Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 14°C | 25°C Még több cikk.

Garázda fiatalokat fogtak el szombat éjjel Újszegeden

Szeged - A Szegedi Rendőrkapitányság adatai szerint egy hét főből álló, 15-17 év közötti fiatalokból álló társaság sétált végig szombat éjszaka Újszegeden, a Derkovits fasoron, miközben útjukba kerülő járműveket, telefonfülkét és kapucsengőket rongáltak meg.
A fiatalok megrongáltak egy BMW-t, amelynek a hátsó szélvédőjét törték ki, valamint egy Volkswagent, melynek kifeszítették az ajtaját, és egy rádiósmagnót emeltek ki. Egy másik gépkocsi antennája vált a randalírozó fiatalok „áldozatává", melyet letörtek, a járműből pedig gyújtógyertyát vettek ki.

Az utcán található telefonfülket sem hagyták ki a sorból – ezt filctollal összefirkálták, a kézibeszélőt pedig leszakították. Ezt követően egy kapucsengő következett, melyet brutális módon levertek és magukkal vittek.

Tombolásuknak a kiérkező járőrök vetettek véget, akik a hét fiatalt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. A kitépett és eltulajdonított tárgyakat az út mentén megtalálták a rendőrök.

A kár több százezer forintra rúg. A fiatalokat a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki. Ellenük csoportos garázdaság, valamint lopás és rongálás bűncselekmények megalapozott gyanúja alapján indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság.

Olvasóink írták

  • 10. zsoltee0716 2007. december 03. 22:37
    „.suhym.
    Talán ha a rendőr urak kicsit aktíválnák magukat,éjszaka is!!Lakók nem is hallottak semmit,kutyák nem ugatak. hmm....”
  • 9. BorokaMihaly 2007. december 03. 10:45
    „Büntetés semmi, vagy csak a szokásos két hét felfüggesztett felfüggesztve, mivel a fiatalok megbánó magatartást tanúsítottak. Közben pedig még ezt is, mint valamiféle hőstettet fogják elmesélni a haverjaiknak és jót röhögnek rajta.”
  • 8. .suhym. 2007. december 02. 23:16
    „Már az is öröm, hogy valakiket elkaptak.
    A mi környékünkön nagyon sokszor szétverik éjjel a villamosmegállót, az utcai szemeteseket leszakítják, kiborítják a tartalmát,
    DE
    még eddig soha nem olvastam, hogy egyet is megbüntettek volna!:((
    Végre valami elindult?”
  • 7. ł @ EUR 2007. december 02. 22:33
    „Ez szerintük egy nagyon jo buli ! Annyira nincs más dolguk, hogy már csak az ilyen rongálásban találnak örömöt. Ami persze nem természetes. De ha ilyen kemény legények voltak, most már vállalják is a következményét. Szép estét”
  • 6. fiatal 2007. december 02. 21:45
    „A diszkósok a tizenéves bulisokból élnek. A szülőket jogosan büntethetnék meg,miért nem nevelték meg a kölykeiket? Mit keres éjszaka az utcán a 18 év alatti? Nyugodtan alszanak ilyenkor a szülők? Otthon törjenek-zúzzanak a kölkök!”
  • 5. Dodó 2007. december 02. 20:48
    „V.mennyien rosszul látjátok! Ha bíróság elé kerül az ügy, /nem v.színű/ a hatóság a kár megtérítéséről nem foglal állást, azt a sértettnek polgári perben kell kezdeményeznie. Ennyit a M. Közt. törvényeiről. Gondoljátok, hogy lenne még Szegeden falfirkáló, a.buuszváró, telefonfülke összetörő, ha a kárt velük téríttetnék meg?”
  • 4. EU 2007. december 02. 20:10
    „Csak az a baj, hogy a szülőknek kell kifizetni a kárt a hülye gyerekük miatt!”
  • 3. joy 2007. december 02. 20:02
    „Hunnan tudja valaki a cikkből, hogy a környéken lakók voltak a randalírozók? Részeg-szipus dikópatkányok összemászkálják az egész várost?


    - Bíróság, kármegtérítés, költségfizetés, pénzbüntetés, 6 hónap fölfüggesztett.”
  • 2. spuhr 2007. december 02. 19:07
    „Arcba és s*ggbe rúgni az összeset, a számlát a zsebbe csúsztatni, és lehet hazamenni. a büntetőeljárással meg nem kell az időt húzni, meg a papírt pocsékolni. vagy ilyet nem lehet? ^^”
  • 1. triatlonos 2007. december 02. 17:33
    „A Derkovits fasor környéke nem proli negyed, tehát ez nem megélhetési, hanem jóléti bűnözés! A millkós szükők gond nélkül kifizetik a kárt, és elsimitják az ügyet, sőt még a lelkiismeretükkel is könnyen elszámolnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

József Attila szobrot találtak a szegedi jogi kar pincéjében

Szeged - A szegedi egyetem jogi karának pincéjében talált József Attila mellszobrot avatja fel hétfőn a költő halálának hetvenedik évfordulóján a tanulmányi és információs központ aulájában a hallgatói önkormányzat. Tovább olvasom