Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Füves cigitől lett rosszul két diák Szegeden

Szeged - Egy 14 éves fiú és egy 15 éves lány lett rosszul az egyik szegedi iskolában, miután osztálytársuk a szünetben füves cigivel kínálta őket.
Mentő szállította a gyermekklinikára azt a 14 éves fiút és 15 éves lányt, akik egy füves cigi elszívása után lettek rosszul szerdán délben az egyik szegedi iskolában.

– 15 éves osztálytársuk a szünetben kínálta meg őket füves cigivel. Az iskola mögé hívta őket, majd közösen szívták el a cigarettát. A gyerekek ezután lettek rosszul – tájékoztatott Szenti Szabolcs rendőrhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiatalok a a School of Business Szeged Szakképző Iskola tanulói – az érettségizetteknek OKJ-s szakképzést, a nyolc osztályt végzetteknek idegenforgalmi és informatikai szakközépiskolai osztályokat kínáló intézmény a Lidicei téri Hunyadi-iskola tantermeit bérli. Itt, a tér mögötti kis utcánál rejtőztek el szünetben a diákok.

– Fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztem az ügyben, fegyelmi biztos hallgatja meg a tanárokat, szülőket. Számos szankció elképzelhető – várhatóan jövő héten lesz eredménye a vizsgálatnak, addig korai ezekről beszélni – fogalmazott Révész Mihály, az iskola igazgatója, önkormányzati képviselő. Úgy tudja: a fiatalok azt állítják, egy telefonfülkében találták a staubot.

A gyerekeket a mentők a gyermekklinika pulmonológia ambulanciájára szállították – információink szerint már haza is engedték őket, jobban vannak. Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást.

Olvasóink írták

126 hozzászólás
  • 126. emo_katinka666 2010. augusztus 10. 21:55
    „Cigizzenek csak <moderálva>!”
  • 125. pontaz 2010. július 29. 00:04
    „NEMÉRTEM!!!Miért kell a szülőket hibáztatni??Olyat nem ismertek hogy KIVÁCSISÁG???? Mert talán kiváncsiságból próbálták ki...!De szerintem tanultak is ebből hogy a média is eléggé rendesen felfújta....FÖLÖSLEGESEN!Az igazgató nem tehet semmiről!!!Én ismerem őket!!A családjukkal minden rendben van!!Vannak kisebb viták de szerintem ez fogható a kamaszkorra!A családjuk nagyon szereti őket,ezt én tudom bizonyitani!!Az igazgatónak pedig ez nagyon felkavaró volt!(még mindíg az)!És szerintem ebben a világban nincs sok olyan ember aki nem próbálta volna ki akár a marihuánát vagy akármilyen más kábítószert,tudatmódosító szert!Régen a cigarettázás vagy a "piálás" volt a suliban a "menő" de mivel változnak az idők... most a kábítószer a "menő" Sajnos!!!:( De szerintem benne van a pakliba az is , hogy a TV-ben olyan műsorokat adnak ,hogy az afrikaiak éppen azt mutatják meg , hogy hol bandáznak és ,hogy hol lövik be magukat,hol kokainoznak!:( Elszomorító!!!!!
    Az általános iskolákban próbálnak "eltérítést" végezni Drogprovenciós órákkal de az nem elég , hogy évente van 3 óra és akkor mindent egy kalap alá venni megnézni egy filmet és kész már nem is fognak drogozni a tinédzserek!!
    Én nem értek azokkal az emberekkel eggyet akik csak szidni tudják a másikat,mert mindenki követ el hibákat!!Nem embert öltek!!!Hanem kipróbálták a marihuánát!Nem eggy a kettő!!!Én mindenféleképp mellettük állok és a család mellet is!!! pontaz”
  • 124. gróf 2010. február 17. 18:09
    „123.
    Ja! Olyan mint a pacal...ha van akkor jót kajálok belőle, de ha nincs fel sem tűnik fél évig!
    Mármint a pacal!

    Pszichikai és fizikai függőségről beszélünk! A fű az előbbi a pia, heroin az utóbbi...kézremegés stb!
    A heroin első 2 alkalommal jó aztán már azért kell, hogy ne legyen rossz nélküle! Állítólag.”
  • 123. flexsnake 2010. február 13. 11:26
    „113. hozzászólás mákosrétes 2010.02.11. 23:37
    drogelvonóra nem fűvesek járnak hanem heroinisták. A fű nem okoz nélkülözhetetlen függőséget. A heroinnak van olyan erős függőségi tulajdonsága mint a nikotinnak. A fűre nem lehet rászokni, ahhoz elég luzernek kellene lenni :D Erre csernus azt mondaná: elpippantottad bameg, fáj a fejed, hát így jártál öcsém, kialszod és majd nem csinálod.”
  • 122. z927 2010. február 12. 18:40
    „119. hozzászólás gróf 2010.02.12. 07:43

