Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Gazdája szeme láttára tépte szét Picúrt a véreb

Szeged – A lelkem egy darabját szakította ki az a véreb. Engem is összemarhatott volna – kezdett mesélni könnyeivel küszködve a szegedi Tapasztó Sándorné. A nyugdíjas asszony 12 éve hű társát, Picúrt vesztette el a közelmúltban.

Az asszony és törpe schnauzer kiskutyája a szokásos sétájukra indultak Újszegeden. – A Hargitai utca hűvös oldalán jártunk, amikor a 49-es számú ház előtt mint a villámlás, a semmiből ott termett ez a kutya. Olyan ronda pofája volt, mint egy harci kutyának. Már rajta is volt Picúron. A nyakszirtjénél marta meg, el nem eresztette, amíg volt benne élet. Ordítottam, segítségért kiabáltam, de nem jött senki. Futottam, rohantam haza, kezemben a kutyával, de mire hazaértem, már nem volt benne lélek – folytatta.

Mire az asszony férje és fia visszamentek a helyszínre, már ott voltak a rendőrök, akik jegyzőkönyvet vettek föl. – Azt mondták, próbáljunk megegyezni kártérítésben, vagy indítsunk polgári pert a másik kutya gazdája ellen. Egyik sem adja vissza a jószágot – mondta.

Tapasztó Sándorné megmutatta, hogyan végzett kutyájával a másik eb. Fotó: Schmidt Andrea
Tapasztó Sándorné megmutatta, hogyan végzett kutyájával a másik eb.
Fotó: Schmidt Andrea

A nyugdíjas asszony szerint a támadó eb egy földszinti lakás erkélyéről szökhetett ki. Tegnap hiába csöngettünk, senki nem válaszolt. Az épületet körbejárva nyomát sem láttuk kutyának az erkélyen, sőt a redőny is le volt engedve. A házban lakó egyik fiatalember azt mondta, már hosszú ideje nem lakik senki az említett lakásban, kutyát pedig soha nem látott.

Az ügyben megkérdeztük Szenti Szabolcsot, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét, aki elmondta, a Szegedi Rendőrkapitányság hivatalból feljelentést tett az ebtartás szabályainak megsértése miatt az illetékes szabálysértési hatóságnál.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. káté4 2013. május 17. 09:29
    „Sajnálom a kiskutyát őszintén. DE! Azért azt ne felejtsük el, hogy ezek a kistestű kutyák hihetetlen agresszivitással és kötözködéssel tudnak fellépni kutyatársaik felé. Nem tudom, hogy konkrétan most mi történt, de azért ezt ne felejtsük el mielőtt végképp "elásnánk" a másik ebet. Olyan, hogy harci kutya szerintem nincs. Minden kutya olyanná válik, amilyenné neveli gazdája. Nem kell a fölösleges hangulatkeltés.”
  • 44. bacsi69 2013. május 16. 21:04
    „41. szegedivagyok,hogy te mekkora BUNKÓ vagy!”
  • 43. Narumon 2013. május 16. 11:45
    „24. 3évesféri "Nem a pitbull."

