Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

Folyó ügyek a röszkei átkelőnél

Röszke - Továbbra is a fűben és a korlát mögött kell elvégezniük szükségüket a hazafelé tartó török vendégmunkásoknak a röszkei határnál.
A megyei rendőr-főkapitányság hiába kért mobil vécéket az autópálya kezelőjétől: tojtak a javaslatukra.

Hiába vette fel az M5-ös autópálya kezelőjével, az AKA Zrt.-vel a kapcsolatot múlt héten a megyei rendőr-főkapitányság. Javaslatukra, hogy helyezzenek ki a másfél hónapja tartó óriási határforgalom miatt mobil vécéket és szemétgyűjtőket a röszkei határra, finoman fogalmazva is tojtak az illetékesek.

Ezért aztán nem volt meglepő szombat késő délután látni, ahogy egy török kislány átmászik a kilépőoldal korlátján, majd a fűben leguggolva könnyít magán. Három másik gyermek állt elé és takarta el őt a kíváncsi szemektől. A határ felé lépdelve pedig nem egy kétes eredetű és színű tócsát kellett kikerülnünk az úttesten. A védőfal környékén iszonyú bűz csapta meg orrunkat: mögötte rengeteg vécépapír-maradványt találtunk. Az átkelőnél lévő egyetlen toalett előtt mégsem kígyózott a sor, hiszen a várakozási idő alig volt több egy óránál.

A képen csak a szemét látható, a bűz nem érzékelhető. Fotó: Miskolczi Róbert

A másik oldalon ezzel szemben összeért a sor a két határ között. Egy belgrádi fiatalember azt mesélte: négy órát kellett várakoznia. Elmondása szerint mobil vécéket a szerb oldalon sem látott. Kukákból is csak a határ közelében láttunk néhányat: az egyik dugig volt, a másik a beledobott hulladék súlyától a betonra dőlt. Kerestünk szórólapot is, amit a rendőrség ígérete szerint az útlevélkezelőnek kellett volna átadnia kilépéskor az utazónak, hogy visszafelé a tompai átlépőt használja.

A szolgálatban lévő határrendészek azonban nem tudtak az idegen nyelvű tájékoztató létezéséről. Hívtuk telefonon az AKA Zrt. referensét is, de mobilja ki volt kapcsolva. Beszéltünk viszont egy mobil vécék kölcsönzésével foglalkozó cég képviselőjével. Megtudtuk: egy toalett kölcsönzésének havidíja áfa nélkül 25 ezer forint. A négynapos autópálya-matricáért az M5-ösön 1530 forintot kell fizetni. Az elmúlt hetekben Röszkénél átlagosan 100-150 ezer vendégmunkás lépett ki hazánkból. 

Olvasóink írták

  • 19. maratas001 2008. július 31. 17:01
    „Kedves Ibolya72!
    Nem az írásom az undorító,hanem ahogy viselkednek Sokszor a mo.i magyarokkal a "túloldaliak".Nálunk kiabál,ha valaki "leszerbezi"!Náluk?Ha meghallják,hogy magyar vagy elfordulnak,vagy szerbül beszélnek.Többször volt,hogy az általuk utált szerb segítettek,mert ők nem voltak hajlandók!Egyszerű köpönyegforgatók-TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!!
    Sajnos a tapasztalat beszél belőlem és nem a gyűlölet.
    Az elenyésző kisebbséget megkövetem!!!”
  • 18. cruiser 2008. július 31. 01:02
    „a mobil wc-ek se oldanak meg a "folyo ügyeket" , ami egyreszt segitene az a forgalom ( kiutazaskor) elterelese tompa / kelebia felé + tiszaszigetfele ( de ott bövitet nyitasidöre lenne szükseg) . masreszt a belepeskor pedig temporer megnyitni több savot ( tudom schengen külsö hat?ra , de akkoriban az osztrak hatarnal belepeskor ilyesmit csinaltak plus gyorsaban dolgoztak )”
  • 17. Ibolya72 2008. július 30. 17:29
    „Szégyelje magát az,aki itt csetnyikezi le a másik magyart!Ez undorító,hánynom kell ettől!Én Mo.i magyar vagyok,de elég undorítónak tartom ezt a lekezelő magatartást.pff
    Amúgy meg,ha már itt tartunk sajnos Magyarország is a Balkánhoz tartozik részben,csak körül kell nézni,semmivel sem különb...sőt,vannak még sötétebb foltok is mint ott!Elehet gondolkozni!!!
    A határról meg annyit,h lehet,h a magyar határon többet szarakodnak a hatóságok,deh ne felejtsük el,h az EUnak ez a déli határa,és kiemelt az ellenőrzés,nem lehet csak úgy ki be járkálni,érthető....!Arról már ne is beszéljek,h mikor a magyar átér Szerbiába,mindig van egy rendőr aki akadékoskodik,és megbüntet olyasmiért,olyan problémáért,mai valójában nem is létezik.Jah...és hozzáteszem,magyar rendőr büntetett meg ,aki nem akart magyarul megszólalni,csak szerbül.És ez milyen kérem?Erről ennyit!De én nem azért vagyok itt,h viszályt szítsak!Csók mindenkinek!”
  • 16. maratas001 2008. július 30. 15:11
    „10. hozzászólás mucsi 2008.07.28 10:50

