Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Gazdag Dániel bevásárlóközpontigazgató-helyettes: az első bevásárlóközpont- nyitás, amelyben részt vehettem

Fiatal, végtelenül kedves, nyugodtságot áraszt, pedig nem nevezhető hétköznapinak a szituáció, amikor Gazdag Dániel bevásárlóközpontigazgató- helyettessel beszélgettünk. A menedzsment akkor költözött végleges helyére az ÁRKÁD-ba, s ez nem kevés munkával járt az amúgy is temérdek feladat mellett, melyet a nyitással kapcsolatos szervezési feladatok róttak a vezetőség tagjaira.
– Ez az első bevásárlóközpont-nyitás, melyben részt vett, Dániel. Ám ahogy azt már tapasztaltuk, az ECE-nél a fiatal csapatösszetétellel együtt jár a szakmai jól képzettség és a gyakorlati tapasztalat.
– 2007 óta dolgozom az ECE Budapest Kft.-nél, és
Vizsolyi Dánielhez hasonlóan én is 2 évet töltöttem az anyacég centermenedzseri képzésén. A külföldi centerekben szerzett tapasztalatok olyan stabil szakmai alapot adnak, melyre az ember építheti a jövőjét és a karrierjét. Ám ahogy nincs két egyforma bevásárlóközpont, úgy nincs két egyforma feladat sem, mi több: a felhalmozott tudást is másként hasznosítjuk, eltérő módon ültetjük át a gyakorlatba. Ezért is célszerű, ha többen dolgozunk együtt, hiszen mindenki a saját nézőpontjából közelít meg dolgokat, projekteket, megoldásra váró feladatokat. Együttesen, csapatban lehet igazán nagyot alkotni. Bár többéves tapasztalattal rendelkezem a már működő bevásárlóközpontok terén, a nyitást megelőző munkálatokba most nyertem először betekintést, s lettem aktív részese.

– Merőben más volt a feladata, mint az előző bevásárlóközpontban, ahol dolgozott?
– A szegedi projekt előtt az ÁRKÁD Budapest volt az a magyarországi bevásárlóközpont, ahol közgazdászdiplomám megszerzésének utolsó évében, majd a Németország különböző centereiben eltöltött évek után hazatérve dolgoztam. Az a temérdek tapasztalat, amit felhalmoztam, a sok tanács, valamint ismeretanyag, amit az évek során a budapesti bevásárlóközpont tapasztalt igazgatóitól kaptam, mind-mind hasznos tudásnak minősült, amelyekre építhettem a szegedi
ÁRKÁD-dal kapcsolatos munkámat. Reklámkampányokkal és a center nyitásával kapcsolatos feladatokat láttam el, s természetesen a továbbiakban is előnyt élvez a marketing, a rendezvények médiakísérete és a szervezési feladatok.

Gazdag Dániel, az ÁRKÁD bevásárlóközpontigazgató-helyettese
Gazdag Dániel, az ÁRKÁD bevásárlóközpontigazgató-helyettese.

– Egy közgazdászról a laikus azt gondolná, hogy híján van a kreatív vénának. Az Ön példája ezt megcáfolni látszik!
– Úgy vélem, az ember nem egy dologban lehet erős, és nem pusztán egy dolgot szerethet csinálni. Attól, hogy a számok és adatbázisok nyelvén is ért, miért ne lehetne fejlett az esztétikai érzéke, és teljesen természetes, hogy szeretheti a szépirodalmat vagy akár az alternatív zenét. Nincsenek sablonok és beskatulyázottság: az a szép, hogy sokszínűek vagyunk és sokoldalúak. Ettől tudjuk megérteni egymást, és az ÁRKÁD csapatai is ettől olyan sikeresek, épp ezért tudunk olyan jól együtt dolgozni és együttműködni. Szükség is van erre, mert nagyon feszített tempóban dolgozunk, és ezt csak együttes erővel, szívvel-lélekkel és hatalmas kitartással lehet csinálni.

– A kitartásnak nincs híján, ez egészen bizonyos, és az is, hogy ha valaki kicsit megtorpan, vagy elfárad, Önre és az optimizmusára mindig számíthat.
– Tudom, mit jelent elfáradni és úgy érezni, hogy egy feladat túlnő rajtunk. Ilyenkor kell a kollégák segítsége, ám oly módon, hogy azt ne kelljen kérnie! Alig húsz ember esetén észre kell vennünk a másik minden rezzenését, figyelnünk kell egymásra, vezető beosztásban pedig még inkább kötelességünk. Akkor tudunk hatékonyak és sikeresek lenni, ha lojálisak vagyunk a cégünkkel és empatikusak a munkatársainkkal. Akkor ez máris nem egy munka, hanem a hivatásunk, és ez nemcsak egy munkahely, hanem a „mi házunk"…mert mi így hívjuk egymás közt, és az a célunk, hogy az ÁRKÁD Szeged látogatói is így érezzék, mi több, így nevezzék. Mert ezt a házat nekik szántuk!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Béky Ildikó bérbeadási menedzser: megszerettem a várost

Béky Ildikó bérbeadó 5 éve az ECE munkatársa, aki az ÁRKÁD Szeged üzleteinek bérbeadási teendőit látja el. Tovább olvasom