Délmagyar logó

2016. 09. 24. szombat - Gellért, Mercédesz 9°C | 21°C

Fóliás riportunk szelet vetett

Balástya - Nincs egy hónapja, hogy lapunk megírta: akár valamennyi fóliasátrat le lehetne bontatni a Dél-Alföldön, mivel azok építési engedély nélkül épültek.
A 2008. január 1-je után épített fóliák pedig csak hat hónapig állhatnak engedély híján. Hétfőn ellenzéki parlamenti felszólalás, tegnap Fidesz-sajtótájékoztató és MSZP-közlemény foglalkozott a témával.

Lapunk március 28-án írta meg először, hogy már 2004 óta építési engedélyhez kötötték a fóliasátrak építését. Mindenki így építkezett, de csak egy balástyai asszonynak kell bírságot fizetnie, mert a szomszédja feljelentette. Ekkor írtuk meg azt is, hogy 2008. január 1-jétől ugyan nem kell építési engedély a 6 méternél alacsonyabb és 100 négyzetméternél kisebb alapterületű sátrakra, viszont azokat hat hónap után le kell bontani. Mivel az alföldi fóliasátrak legnagyobb része ilyen, és nem bontják le fél év után, az engedélyeztetésre a termelőnek 150-200 ezer forintot kellene költenie. Hasonló összegeket emésztene fel, ha a meglévőkre kérnének fennmaradási engedélyt.

A balástyai Olajosné Kőrösi Julianna fóliasátrainak ügye országos vihart kavart. Fotó: MIskolczi Róbert
A balástyai Olajosné Kőrösi Julianna fóliasátrainak ügye országos vihart kavart.
Fotó: MIskolczi Róbert

A téma azóta bejárta az országos sajtót. Hétfőn a parlamentben Font Sándor ellenzéki honatya, a Fidesz mezőgazdasági szakpolitikusa napirend előtti felszólalásában kérte Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert a rendelet módosítására. Tegnap Szegeden sajtótájékoztatót tartott Nógrádi Zoltán fideszes parlamenti képviselő, Mórahalom polgármestere, és azt mondta, ha nem változtatnak a rendeleten, egy polgári engedetlenségi mozgalom élére áll. Indoklásában kifejtette, a térséget rendkívüli módon sújtja a rendelet, mivel termelők tízezrei élnek a hajtatott zöldségtartásból. „A fóliasátor nem építmény, hanem a talajművelés speciális módja, amikor is időlegesen lefedik a területet" – mondta.