    Lemaradtam valamiről? Cikkben nem írnak pitbullról. Honnan szedted ezt a hülyeséget?”
  • 42. sügér63 2013. május 16. 11:02
    „Az én magyar vizsla kutyámra szokott rárontani két kis fehér szőrmók kutya a Szövetkezeti úton, mikor szabályosan sétáltatom a kutyám. Ha nem kergetném el őket, bele is marnának.”
  • 41. szegedivagyok 2013. május 16. 08:12
    „öreganyám így járt.vegyen inkább egy macskát.”
  • 40. Atlasz 2013. május 16. 04:32
    „16. repatorta 2013.05.15. 10:08: Nem személyeskedtem, nem egyetlen biciklis személyére utaltam. Sajnos vannak, akik a járdán, az úttesten és a zebrán is kikényszerítik elsőbbségüket.A közismert és túlzottan tolerált szabálysértési hajlandóságuk miatt olyanok, mint a kutyások: saját szabályaik szerint mozognak, bölcsebbek bárkinél - csak győzzünk elugrani előlük.
    Ahogyan a szabálytalan kutyatartók is addig, amíg a saját gyerekükre nem támad az uralni vélt eb.”
  • 39. oszi1 2013. május 16. 00:47
    „Elolvastam az eddigi össze hozzászólást és -minden tisztelettel,nem szeretnék senki megbántani- úgy vettem észre sokan nincsennek tisztában a "harci kutya",pitbull terrier vagy véreb fogalmakkal.Nem minden harapós kutya pitbull és véreb...A harci kutya és véreb egy általános gyűjtőfogalom,ahová kutyafajtákat lehet besorolni.
    A vérebet vadászni használták,használják,kiváló szaglásuk miatt.A pitbullokat pedig előbb bikaheccelésre ,majd viadorkutyáknak...nekem az van,nagyon kezes,jámbor és szeretnivaló jószág,nem adnám semmiért oda.Kiskorában odafigyeltem rá és neveltem.Semmire nem támad.Ennyi a titok.Elfogult vagyok némiképp a fajtával szemben,de nem kellene megbélyegezni.Azért nagyon sok esetben a média is felfújta a "pitbullos mizériát".
    Minden kutyából lehet olyat nevelni,hogy mindenre menjen ami mozog...még Pincsiből is.Aki nem hiszi olvasson utána...
    Picúrt és a gazdáját nagyon sajnálom,mindenféleképpen a támadó kutya felelőtlen gazdáját kell megbüntetni.Ha megtalálják...persze az is lehet,hogy kóbor eb volt,manapság a kötelező chip miatt-nem mindenkinek volt/van rávaló pénze-sokkal több kóbor kutya van az utcán,mint valaha is volt.A gázspray megoldás lehet a kóbor ,támadó ebekkel szemben.A szájkosár pedig jó ötlet lenne a sétáltató ember kutyájára...ha a kóbor kutyákon is lenne :) Így legalább a sétáltató kutyájának van esélye,hogy megvédje magát,gazdáját a támadó,kóbor kutyától.”
  • 38. nelek 2013. május 15. 22:46
    „37. _csutak_ 2013.05.15. 22:08
    @ nelek:
    Az erő nem= az alkalmazkodással!

    Én úgy értettem, hogy az ész inkább erő, min az az erő.”
  • 37. _csutak_ 2013. május 15. 22:08
    „@ nelek:
    Az erő nem= az alkalmazkodással!
    A környezeti változásokra értette Darwin is én szerényen én is.”
  • 36. Poppy 2013. május 15. 21:40
    „En is tapasztaltam ezt a helyzetet.23 eve vagyok kutyas.Az elso kutyam egy dalmata volt,jambor joszag.Egyszer setaltatasbol jottunk porazon es mar ep a haz kapujat nyitottam volna mikor semmibol elougrott egy fekete pitbull es rarontott a kutyamra a nyakat kapta el.Gazdi a kocsmaban iddogalt.Nem tudom mi ontotte el az agyam de megmarkoltam a tamado szornyet es odebb hajitottam.(no vagyok).Ez egyike az olyan helyzetnek amikor az embenek emberfeletti ereje lesz.Sikoltoztam meg kiabaltam is mire a gazda kibotorkalt az ivobol a tobbiekkel es hat csodalkozott hogy ez meg hogy tortenhetett.Ez masokkal is tobbszor elofordult,ugy tudom utana valaki feljelentette es tovabbadtak rajta,mert a kutya mindig szabadon volt es megtamodott masokat is.Szerencsem volt rosszabbul is jarhattam volna.Masik alkalommal egy nemetjuhasszal jartunk igy.
    Sajnalom a nenit meg a kutyajat.”
  • 35. nelek 2013. május 15. 20:57
    „33. _csutak_ 2013.05.15. 20:06

    "Az amelyiknek több esze van, képes alkalmazkodni,... "
    De hát az erő az ez...”
  • 34. nelek 2013. május 15. 20:56
    „16. repatorta 2013.05.15. 10:08
    "Ejnye Atlasz, mire ez a személyeskedés a biciklisekkel..."

    Eddig csak biciklis medvét láttam, kutyát nem.”
  • 33. _csutak_ 2013. május 15. 20:06
    „@Zénó:
    Tudod mit jelent az a szó?
    Mert tévedsz ha azt hiszed az erősebb marad fent!
    Az amelyiknek több esze van, képes alkalmazkodni, ami nem erő kérdése.

