Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Fürdés, saját felelősségre

Szeged - 11 közterületi szökőkutat üzemeltet a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Napközben sokan hűtik magukat ezek vizében, de a módszer nem ajánlatos.
– Jól esik beletenni a lábam, ilyen kánikulában csak így lehet túlélni – mondta tegnap délben Márkus Zoltán a Széchenyi téri szökőkútnál. A szegedi szökőkutak átlagos esetben déltől este nyolc óráig üzemelnek. Azonban a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. úgy határozott: a hőségriadóra való tekintettel augusztus 26-a és 28-a között este 10 óráig működnek ezek a vízpermetek.

Kánikulában különösen kedvelik a gyerekek az új  Mars téri  szökőkutat. Fotó: Frank Yvette
Kánikulában különösen kedvelik a gyerekek az új Mars téri szökőkutat.
Fotó: Frank Yvette

– A szökőkutakban a fürdést nem javasoljuk. Takarékossági okokból a vizet ritkán cseréljük. Így ugyanazzal a vízzel, nagy párolgási veszteséggel, jelentős vízutánpótlással hónapokig működnek a szökőkutak – közölte Makrai László, a kft. ügyvezetője.

Langyos

Ideiglenes ivókutaknál hűthetik magukat a hőségtől szenvedő szegediek. Pontosabban csak hűtenék, ugyanis ezek vize langyos, délutánra pedig felforrósodik. Ott jártunkkor a Dugonics téren egy fiatalember a flakonját szerette volna megtölteni, de amikor megérezte, mennyire meleg a víz, inkább feladta a próbálkozást. Ilyen ivókutakat egyébként 4 helyszínen telepített a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.: az Aradi, Széchenyi és Dugonics téren, valamint az újszegedi ligetben.

Megtudtuk, hogy számos helyen, például a Móra parkban, a Szent György téren és az Aradi vértanúk terén nincs vízkezelő rendszer, itt víztisztítást nem alkalmaznak. A víz fertőtlenítésére klórgranulátumot használnak.

Makrai kiemelte, hogy a szökőkutak nem fürdésre készültek, azokat mindenki csak saját felelősségére használhatja. A felhasznált vegyszer csekély koncentrációja miatt egészségkárosodást nem idézhet elő, azonban a ruha ezzel a vízzel érintkezve elszíneződhet, megrongálódhat.

Korábban többször helyeztek ki tiltó táblákat, azonban ezeket minden esetben tönkretették. Megtudtuk: például a Glattfelder téri kútnál zoknikat, néha cipőt is lehet találni. A Szent György téren a szökőkútba rendszeresen beledobálják a kukákat, két esetben élő halakat is telepítettek a medencébe.

A Mars téri szökőkútnál – amit a Szegedi Vásár és Piac Kft. üzemeltet – három gyerek játszott a vízzel tegnap kora délután. A legkisebb, Ricardo a váltakozva fel-fel bukkanó vízsugarakat csodálta.

Olvasóink írták

  • 14. Morpheus_RexXx 2011. augusztus 28. 11:25
    „Hol vannak a jó kis szökőkutas habfürdőzések... ha a tabella tönkreteszi a ruhát, akkor túl sok a tabella. normál esetben nem tenné, csak az algásodást akadályozná... osztrákok, németek, oroszok odahaza már rég nyomják a habpartyt a szökőkutakban. Itt meg romániához hasonlóan nagy eséllyel fogdára teszik hűsölni az embert. Itt ha valaki tud "élni" az kilóg és irígylik, "lefolytják" mint az átkos rendszerben... a balcsi meg szinte mindenhol kezd posványos lenni, kimosni is alig lehet a ruhákból a döglött teknős szagot... Szerintem jó kis kőolajlelő hely lehet már alatta...”
  • 13. corebonts 2011. augusztus 27. 17:08
    „12: Ja szerintem ezt láttam én is a hídról, elég vicces volt. a vizisün kifejezéstől meg behaltam XD”
  • 12. AlbertZ 2011. augusztus 26. 20:51
    „Ricardot fontos volt betenni :D Se szökőkúttól, se Tiszától nem nagyon szokott baja lenni senkinek, a vízi rendőrök meg lesz@rják a fürdőzőket. Tegnap nagyban fürdünk a Laposon, odajön a tengerisün, és kéri a tőlünk 5 méterre horgászó kölöktől az engedélyét :D”
  • 11. partsap 2011. augusztus 26. 20:20
    „ascendum
    :D:D:D:D:D”
  • 10. DobóI 2011. augusztus 26. 20:04
    „Ebben a szoci egoista polgármester vezette városban, nem osztogatnak vizes palackokat, nincsenek párakapuk, csak forróság és por, így csak ez az élmény jut a pór népnek..”
  • 9. SWIFTMAN 2011. augusztus 26. 19:54
    „A szép lányokról miért nem írnak? Név telefonszám satöbbi:)”
  • 8. újratöltve 2011. augusztus 26. 19:31
    „Hol vannak a locsolókocsik? Makkosházán még nem láttam.”
  • 7. gabocac 2011. augusztus 26. 19:11
    „Mikor gyerek voltam mi is sokat pancsoltunk Tarján városrész különböző szökőkútjaiban(a Csongor téren még valamilyen kicsi medence is volt) .Semmi bajunk nem lett.Az a baj a mai világban minden túl van lihegve.”
  • 6. CSorBA 2011. augusztus 26. 15:31
    „A kis Ricardo :D Ez hihetetlen.”
  • 5. Együgyű 2011. augusztus 26. 15:24
    „Fürdés, saját felelősségre
    A Tiszába ne fürödjön senki!
    Főleg a sárgán!

    Ha először fürdik is a vízirendőrök nem elnézők és irgalmat nem ismernek!
    Szerintük a szabál az szabál. Megbocsájtás meg nincs az első esetben sem. Szabálysértés az van mög perkálásnak is kell lennie. Meleg meg van ugyi mindenki izzadjon mind a ló.
    Mentő mög van!
    Persze a szökőkutak azok mások. Óda rocsóval a vízi cirkálók nem járnak.
    Óda már elnézőbb és kultúráltab gyalogos járőrök járnak és elnézőbbek!

    Egy helyzetjelentő”
  • 4. nyomdasz63 2011. augusztus 26. 15:09
    „Ez ám a fürd(et)és ! /vajon"átengedi-e a modi"/
    http://kepgep.hu/2011/08/26/main/vbk_puruttya_animated_gif_02.html”
  • 3. fanyuvo 2011. augusztus 26. 15:07
    „Azt nem értem, hogyha tilos benne fürdeni, meg nem ajánlott, akkor miért nem tudtak rendes kávát építeni az ilyen szökőkutakhoz? - Mint például a képen is. - Ha lenne kb. 1 méteres oldala a szökőkútnak, nem kellene aggódni, nem másznának bele a fiatal gyermekek.”
  • 2. ascendum 2011. augusztus 26. 14:50
    „"Mars tér"
    Színes, szinkronizált bolíviai tévésorozat, 2011
    Minden nap
    Főszerepben: Ricardo”
  • 1. Zeppelin 2011. augusztus 26. 14:35
    „"A legkisebb, Ricardo a váltakozva fel-fel bukkanó vízsugarakat csodálta."

    Ő - gondolom - a kis Alejandro és Renato legkisebb testvíre...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

265 ágyas új klinikai tömb: több osztály és ambulancia új helyre kerül

A szegedi repülőtér fogadja a mentőhelikoptereket addig, amíg nem készül el az új SBO tetején az új leszállóhely. Tovább olvasom