Intézetének intézetvezető egyetemi tanára és Tóth Károly önkormányzati képviselő – szorgalmasan pontozták a látottakat. A versenyzők teszteket töltöttek ki, és könyvekből, folyóiratokból keresték a választ a feltett kérdésekre.

A tegnapi középdöntőről nyolc csapat jutott tovább a december 10-i döntőbe, ahol a legjobbakat értékes díjakkal jutalmazzák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zárt tárgyalás Török-ügyben

Szeged - Tanúkat hallgattak meg, de nem született döntés szerdán Török Márk, a szegedi egyetem hallgatói önkormányzata elnökének fegyelmi tárgyalásán. Tovább olvasom