Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Független indul MSZP-s ellen Deszken

Sorozatunkban a Szeged környéki kistelepüléseken igyekszünk felmérni a politikai erőviszonyokat az önkormányzati választások előtt. Ki lesz a falu vezetője – latolgatjuk, helyi politikusok segítségével, ezúttal Deszken.
Biztos a győzelmében, de utoljára indul az önkormányzati választásokon Deszk polgármestere, Simicz József. A három ciklus óta kormányzó polgármester kihívója Farkas Péter önkormányzati képviselő.

– Deszk baloldali település, én pedig nem szeretném, ha valaki letérítené a községet erről a pályáról. Hosszú távú terveim vannak, az egyik célom az, hogy Deszk a kistérség iskolacentruma legyen – indokolta Simicz, miért indul újra a polgármesteri székért. A szocialista polgármester 1994 óta vezeti a falut. Akkor öten versenyeztek az elsőségért, 98-ban és 2002-ben egy-egy kihívója volt. Simicz biztos benne, hogy idén is nyer. – Dönthet úgy a falu, hogy nem kellek, de nem feltételezem, hogy így lesz. Amit 12 év alatt tettem, az önmagáért beszél.

A politikus elmondta, ez lesz az utolsó ciklus, négy év múlva nem indul az önkormányzati választásokon. De addigra kineveli utódát, akiről egyelőre annyit mondott: már most is a hivatalban dolgozik. A polgármester kihívója Farkas Péter, aki 12 éve független önkormányzati képviselő Deszken, és függetlenként indul a választáson is. Támogatói között pártokat nem, csak magánszemélyeket említett. Arra a kérdésre, hogy elfogadná-e pártok vagy civil szervezetek támogatását, Farkas elmondta: függetlenségét nem adná fel, de elfogad minden olyan segítséget, ami változást eredményez a felső vezetésben.

– Megért az idő a változásra. Új vezetési stílusra, új típusú kommunikációra, megújult képviselő-testületre van szükség Deszken – indokolta Farkas, miért jelölteti magát. A képviselő – aki először indul polgármesterjelöltként – esélyét 50 százalékra becsüli. Farkas civilben beszerzési vezetőként dolgozik egy szegedi villamosipari kivitelező cégnél.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzbírság a Sasnak

Több százezer forintra büntette első fokon az etikai bizottság a szegedi Sas patikát. Elsősorban a… Tovább olvasom