    Ez nagyon jó és igaz. Bár édesanyámék soha nem mozogtak otthon ebben a témában, legalábbis, ami a drogok alkalmazását illeti, de tudtak felvilágosítást adni róluk általánosságban. Talán tiltottak is valamilyen szinten, de persze tiltsanak meg bármit is egy kamasznak:D "Természetesen" kipróbáltam, többek közt a füvet is. És bizony néha napján, még most is jól esik a főiskolás szervezetemnek egy-egy keményebb vizsgaidőszak után, előtt, közben... de nem helyette.
    Szerintem nem szégyen, ha kíváncsi egy kamasz. Még ha ez azzal is jár, hogy kipróbál bizonyos fajta drogokat. Az viszont igen is szégyen, ha egy szülő ez elől elzárkózik. Ezzel nem azt mondom, hogy engedje neki, meg pénzelje is az ilyen fajta "hobby-ját" a gyereknek, de egy-két óra szerintem nem nagy idő, még ebben a rohanó világban sem, hogy ne lehessen leülni és megbeszélni a dolgokat.”
  • 121. senkiházi 2010. február 12. 14:28
    „http://www.youtube.com/watch?v=LaJQsxZD-G4&feature=player_embedded#

    nem semmi ;)”
  • 120. senkiházi 2010. február 12. 14:23
    „kender.blog.hu”
  • 119. gróf 2010. február 12. 07:43
    „Húsz éve mi a szakmunkás iskolában óra alatt KEVERTET ittunk a szünetben józanodtunk, az általánosban 13 évesen osztálykiránduláson meg vörösbort ittunk a tanárok-kísérőszülők is totálkárosak voltak!

    Szégyellje magát az a szülő akinek a gyereke titokban szívja a füves cigit és idegenek hívnak hozzá mentőt!!!
    Ha otthon szívtak volna akkor egy kis cukor a rosszullétre + folyadék és alvás! Pár óra múlva lehetett volna újból cigizni!”
  • 118. anonimus65 2010. február 12. 02:44
    „Legyél Te az a feltörekvő nemzedék,ki a rendszernek beint,hagyd az olcsó port,szívjál Te is join!”
  • 117. sztoncsi 2010. február 12. 01:21
    „Hát a rejtőzködésről csak annyit, ezen a héten két alkalommal jártam azon a környéken, de mind a két alkalommal mondjuk úgy, hogy az iskola által körülvett háromszög tele volt dohányzó gyerekekkel sőt az egyik alkalommal az iskola "mögötti" részen de a kerítésen belül a "cigi"füsttől nem láttam pontosan, hogy 5 vagy 6 fős csoport pöfékelt !!”
  • 116. Neszemetelj! 2010. február 12. 01:15
    „Nem tudom milyen fű lehetett, de attól még szerintem nem lett rosszul senki!
    Taláhn túl sok dohányt tettek bele, és attól szédültek meg :)
    Nem dohányzom, tehát nem tudom a pontos választ!

    Inkább szívjanak, mint alkoholos mámorban maguk alá hugyozva, kukákat borigassanak az utcákon!
    Ezek a fiatalok legalább nem füveznek többé..., ennyi röviden a története a dolognak!

    A marihuana nem kapudrog, miszerint az az ember sem alkoholista, aki néha felpördít egy pár korty páleszt, vagy bármilyen alkoholt. Ez egy begyöpesedett kommunista elmélet, amit nem lehet kiverni az emberek fejéből, mert ezt hallották a médiából, meg az Erzsinénitől a piacon!

    Két-három generáció váltás, és máshogy mennek itt majd a dolgok..., mert ez az agyba-főbe tiltás és a rendőrség negatív hozzáállása a használókhoz, és a bíróságra cibálás egy pár giziért és növényért..., nevetséges és felesleges hercehúrca.
    Legyen szabálysértés, mint sok európán belüli országban (ahol intelligens, és személyiségi jogokat tisztelő tövények vannak) és adjanak pénzbüntit, és ha valaki elismeri hogy drogot fogyasztott, akkor a rendőrségen ne pisáltassák meg, hanem fogadják el a magára terhelő vallomást tevő ember állítását, és le lehetne zárni az évekig húzódó ügyeket.
    Így nem kellene hatalmas pénzbüntetéseket fizetni azoknak az embereknek, akiket elkapnak marihuana fogyasztásért vagy tartásért, azért mert megpisiltetik 40-50 ezer forintért, és a telefonokat elkobozzák majdnem ugyanennyiért, és kiszállnak a lakásra házkutira még ugyanennyiért...stb!
    Arról nem beszélve, hogy szarrá alázzák azt akinél füvet találnak..., persze vannak kivételek, és emberséges rendőrök is, mert nekik is uncsi a sok adminisztráció, ami egy ilyen üggyel jár!

    Sorolhatnám, de nem érdemes, mert úgyis süket fülekre talál..., talán egyszer lesznek olyan törvényalkotók, akik valóban értik is azt amit csinálnak!!!

    MINDENKI FÜGG VALAMITŐL (kávé, cigi, alkohol, nyugtatók-altatók, tea, számítógép...)!!!”
  • 115. hellócsaj 2010. február 12. 00:41
    „nikk525 2010.02.11. 23:03

    a régi iskolám :´( és én még arról ábrándoztam, hogy majd a gyerekeim ide fognak majd járni.. erre meg akarják szüntetni az iskolát, ennek már első jelei, hogy napközbeni terembérlés zajlik.. nagyon sajnálom..