    A tisztabb latasert, aröszkei hataratlepöhelytöl az autouton
    Szegedig nincs toalet a masik oldalon kb 600 m ott van a MOL
    benzinkut, pihenöhelyekkel, toalettekkel stb. A szerbiai oldalon
    az autout meletti pihenöhelyeken a hataratlepö közeleben is
    vannak mobil toalettek, küldhetek fotot is.
    Azoban legalabb ekkora problemat jelent a magyar oldalon az
    utlevel es vamhatosag durva, gögös, kivagyisaga /szivatasa/,-.
    Szerb oldalon az utlevelkezelö es a vamos is a gyakorlatban ko-
    rekt az utazohoz, türelmessen lekapcsolja vagy nem a vamsza-
    balysertöket.Az elmult 40 evbe rendszeressen atleptem a Horgos-
    Röszkei hatart, volt több eszrevetelem, volt ami valtozott, a
    legerdekesebb viszont az hogy a kialakult helyzethez sajatmagam
    jarultam hozza, azzal, hogy odajöttem...

    RE:fogadjunk te is egy csetnik magyar vagy a túloldalról!
    Ha nem tetszik ne utazz, érezd magad otthon a balkánodban,ne rontsd a levegőt Magyarországon!”
  • 15. UK 2008. július 29. 06:40
    „"Kerestünk szórólapot is, amit a rendőrség ígérete szerint az útlevélkezelőnek kellett volna átadnia kilépéskor az utazónak, hogy visszafelé a tompai átlépőt használja."

    Igenis ott vannak a szórólapok a fülkékben,de a török testvérek úgy sem fognak letérni a gps adta útvonalról.
    Ajánlanám,hogy egy szóda gépet meg egy kávéfőző gépet is tegyenek az Uk fülkéjébe, hogy a kedves utast a várakozása miatt meg tudná kínálni még azzal is.Úgy sincs elég dolog még amire oda kell figyelnie az útlevélkezelőnek.
    Aki utazik az ráér,aki ráér az utazik!!!”
  • 14. balkan 2008. július 28. 19:58
    „Itt van ez kép:
    Na hogy ezek a határátlépők micsoda egy banda! Nem képesek kiüríteni a kukát, rendben tartani szemetest!!!

