Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Gázban Tasnádiné Icuka diktálja az iramot

Szeged - Aki spórol a rezsivel, illetve csak a valós gáz- vagy villanyfogyasztását akarja kifizetni havonta, az bediktálja a mérőállást. Az áramszolgáltatónál lehet előfizetni is.
– Újságot egy évre fizetek elő, mert úgy olcsóbb. A szemétszállítási díjat is egyben rendezem el – előre, kedvezménnyel. Minden fillér számít, úgyhogy igyekszem mindenért kizárólag annyit leperkálni, amennyi feltétlenül szükséges. Most a gázzal is spórolok úgy, hogy havonta bediktálom az óraállást – mondta az újszegedi háziasszony, Tasnádi Józsefné Icuka.

Otthon 60 négyzetmétert fűtenek gázkazánnal, és gázbojler melegíti a vizet. A fűtést felújíttatták, külön szeleppel vezérlik a meleget minden szobában. Csak a nappaliban tekerik melegre, ha leülnek esténként a tévé elé, igaz, akkor sincs 20-21 foknál melegebb. Eddig a fodrász házaspár a gázért mindig az előző évi fogyasztás arányában és havonta részszámlán fizetett, amit a leolvasás után számoltak el az Égáz-Dégázzal. Mivel most, télen az asszony úgy érezte, még jobban meg kell húzniuk a nadrágszíjat, spóroltak a fűtéssel. Megnézte: 100 köbméterrel kevesebb gázt használtak el, mint amit a részszámlán beállított nekik a gázszolgáltató. Kiszámolta, hogy ha a valós fogyasztást fizeti csak ki, megtakarítja a felét, nagyjából 16 ezer forintot. Bejelentette a szolgáltatónál, hogy áttér havi diktálásra. Az ügyfélszolgálaton minden hónap 13. és 16. között adhatja le a mérőállást személyesen, telefonon vagy e-mailben.

Tasnádiné Icuka csak annyit fizet, amennyi szükséges. Fotó: Schmidt Andrea
Tasnádiné Icuka csak annyit fizet, amennyi szükséges.
Fotó: Schmidt Andrea

– A diktálásra való áttérés általános jelenség. Oka nem feltétlenül a válság, de mindenképpen anyagi. A váltásra évente egyszer, az elszámolószámla kézhezvétele után egy héten belül van lehetőség – tudtuk meg Iváncsics Sándor ügyfélszolgálati igazgatótól az Égáz-Dégáz Zrt.-nél. A gázszolgáltatónak évről évre több pénzzel tartoznak a fogyasztók – a kintlevőség milliárdos nagyságrendű. A fogyasztók adóssága ilyenkor januárban és februárban tetőzik. – Az előrefizetős gázórának még nem tisztázott a jogi háttere. Ilyen mérőt – az önkormányzattal együttműködve – az első 200 szegedi szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő – úgynevezett védendő – ügyfélnél várhatóan áprilistól szereli fel a társaság.

Villany-előfizetők

A Démász fogyasztói több mint 10 milliárddal tartoznak, és az összeg egyre emelkedik. Ettől függetlenül a havi óraállást bejelentők száma nem nő. Az áramszolgáltatónál 5 éve kérhető előrefizetős óra, a régióban 100-at töltenek folyamatosan. Védendő – szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő – fogyasztók kérésére ingyen felszerelik. Másoknak nettó 13 ezer 287 forint a szolgáltatás, a mérő ára pedig 17 ezer 140 vagy 44 ezer forint, fázisszámtól függően.