Az MSZP-frakció is kiadott tegnap egy közleményt Herbály Imre, a parlament mezőgazdasági szakbizottsága elnökének aláírásával. Eszerint a rendeletet könnyítésnek szánták, mivel a korábbi szerint minden fóliasátor engedélyköteles volt. „Amennyiben az új szabályozás miatt többletköltség keletkezett a gazdáknál, akkor a kormánynak önkorrekcióval kell élnie. Ha változtatás szükséges, azt a tárca haladéktalanul megteszi" – állt az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Dózer34 2008. május 01. 09:09
    „Ágota68!
    Te most provokálsz itt, vagy tényleg ekkora hülye vagy???
    Kikapsz valami rejtelmes jelenséget a hőtükrökről... Józan paraszti ésszel belegondolva inkább segíti a légkör felmelegedésének elkerülését, mivel visszatükrözi a sugárzást. Szerintem Neked az a bajod, hogy esetleg valaki több pénzzel játszik, mint Te. Szaunáztál már valaha? Próbálj meg egyszer dolgozni közben...
    Az ilyen ostobák miatt, mint Te rühelli az értelmiséget a termelők többsége. Másrészt a mezőgazdaság egyfajta gazdasági alap. Mozgásban tartaná az összes szektort a turizmustól a gépkereskedelmen, a bankokon keresztül a szállításig!
    Na ezért nem lehet ezt sablonosan kezelni! Jó reggelt!!”
  • 24. építésügyi hatóság 2008. április 29. 11:23
    „Én ennyit tudok a témához hozzászólni:
    http://www.epitesugyihatosag.hu/ugyfel/18-kerdesek-valaszok/7-foliasator-epitese”
  • 23. Termelő 2008. április 25. 08:46
    „Jó van Ágota nyugoGGYÁ lé! De javaslok egy pár fóliát magának is,műtrágya meg Vegyszer nélkül meg egyszerűen nem terem semmi a mai világba! :-P”
  • 22. ágota69 2008. április 25. 08:01
    „Ágota68----inkább könyveljen tovább,ha irigy a teljesitményre fogjon bele a fóliázásba!Vagy inkább fizikusnak jobb lenne!”
  • 21. Ágota68 2008. április 24. 17:58
    „A jogszabály nem ismerése nem mentesít. Ez nem mai találmány! Ami 6 hónap után is áll, az igen is legyen engedélyköteles!
    A másik: Vajon tisztában vannak a fólisátor építőkazzal, hogy a fólia"tükrök" milyen hatással vannak a légkörre? Nem tűnt még fel, hogy egyre kevesebb az eső ezeken a területeken, ha van is viharos, jéggel? Egyszerű fizika, amit az iskolában még tudtunk. A sok vegyszerről, műtrágyáról nem is beszélve!
    Könyvelőként ismerem hogy élnek az őstermelők. Alkalmazottként és vállalkozóként sokkal keményebbek a szabályok és nincs kibúvó, de őstermelőként igen. A mai adórendszer és támogatási rendszer mellett csak az az őstermelő adózik aki nem gondolkodik és nincs vagy nem hallgat a könyvelőjére!”
  • 20. bugajakab 2008. április 24. 16:39
    „Javaslom a kancsal kisrezsimnek, hogy tegyenek egy gyönge kísérletet: a fóliás zöldségtermesztéssel egészítsék ki a kézhezkapott 50%-ukat! Aztán ha összeadják a két tételt, és netán minuszba csúsznak a "kézhezkapott 50%-al" együtt...., és netán kevesellnék a kes-t, nos hát akkor így jártak. Sok szerencsét!”
  • 19. Bill 2008. április 24. 09:44
    „És, veszik a bátorságot az eddig beírtak (összessen 18-an) ellenében.KANCSAL,és KISREZSI elvtársak fura meglátásukkal bírálni a többséget. Kb ekkora a különbség a mai felmérések alapján a Fidesz és az mszp közötti szakadék.(70-en szavaznának manapság a fideszre, 10-en az mszp-re)
    Fel kellene már ébredni végre, nem a 70-es éveket írjuk drága elavult mszp-ek!”
  • 18. Termelő 2008. április 24. 06:52
    „Fú kisrezsi te aztán nasgyon okos vagy mért nem fogsz akkor bele te "szegény"?”
  • 17. Uniós Agitátor (alias Dózer34) 2008. április 23. 20:45
    „EU-s polgártársak!!!
    Ne hagyjátok, hogy ez a birka magyar nép megéljen bármiből is! A szőlőiket már irtjuk! Az állatállomány már csak huszada a tíz évvel ezelőttinek. A cukorgyártásukat lenulláztuk! Nehogy már a primőrtermelés kifogjon rajtunk!!
    Agitáljátok a korrupt magyar politikusokat, nyomja rá a tetves bürokratikus rendszerük a lgelehetetlenebb követelményrendszert a még megmaradt termelőkre!! Adósítsátok el őket!! A termékeiket véletlen se vásárolja betelepült Tesco vagy Lidl!! Csak nyugati EU-s terméket vegyenek ezek a tetves magyarok!! Ezek már úgyis teli vannak mérgekkel, de minimum génkezeltek. Nem kell a konkurencia. Kitartás, már nem bírják sokáig!!!!”
  • 16. skorpio21 2008. április 23. 20:17
    „Érdekes nép ez a Magyar!Ha valami kerek,azt cipeljük,ha szögletes,akkor gurítani akarjuk!?
    Ha valaki dolgozni akar a pénzért,azt lépten nyomon el akarják "gáncsolni",nehogy boldoguljon....!