    *

    A véreb gazdáját közveszély okozás címén kegyetlenül megbüntetném.”
  • 32. angyal1064@freemail.hu 2013. május 15. 18:59
    „A kutyát meg lehet arra tanítani hogy semmilyen más állatra ne támadjon soha! Kiskorában türelemmel bármire okítható! Van aki sportot űz abból hogy másik kicsi kutyára vagy cicára uszítja s kutyáját ,nekem a cicámat ölte meg ilyen gazda így nevelt kutyája! Nagyon sajnálom ,másnak is pont olyan kedves a kis állata és vannak akik ezzel egyáltalán nem is törődnek!!!!”
  • 31. 48as 2013. május 15. 16:54
    „Nagyon szeretem a kutyákat, de az biztos amilyen a gazda, olyan a kutyája.”
  • 30. jozkó 2013. május 15. 16:43
    „Az biztos, hogy nagyon sokan tartanak kutyát úgy, hogy fogalmuk sincs a kutya "természetéről"...
    Elnézem, amint a pórázt fogó gazdikat "sétáltatják" /vonszolják/ a szabadba vitt ebek.
    Nagyon úgy tűnik, hogy a "gazdi" elveszítette , vagy soha nem is szerezte meg a "falkavezér" posztot!
    Mondjuk a lakásokban nyomorgatott kutyák szabadságvágyát nehéz féken tartani, de legalább minimális neveléssel nem ártana próbálkozni!
    Beszerezhetők jó szakkönyvek, felkereshetők jó szakemberek.
    Tény, hogy ez idő, fáradság és pénzigényes...aki viszont sajnálja rá mindezt, az talán váltson házi kedvencet:
    nagyon barátságos tud lenni az aranyhal, a kanári vagy a tengerimalac... :)

    Sajnálom a hölgy kutyusát - de a tippem a kistestű kutyák gazdáinak is hasznos lehet.”
  • 29. igazságkereső 2013. május 15. 16:36
    „Végleg rendet kellene már tenni a kutyatartók között is.Még szerencse - bár nagyon sajnálom a kiskutyát! -,hogy nem egy kisgyermeket bántalmazott ez a kutya! Mi kell még ahhoz, hogy a kutyatartók állandó jelleggel betartsák az előírásokat, rendeleteket, a kutyatartás-és sétáltatás - épp életvédelmi szempontból- nagyon fontos szabályait?! Lehet, hogy egy nagy összegű pénzbírság -nyilvánosságra hozatal mellett!! - talán észhez is téríthetné a felelőtlen ebtartókat!! Valamit végleg tenni kell, mert elég nehezen igazodnak a szabályokhoz úgy általában is Magyarországon!!”
  • 28. vip007 2013. május 15. 15:42
    „26. kormoska 2013.05.15. 14:30

    Ez estben gratulálok, végződhetett volna cifrábban is.
    Amúgy a szakemberek (én nem vagyok az) ilyenkor azt tanácsolják, hogy semmiképp se szabad ütni-rúgni az eb felé, hanem erős hanghatás (ordítás pl) kíséretében domináns testhelyzetet kell felvenni (testfelületet kell növelni, hogy nagyobbnak látszunk, pl széttárt karok), de nem szabad támadni. Ezt nem próbáltam, nem is szeretném, de kell hozzá bátorság, az biztos.”
  • 27. Fri 2013. május 15. 14:43
    „Nagyon sok ember nem felelős állattartó - mindenhez nem lehet vizsgáztatni az embereket ... de mi lett volna ha épp egy kisgyerekkel sétálnak ott ? Abban is biztos vagyok , hogy kutyák gazdái a felelősek , mert a kutyájukat úgy nevelk. Szegény állat meg nem tehet róla, mert csak a gazdájának akar megfelelni!
    Nem büntetik meg ezeket az embereket és nem is fogják megkeresni, s ha meg is lesz kibeszéli magát. Ez az ügy is csak egy cikket jelent és semmi mélyebb - felelősebb érzelmet nem vált ki azokból akiknek a törvényt be kellene tartatniuk.”
  • 26. kormoska 2013. május 15. 14:30
    „22.vip007

    Az esernyős módszert alkalmaztam,mert még támadó kutyába sem szívesen rúgok bele,csak olvastam valahol.
    Egyébként az ernyős hárítás bevált!”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szerelmes kukactól a Paradicsomig

Pókember, Batman vagy a népszerű mangafigurák helyett szökevény orr, napjaink Miki egere és kocsmázó disznó is látható keddtől Szegeden. Tovább olvasom