Délmagyar logó

2018. 09. 20. csütörtök - Friderika 17°C | 28°C Még több cikk.

Garázdasággal gyanúsítják a jótékonykodó taxis támadóját

Egy adácsi férfit gyanúsítanak azzal, hogy rátámadt Berinszki Zoltánra, a jótékonykodó szegedi taxisra még augusztusban. A nyomozás befejeződött, az ügyészség rövidesen vádat emelhet.
– Lassan eljön az igazság pillanata, bíróság elé állhat a támadóm – mondta a Délmagyarországnak Berinszki Zoltán.

Ahogy korábban már megírtuk, a taxis Sándorfalvára indult egy utassal augusztus 12-én hajnalban, amikor megállt a Gyertyámos utca és a Moszkvai körút kereszteződésében, ahol egy ittas ember próbált átjutni az út túloldalára. Korábban a taxis azt mondta, hogy amikor odaért a kocsihoz, a férfi azt kiabálta, hogy el akarta gázolni, és azzal a lendülettel ütni-vágni kezdte az autót. Verekedés végül nem lett a konfliktusból, de dulakodni kezdtek, miközben a taxis értesítette a rendőrséget.

A rendőrség kevesebb mint egy hónap alatt befejezte a nyomozást. Lapunknak azt írták, hogy a 32 éves támadó nem tudta megverni a taxist, de a pólóját elszakította. Garázdasággal gyanúsítják, és az ügy iratait átküldték az ügyészségnek, ahol várhatóan vádat emelnek a férfi ellen.

Berinszki Zoltán onnan lehet ismerős a szegedieknek, hogy civilekkel és taxis kollégáival beteg gyerekek szállításában segítenek, amiért lapunktól megkapta Az év embere díjat is 2016-ban.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jótékony szegedi taxissal jótékonykodik a Délmagyarország

A jótékony szegedi taxissal jótékonykodik a Délmagyarország
Ötfős családot visz csütörtökön cirkuszba a Taxisok és Civilek a Beteg Gyermekekért Alapítvány és a Délmagyarország napilap közösen. Tovább olvasom