Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Gazdag színházi kínálat áprilisra

Három játszóhelyén négy bemutatóra, több mint ötven előadásra várja a közönséget áprilisban a csúcsra járatott Szegedi Nemzeti Színház.
Káprázatosan gazdag programmal szeretnék megnyerni a közönséget áprilisban, amikor egyébként a politika uralja az emberek életét – fogalmazott Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a hónap új produkcióit ajánló sajtótájékoztatón. Az ő rendezésében április 6-án mutatják be a Korzóban Alan Bennett világsikerű darabját, a Beszélő fejeket. A három monológból álló darabot Fekete Gizi, Pásztor Erzsi és Megyeri Zoltán játssza. Az egymástól független történetek különös sorsokat ábrázolnak tengernyi iróniával. A költészet napján, április 11-én este a Millenniumi Kávéházba várják a közönséget, ahol Edgar Allan Poe híres romantikus versét,

A hollót eredetiben és három különböző magyar fordításban mondja el Székhelyivel Borovics Tamás, Gömöri Krisztián és Galkó Bence. Április 13-án Sándor György vendégszerepel Lyukasóra című önálló estjével a kisszínházban. Hiánypótló produkció A musical hangjai című est, amit három alkalommal láthat a publikum a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház népszerű művészei, Bardóczy Attila, Csengeri Attila, Csengeri Ottília, Náray Erika és Szinetár Dóra fellépésével április 18-ától a nagyszínházban, ahol 21-én New-C ül a fűben címmel a Bolyki Brothers a cappella show-ja kerül színpadra a Hóra Színház közreműködésével.

Anthony Burgess Gépnarancs című regényéből – amiből Stanley Kubrick sokkoló filmet forgatott – színpadi változatot készítettek, amit Bal József rendezésében Mechanikus narancs címmel mutatnak be 22-én a kisszínházban. A produkcióhoz az egykori Nyers együttes frontembere, Czutor Zoltán Levente komponált zenét, a különleges díszletet a Metanoia Színházhoz kötődő Perovics Zoltán tervezte. A főszerepet Járai Máté alakítja, aki elsősorban musicalszínésznek tartja önmagát, ezért nagy lehetőségnek mondta, hogy megformálhatja Alex figuráját.

Vántus István születésének 70. évfordulójához kapcsolódva mutatják be április 28-án a szegedi zeneszerző operáját, a Móra-regényből írt Aranykoporsót. A produkciót Toronykőy Attila rendezi, és a karmester, Kardos Gábor most próbálja meg összeszedni a fúvós szólamok eltűnt kottáit. A Szegedi Kortárs Balett 29-én, a tánc világnapján mutatja be a kisszínházban a Mozart-táncok című vidám, játékos estet, amelynek koreográfiáját Juronics Tamás mellett Barta Dóra, Fodor Zoltán és Nagy Zoltán készítette. A szegediek a hónap során a Szindbáddal a Nemzeti Színházban, a Dulszka asszony erkölcsével a Pesti Magyar Színházban vendégszerepelnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bizonytalanok nyomában

A pártok óriási harcot folytatnak a bizonytalan szavazók voksaiért, mert tudják, rajtuk múlik, ki… Tovább olvasom