Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Gábor Dénes-díjat kapott Vigh László és ifj. Duda Ernő

Budapest, Szeged - Az idén heten kapták meg a jelentős műszaki-szellemi alkotások létrehozásáért, illetve a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Gábor Dénes-díjat.
Az idén heten kapták meg a jelentős műszaki-szellemi alkotások létrehozásáért, illetve a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Gábor Dénes-díjat, köztük egy szegedi akadémikus és a szegedi székhelyű biotechnológiai cég, a Solvo elnök-vezérigazgatója. A kitüntetettek az elismerést ünnepélyes keretek között még karácsony előtt vehették át a Parlamentben.

A minden évben nyilvánosan meghirdetett, Gábor Dénes Nobel-díjas tudósról és humanista gondolkodóról elnevezett hazai elismerést a bírálóbizottság javaslatára a Novofer Alapítvány Kuratóriuma ítéli oda az arra méltó szakembereknek. Az elmúlt több mint két évtizedben mind rangosabbá váló kitüntetést eddig 157, a technikai és a természettudományok művelésében kimagasló innovatív teljesítményt nyújtó kutató és műszaki értelmiségi vehette át.

Gábor Dénes-díjat kapott Vigh László vegyész, címzetes egyetemi tanár, akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézet kutatója a „membrántermoszenzor" hipotézisének megalkotásáért, a stresszfehérje-alapú gyógyszerkutatás és -fejlesztés új alapokra helyezésében kifejtett úttörő munkásságáért, illetve a különböző betegségek potenciálisan új diagnosztikai eljárásaként alkalmazható lipidomika magyarországi bevezetésében vállalt meghatározó szerepéért. A testület a kitüntetéssel az akadémikus hazai és nemzetközi tudományszervező munkásságát, valamint a Szeged–Debrecen pólusvárosok gyógyszerkutatási és fejlesztési céljainak összehangolásában folytatott tevékenységét is elismerte.

A kuratórium ifj. Duda Ernő menedzsernek, címzetes egyetemi docensnek, a Solvo Biotechnológiai Zrt. elnök-vezérigazgatójának a hazai biotechnológia fejlesztése érdekében kifejtett szakmai, közéleti és vezetői tevékenységéért és sikeres innovációszervező munkájáért ítélte oda az elismerést. Ifj. Duda Ernő számos piacvezető, kreatív, innovatív vállalkozás létrehozásában játszott szerepet, emellett egy több mint százfős, nemzetközi szakembergárdát foglalkoztató, globális piacvezető vállalat alapítója és elnök-vezérigazgatója.

Olvasóink írták

  • 1. saturnus 2013. január 04. 15:26
    „Azt tudni kell,hogy ezek az emberek bejárták a világot. Évtizedeket dolgoztak és dolgoznak Japántól,Kanadáid, USA-tól Ausztráliáig. Ismerik a témát és a dörgést. Tudják mit lehet és mire van igény mit és hol tudnak eladni piacon.És nyugati támogatóik vannak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milyen év volt 2012? Mit vár 2013-tól?

Milyen év volt 2012 - és mit vár a 2013-as esztendőtől? – kérdeztük szegedi vagy Szegedhez… Tovább olvasom