    Ha megelégszik a munkanélküli és egyéb segéjjel,rokkantnyugdíjjal,akkor mindent megtesznek annak érdekében,hogy rávegyék a munkára(ez ritkán sikerül!)
    Nem kellene a mezőgazdaságot" tunkolni" különböző címszó alatt támogatásokkal,hanem a lehetőséget megteremteni arra,hogy a megtermelt állati és növényi termékeket tisztességesen el tudja adni!
    Nem a külföldi termelők árúit előnyben részesíteni,a hazai termelőknek meg olyan feltételeket állítani,hogy nehogy versenyben tudjon maradni ! Így kell tönkrevágni az országot!A mezőgazdaság már így is az "utolsókat rúgja" ,most következik az építőipar!A gondos,kitartó munka eredménye nemsoká beérik,akkor már hiába nyitnak még múltikat,nem lessz,aki vásároljon,nem lessz miből......”
  • 15. Makó 2008. április 23. 19:44
    „Felzárkoztatoprogram kislégterű fülledt alagutfóliák,
    öröm benne dolgozni és vegyszert is legalább kétszer annyit használhatunk nem kell a hülye parasztnak nyugdijat fizetni,
    de a kedves fogyasztónak se.
    Nem ilyen veszélyes a helyzet igy ugysem leszünk versenyképesek,
    csak az a kérdés az állam eltartja e a tönkretett termelöket,
    azok családját, a munka nélkül maradt alkalmazottakat,
    a fóliásokra épülő kereskedöket iparosokat ...?
    Akik mind dolgozni akarnak!”
  • 14. kisrezsi 2008. április 23. 19:39
    „Annyi igazság van ebben az ügyben hogy amig én a fizetésem 50 % át kapom meg addig az őstermelők hány % át kapják meg ?
    Vagyis mennyi járulékot is fizetnek szegények ????”
  • 13. fólia 2008. április 23. 18:47
    „Nem kell itt aggódni,parlagfüvet a sátor helyett!A kutya nem venné észre,hogy gazos a terület.Akkor már a szomszéd öszibarackja is nagyobbra nőne.Vagy ? ? ? ?”
  • 12. Kért Elek 2008. április 23. 18:31
    „Igen is le kelljen bontani az építési engedély nélkül épült fólia sátrakat, de akkor a tisztelt képviselő hölgyek és urak FIZESSÉK VISSZA A SZÁMLA NÉLKÜL FELVETT JUTTATÁSAIKAT.Mivel szerintem ugyan olyan törvénytelenül állnak az engedély nélkül épült fólia sátrak,mint amijen törvénytelenül veszik fel honatyáink a számla nélküli juttatásaikat.”
  • 11. szögi 2008. április 23. 17:02
    „sevenof9! Jahajj, ez azér´ durva, de jól megérdemelnék ;-)”
  • 10. sevenof9 2008. április 23. 16:36
    „szerintem egyszeruen ki kell eheztetni budapestet (traktorblokad, MAV-blokad, elfoglalni a repteret, ugyhogy egy legy sem szallhatna fel ellenorzes nelkul). majd megtanuljak a budos pesti parasztok,mennyire fuggenek a videktol. Kozben az rtlklubon disznovagasi kepeket mutogatni:)”
  • 9. yeriko 2008. április 23. 15:15
    „Már így is Marokkóbol hozzák a mérgezett zöldségeket!!
    Miért kell teljesen tökre tenni a Magyar mezőgazdaságot, még azt a picit is ami még megmaradt!!!!
    Igaz hogy Gyurcsány amikor hatalomra került, azt mondta hogy Magyarországból szolgáltató országot csinál, vagy netán "szoga országot"? Cukorrépát már nem termelünk, a szőlőnket, meg kivágatják!!!!
    Most vajon ezekután mi következik????? A fóliások tönkretétele?!!! NESZE NEKED MAGYAR NÉP!!!!!”
  • 8. ccc 2008. április 23. 14:29
    „Talán lemaradtam vmiről? Nem is tudtam, hogy úniós követelmény a fóliákra az építési engedély? Gusztustalan! Kancsal tényleg kancsal.”
  • 7. southwind 2008. április 23. 13:57
    „ha vegiggondolom hany gyara, uzeme volt szegednek... es most? es az orszag? ma mar nincs egyetlen cukorgyar se pld... ez nem biztos hogy mind gyurcsany bune, szerintem az europai unioe, a kvotake (pld, tej, hus, stb), ami ugy van megcsinalva, hogy a nyugatnak jo legyen, nyilvan tonkre kell tenniuk a magyar kistermeloket, hogy aztan behozhassak a termekeiket.
    Magyarorszagot elviekben mar szanaltak, most folyik a techikai megvalositas. A magyar politikusok a jobb es bal is csak asszisztal ezekhez jol felfogott szemelyes erdekbol.
    Kancsal amugy mirol irtal konkretan?”
  • 6. Kancsal 2008. április 23. 11:55
    „Szerintem az a fóliaügy megint egy felfújt lufi, ami megfelelő hangulatot teremt ahhoz, hogy szídni lehessen valakit, valamit. Nem mindig a rendeleteken múlik, hogy hol tart az ország, hanem az ilyen és hasonló zavarkeltő megnyilvánulásokon. Lásd: elvtársozás, börtönnel fenyegetés, meg tönkre tett mezőgazdaság. (Ugyan ki tette tönkre?) Egyetlen egy eset kapcsán csináltak országos botrányt. Kinek jó ez?”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nőnek a húsárak, drágul a csirke, a marha és a sertés is

Szeged - Rossz hír a háziasszonyoknak: átlépheti az ezerforintos lélektani határt a csirkecomb… Tovább olvasom