Olvasóink írták

  • 4. szamika 2009. február 25. 12:28
    „én fizessem ki a többiét is?”
  • 3. szamika 2009. február 25. 12:27
    „azt számolnak meg ahogy nekik jó. a számlákon csak akkor tud elmenni az ember,ha leteszi a földre és rálép : 1 hónapja,hogy bementem,s kértem egy kimutatást,hogy kell a önkorm.-hoz,volt rajta 14e ft. tart.-om.,kiengyenlitettem,most van rajta 78e tartozás.,akkor hogy számolnak?,tán anyukája szül. dátumát is beszorozta rajta.?”
  • 2. mattil 2009. február 12. 23:32
    „Interneten a gázóráa állását 20-ig lehet bejelenteni. Ha elfelejtem, akkor az elmult év azonos időszakát számlázzák ki. Ezzel meg vagyok elégedve, még soha nem volt gondom a Dégázzal!
    A Démász már keményebb dió! 2006-ban vásároltam a lakást és akkor azt mondták, hogy új előfizetők kizárólag átalányt választhatnak, ja és csak átutalással! Ettől függetlenül néha bejelenthetem az óraállást, de akkor is ki kell fizetnem az átalányt is. Az első éves leolvasáskor volt 10 ezer forint elmaradásom. Semmi gond magasabbra váltottam, olyanra aminek bőven kellett volna fedezni a következő évet. Sajnos nem jött be, mert a következő évben már 40ezerrel több lett az éves leolvasásnál a pluszban fizetendő összeg! :-o Rettegek attól mi jön ki idén majd! Egyedül élek, a lakásban tök átlagos fogyasztású dolgok vannak. A hűtő és a boyler amire gyanakszom, hogy sokat fogyaszt. Éjszakai áram bekötése viszont minimum 38 ezer forint de csak akkor ha nem kell mást csinálni csak két csavarral felerősíteni az órát. Ha már mást is csinálni kell akkor sokkal több és mivel maszekok dolgoznak be a Démásznak, így aztán naná, hogy egyik se fogja azt mondani, hogy itt minden rendben van máris felszerelem :(
    Lecserélték a nyáron digitálisra az órámat. azóta azt sem tudom mit mutat. Többfajta szám villan fel rajta egymás után és fogalmam sincs melyik mit jelent...

    A net évről évre olcsóbb ráadásul mindíg egyre nagyobb sebességgel és szolgáltatási csomaggal. Ez a legolcsóbb most minden számlám közül és a munkáltatóm is megtéríti már több éve. A kábeltévémhez is digitális csomag van már így ugyanannyit fizetek a II-es csomagért+ismeretterjesztő csatornákért, mint azelőtt csak az alap analóg csomagért. A vizes az kéthavonta jön. Vízdíj a számlából 5-800 forint, a csatorna több mint kétszer ennyi :-O Na ez azért fel szokott húzni kicsit!
    De leginkább a szemétdíj ami a legmocskosabb dolog ebben a városban! Lakásonként közel 3ezer. És tökmindegy mekkora a lakásom, mekkora a szemetet termelek! Ha 600m2-es a lakásom és huszan lakunk benne akkor is ugyanannyi a díj és akkor is ha csak 30m2 mint az enyém és egyedül élek. (két-háromhetente telik meg egy 60 liteeres szemeteszsák) Minden ismerősömet megkérdeztem már szerte az országban. Kiderült én fizetek mindegyikük közül a legtöbbet!! Pofátlan dolognak tartom a szemétszállítás szegedi rendszerét, pláne, hogy akár a szomszédos településeken is van, hogy negyedévre fizetnek annyit mint amit én havonta.”
  • 1. Kraftwerk 2009. február 12. 14:42
    „Tasnádiné,jól csinálja amit csinál!!!!
    Én is ugyanezt teszem havonta,mert rájöttem:sokkal többet számlának előre a szolgáltatók(hasra ütött összeg),mint amit az ember valójában elfogaszt!!!
    Ezért is nyereséges minden szolgáltató(nem is kicsit,nagyon)mert folyamatosan előreszámláznak,annak aki nem havonta jelenti be fogyasztását,mivel ugye az többlet befizetett összeget NEM ADJÁK VISSZA(általában),inkább mindig azt mondják,jóváírják a számlákban,és addig nem kell fizetni!!!
    Ezeket a többletbefizetéseket pedig kamatoztatják,forgatják az ember pénzét!!!
    Gusztustalan!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forrás: 3 hónap csúszás

Szeged - Június 1. helyett csak szeptember 1-jén nyithatják meg a felújított Forrás Szállót, mert… Tovább olvasom