Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Frédi és Béni megérkezett a Móra-múzeumba

Szeged - A két kőkorszaki szaki, Frédi és Béni már megérkezett és leparkolta fenyőfából készült lábhajtányos járgányát a Móra-múzeum előcsarnokában. Gyermekkorunk rajzfilmsorozatának kultikussá vált Flintstones-kocsiját asztalos szakemberek állították össze kedden.
A kétszer három méteres járművet rögtön ki is próbálta a városi közgyűjtemény egyik munkatársa, Nagy Noémi (24) és az egyik munkatárs 13 éves nagyfia, Szabó Battancs Benedek. A fiatalok „tettek" egy kört, majd a múzeumi dolgozók és sajtómunkások ragadták magukhoz a kormányt.

Frédi és Béni megérkezett a Móra-múzeumba. Fotó: delmagyar.hu (galéria)

Az akcióval a múzeum a csütörtökön 17 órakor nyíló Egyszer volt egy ősember című tárlatát népszerűsítette. Az augusztus 25-ig látogatható összeállításban 20 millió évet időutazhat a látogató. Végig lehet járni az emberré válás folyamatát, sőt alkalom lesz „ősemberesedni": a vállalkozó szelleműek bőrruhába öltözhetnek, és egy virtuális játék segítségével vadászni indulhatnak.

A több mint egy hónapon át épített, sejtelmes hangulatú őskőkori barlangban koponya- és csontmásolatokat, valamint a hozzájuk tartozó arcrekonstrukciókat állítják ki: a legérdekesebb rekonstrukció a legendás Rudapithecusé. Látni őskőkori állatcsontokat: a falakra festett élethű és méretarányos képek mellé állva bárki lemérheti, mekkora lenne egy gyapjas orrszarvúhoz, barlangi hiénához, mamuthoz vagy ősbölényhez képest. A gyerekek barlangfeltárásba is bekapcsolódhatnak, ahol csontokat és kőeszköz-darabokat találhatnak, sőt a kimerítő munkát egy kunyhóba bújva pihenhetik ki.

Olvasóink írták

  • 1. Atlasz 2013. április 30. 18:01
    „Jó!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabálysértési ügyek: 60 százalékos növekedés

Alig bírják a különböző szabálysértési ügyek időszerű kezelését a Szegedi Törvényszék járásbíróságai. Tovább olvasom