    Valamire való országban nemcsak elegendő számban vannak szemetesek, hanem elegendő gyakorisággal ürítik is.
    És arról cikkezünk, hogy folyóügyek össze-vissza? Érdemlünk mást?”
  • 13. mzxz 2008. július 28. 14:16
    „KISHATÁRÁTKELŐT ÁSOTTHALOMRA! Különben az ittélők számára így átjárhatatlan a határ!!!!”
  • 12. k 2008. július 28. 12:24
    „Meg még mindig lehet másfele is át menni Tompai határátkelő, Dalai(Gyála)!”
  • 11. egyszeru polgar 2008. július 28. 11:24
    „Oszinten szolva, orulok, hogy vegre nem a torokoket szidjak a hozzaszolok. Megpedig azert, mert ha tudjuk, hogy ok ilyenek, akkor ezzel szamolni kell / es mi mindannyian olyan kulturaltan es embersegesen viselkedunk???/. Ettol fuggetlenul nem csak ok hasznaljak az etkelot es megoldast kell keresni, nem a hibat ide-oda haritgatni.
    A jovoben a forgalom rendszeres lesz, s mint korabban irtam a vallasi idoszakban meg tobben fognak azonos idoben hazautazni. Tehat a helyzet sulyosbodni es nem enyhulni fog.”
  • 10. mucsi 2008. július 28. 10:50
    „A tisztabb latasert, aröszkei hataratlepöhelytöl az autouton
    Szegedig nincs toalet a masik oldalon kb 600 m ott van a MOL
    benzinkut, pihenöhelyekkel, toalettekkel stb. A szerbiai oldalon
    az autout meletti pihenöhelyeken a hataratlepö közeleben is
    vannak mobil toalettek, küldhetek fotot is.
    Azoban legalabb ekkora problemat jelent a magyar oldalon az
    utlevel es vamhatosag durva, gögös, kivagyisaga /szivatasa/,-.
    Szerb oldalon az utlevelkezelö es a vamos is a gyakorlatban ko-
    rekt az utazohoz, türelmessen lekapcsolja vagy nem a vamsza-
    balysertöket.Az elmult 40 evbe rendszeressen atleptem a Horgos-
    Röszkei hatart, volt több eszrevetelem, volt ami valtozott, a
    legerdekesebb viszont az hogy a kialakult helyzethez sajatmagam
    jarultam hozza, azzal, hogy odajöttem...”
  • 9. rvil 2008. július 28. 10:24
    „szégyen...ott ácsorognak több órát és még egy rohadt budit sem képesek oda tenni az illetékesek...dehát abszurdisztánban miért is lenne másképp?”
  • 8. pille 2008. július 28. 09:57
    „IGEN!!Teljesen igazad van BéBé!Hiába várjuk a tisztaságot, ha az ILLETÉKES SZERVEK nem tesznek semmit az áldatlan állapotok ellen.Büntetést nekik!!”
  • 7. k 2008. július 28. 09:33
    „Mekkora szar ez az ország tiszta szégyen ki kellene rugni pár embert lehet.
    Igen kedves külföldiek, magyarok stb... nyugodtan tegyetek feljelentést az illetékes hatóságnál, mert adig ugyse lépnek ezek a barmok.”
  • 6. törökverö 2008. július 28. 09:06
    „Valahol megértem az autópályakezelőt.Nyugaton kiadták az utolsó szabadságot is ,valószínű ,h jövő héten már senki nem lesz a kilépő oldalon.Az idő mindent megold.:)Befelé pedig annál többen.A törökök után a 90-es években is "csatatér" maradt , nekik tök mindegy mi van.Ha a mórahalmi lehajtónál is csinálnának egy pihenőt az szerintem megoldaná a problémát.A hely ki van alakítva ,miért nem teszik?
    zumrimlimm: Hidd el ez csak rosszabb lesz.Csak halkan jegyzem meg a VÁM-ot figyelted már?Szerinted betartják az zöldsáv/pirossáv játékot?Főleg az uniós sávon?
    Mellesleg - bár lehet,hogy elkerülte sok ember figyelmét, de ez egy schengen-i kölső határ lett a maga szigorú átléptetési szabályaival.”
  • 5. BéBé 2008. július 28. 08:11
    „Ilyenkor hol van az ÁNTSZ és a Közterületfelügyelet?????????
    Miért nem bünteti legalább 100 millióra a fenntartót?????????”
  • 4. zumrimlimm 2008. július 28. 07:49
    „Péntek éjszaka jöttem haza, 11-1/2 4-ig vártam az átkelésre (nem vettem komolyan, hogy megindult az áradat visszafelé is). A magyar útlevél kezelő a mi sorunkban 8-10 percig ellenőrzött egy 3-4 fős autót rendszeresen...”
  • 3. egyszeru polgar 2008. július 28. 07:21
    „Szerintem az uzemeltetest engedelyezo szakhatosagoknak kell az autopalya kezelojet kotelezni a szukseges felszerelesek biztositasara. Nem csupan a hasznalatidijat kell bezsebelni, hanem megfeleloen szolgaltatni is, meg ha ez mar nem is annyira csabito. A forgalom valoszinuleg nem jelentosen fog csokkenni, sot a vallasi unnep ideje elott es utan ennel lenyegesen erosebb lesz.”
  • 2. r104 2008. július 28. 06:28
    „Más fontos probléma is van a Röszkei határátkelőnél, mellyel szintén csak akkor fognak foglalkozni, ha baj lesz. Nyilván elkerülte a figyelmüket, hogy az autópálya a határátkelő elött megszűnik! Az AKA vélhetően erre hivatkozva fog kitérni a probléma megoldása elől. Már látom az AKA válaszát: ... nem autópálya szakasz, oldja meg az Önkormányzat.-.. Ezzel a trükkel tudták legálisan az autópálya biztonsági leállósávot a teherautók és a kamionok kihajtásához felhasználni. Igaz ennek ára van, mert egy esetleges gépkocsitűz esetére nincs menekülő út, de ma ez kit érdekel? Legfeljebb a Tűzoltókat fogják legfeljebb kikezdeni, mert ez olcsóbb mint megfelelő környezetet kialakítani. ugyanis sajnos ma Magyarországon ez a divat.”
  • 1. európai 2008. július 28. 04:43
    „Ezek szerint az sem mellékes kik az átkelésre várakozók! Ha egy toalettnél nem kell sorbanállni, kérdem én miért megy mégis valaki a korlát mögé dolgát végezni?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs árvízveszély a Tiszán

– A Tisza északi vízgyűjtő területén az elmúlt héten átlagosan lehullott mintegy 100-130… Tovább olvasom