Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Főztek az olasz szállodákban

Három hónapos szakmai gyakorlaton vett részt Olaszországban a szegedi Hansági Ferenc szakközépiskola tizenkét diákja. A fiatalok az egész nyarat végigdolgozták, fizetést nem kaptak, mégis azt mondják, megannyi élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak.
Fotó: Schmidt Andrea
A szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola néhány végzős diákja szakmai gyakorlattal töltötte egész vakációját: olaszországi szállodákban főztek és szolgáltak fel. Az iskola pályázaton nyerte el a lehetőséget, hogy néhány diákját külföldre küldhesse. A közel félszáz jelentkezőből belső pályázat útján választották ki azt a tizenkettőt, akik Riminiben tölthettek három hónapot. A fiatalokat három csoportra osztották: voltak, akik egy nagy szálloda konyhájára kerültek, másokat egy kis családi hotelbe osztottak be, a többiek pedig egy tengerparti bárban dolgoztak. A kiválasztottak többsége számára igazi mély víz volt ez a munka, hiszen érettségi előtt állnak, szakmai gyakorlaton alig vettek még részt.

– Nagyon segítőkész volt velünk mindenki, nem használtak ki bennünket. A szállodánkban még a nyelvgyakorlásra is ösztönöztek bennünket, egy hónap után ugyanis már csak olaszul voltak hajlandók beszélni hozzánk – mesélte Kersch Zsuzsanna.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mivel foglalkoztak munkahelyeiken, Kovács Dávid összefoglalva csak annyit mondott: „éjjel-nappal tésztát gyúrtunk." A vele egy helyen dolgozó Tombácz Máté mindehhez hozzátette: nem csupán emiatt egysíkú az olaszok étkezése. Szerinte a csirkén és a nyúlon kívül nem ismernek más húst. A fiatalok próbáltak némi változatosságot csempészni az étlapra, de falakba ütköztek. Olaszországban nincs például tejföl, így nem tudtak rakott krumplit készíteni. Az olasz szakácsok keze alatt marhapaprikás lett a gulyáslevesből, a lekváros tészta pedig már az ötlet szintjén megbukott.

Bár rengeteget dolgoztak, sziesztaidőben maradt idejük a strandolásra. Elmondták: nagyon élvezték a három hónapot, és egyáltalán nem bánják, hogy egész szünetük munkával telt. A külföldön szerzett tapasztalatokat ugyanis nagyon jól tudják gyakorlati óráikon hasznosítani, nyelvtudásuk fejlődését pedig már tanáraik is megdicsérték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaszi időjárás az őszben

Reggel elkel a nagykabát, délben elég a rövid ujjú – így búcsúzik az ősz idén Magyarországon.… Tovább olvasom