    Anyám, azért van terembérlés mert a Tisza Lajos krt alatti bérlakásokban nem fér el a sok osztály... Ennyi...”
  • 114. Pinaman 2010. február 12. 00:27
    „mindig az a franya LSD-s cigi! Gyurcsanyahibas!”
  • 113. mákosrétes 2010. február 11. 23:37
    „Ne magyarázzuk félre a dolgokat.
    Nem arról vitázunk,hogy melyik a károsabb és veszélyesebb,hanem mindkettő veszélyes.
    Elég bajunk van az 500.000 alkoholistával,nincs szükség még további költségelvonókra (gondolom a drogambulancián, nem a páciensek fizetik az elvonás kezelését).
    Okos társadalmak, mindig a megelőzésre fektetik a hangsúlyt,mert nagyságrendekkel, olcsóbb mint a kezelés.

    Hogy szerinted minden rákos fizessen külön adót, az szerintem is hülyeség,de te mondtad, nem én.

    Valaki nem szándékosan lesz cukorbeteg vagy rákos.Azok vegyék is igénybe a Tbt.
    Ezt hangsúlyoztam is. Csak nem olvastál figyelmesen.

    Viszont szándékosan ül be ittasan vagy drog hatása alatt autóba és okoz(hat) balesetet.
    A mentés árát ki lehet fizettetni, (MÉG EGYSZER HANGSÚLYOZOM), ha jogerősen elítélik.
    Majd meggondolja,hogy be ül-e legközelebb bódító szer hatása alatt.
    Egyébként a te adódból vonják el.

    Mint mondottam vala, a holland példát, majd akkor alkalmazhatjuk (sikeresen), ha a paraszt nem 220-al megy,ahol az 90 engedélyezett, ha a kutyája után felszedi a sz.rt és nem a játszótér homokba sz.aratja, ha az autópályán nem dobálja ki az üres üveget és nem fújja a pofámba a füstöt a buszmegállóban.
    Ez az idő még nagyon messze van.
    Különben, pont úgy átesnénk a ló tulsó oldalára,mint nagyon sok minden másban.

    És továbbra is fentartom az állításomat, a nehézdrogosok nagy többsége, könnyűvel kezdi.
    És ha már csak egy embert is megmenthetünk,megérte.”
  • 112. flexsnake 2010. február 11. 23:13
    „Hülye egy kampány az hogy kitalálták a nehézdrogok előszobája. Ezzel nem lehet elriasztani senkit. Azért szív mert kíváncsi. Megkínálják, bekostólja aztán humoros a dolog. A gyereknek el kell mondani inkább hogy igaz hogy valószínűleg nem halsz bele, de hosszútávon olyan szitaagyad lesz hogy tök egyszerű dolgokat fogsz elfelejteni. Először csak apróbb dolgokat majd egyre többet. Mert gallyra vágja bizony az agyat. Nem halsz bele de 4-5 év függés és egy számsort se fogsz tudni megjegyezni. Mert ez a hosszútávú hatása. Helyette megy a hülye kampány amire csak röhögnek, nem érdekel senkit.”
  • 111. flexsnake 2010. február 11. 23:08
    „102. már kifizette a tbjével. Szerintem minden rákos fizessen adót mert az jó poén, na látod ez is ugyanakkora hülyeség. Következő mi lesz? A lisztérzékenyekre plusz adó vagy a cukorbetegekre? Esetleg a mozgássérülteknek ne kelljen a kerekesszékután az útadóba beszállni? Ha? Hagyjuk már a marhaságokat.”
  • 110. flexsnake 2010. február 11. 23:05
    „99. JA kérlek angliában alanyi jogon ingyenes az egészségügyi ellátás, azt se veszi át a többi ország.
    A hollandok a jó példa hogy igenis csökkent a bűnözés mióta nem élnek meg az alvilági csoportok. Elvették tőlük mind a drogpiacot mind a prostituciót.”
  • 109. nikk525 2010. február 11. 23:03
    „a régi iskolám :´( és én még arról ábrándoztam, hogy majd a gyerekeim ide fognak majd járni.. erre meg akarják szüntetni az iskolát, ennek már első jelei, hogy napközbeni terembérlés zajlik.. nagyon sajnálom..”
  • 108. flexsnake 2010. február 11. 23:03
    „99. alkoholért is öltek már. Magyar vonatkozásban fűért még nem öltek :D
    Olyan drogról beszélünk aminek az ára alacsonyabb egy üveg minőségi piánál. Valamint a halálos dózis kb. egy kilogramm amit lehetetlen elfüstölni, viszont az alkoholt nem nehéz túladagolni.”
  • 107. flexsnake 2010. február 11. 22:59
    „97.
    2005óta védett egy szál ér 10ezer forintot szorozd be ;)
    ..”
126 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Saját fejlesztésű antibakteriális kelmét gyárt a Szefo

Szeged - Az ezüst mikrobaölő hatását kihasználó, Nanosilver technológiával gyárt antibakteriális… Tovább olvasom