Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Földrajz, irodalom: hódítanak a radnótisok

Szeged - Irodalomból és földrajzból is radnótis diák az ország legjobbja. A gimnázium minden eddiginél sikeresebben zárta az idei OKTV-ket, ráadásul olyan tárgyakban tudtak a tanulók kiemelkedően szerepelni, amelyekben eddig még soha.
Minden eddiginél sikeresebben szerepelt a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium az OKTV-ken: az iskolából 45 tanuló jutott döntőbe 13 tantárgyból, 18 kategóriában. Ráadásul humán tárgyakból is eredményesen szerepeltek a diákok. Az országos középiskolai tanulmányi versenyeket végül négyen is dobogón zárták az iskolából, földrajzból és irodalomból pedig az első helyet hozták el.

Szuda Ágnes az idei földrajz OKTV-vel tette teljessé középiskolás tanulmányi versenyeit. A végzős lány immár elmondhatja, hogy minden versenyt megnyert, amit csak lehetett. Első két gimnáziumi évében a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyt, 11. osztályban a Jakucs László Földrajzversenyt, tavaly és idén pedig a diákolimpiai válogatót. Már csak az OKTV-győzelem hiányzott a listájáról.

Győztesek. Drevenka István, Szuda Ágnes, Szöllősy László, Szalai Anna és Gortva Tamás. Fotó: Karnok Csaba
Győztesek. Drevenka István, Szuda Ágnes, Szöllősy László, Szalai Anna és Gortva Tamás. Fotó: Karnok Csaba

– Tavaly egy ponttal maradtam le az első helyről. Nehezen vettem rá magam, hogy idén elinduljak, mert úgy éreztem, ezek után csak a győzelem lehet jó eredmény. Hatalmas munka a felkészülés, és hiábavalónak éreztem volna, ha nem az első helyen végzek.

A két tesztfordulóból, szakdolgozattal felérő pályamunka elkészítéséből és annak védéséből álló versenyt végül megnyerte, így most már örül, hogy felkészítő tanára, Szöllősy László erőltette az indulását. A versenyért járó, továbbtanulásnál beszámított 100 ponttal nem tud mit kezdeni – egyrészt tavaly is megkapta, ennél többet pedig nem vihet, másrészt nem magyar egyetemre felvételizik.

– A Cambridge-en tanulok tovább. A felvételi beszélgetés után számomra csupán azt a feltételt szabták meg a bekerüléshez, hogy érettségizzek le – mesélte. Kutató geográfus lesz – ezt köszönheti első tanárának, Drevenka Istvánnak, aki meglátta benne a tehetséget, és rávette, induljon el első versenyén, miközben akkor még nem is érdekelte a földrajz.

Szalai Anna magyar irodalomból lett első az OKTV-n. Tavaly a döntőbe sem került be, akkor nyelvtanból szerepelt a legjobbak között. Két tesztből, esszéből és szóbeli védésből állt össze az idei feladatsor, amelyben nem talált legyőzőre. Mindezt olyan témában, amelyet az egyetemen is csak megemlítenek.

– Sem az elméleti, sem a történeti tudással nem mennek sokra ezen a versenyen. Ezeket kombinálni kell tudni. Nem az a lényeg, hogy megtanuljanak valamit, hanem hogy átlássák a tananyagot, és tudjanak gondolkodni – mondta felkészítő tanára, Gortva Tamás.

Anna azt mondja, bár a tananyag irodalomból végtelen, élvezettel készült a versenyre. Tudását pedig Szegeden kamatoztatja, a bölcsészkaron szeretne továbbtanulni. – Újságíró szeretnék lenni – mondta. – Vagy bármi, ami jön.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutya és gyerek együtt lélegeznek

Gyengéd, ragaszkodó, magas intelligenciájú, a hűség megtestesítője. Tovább olvasom