Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Gazdasági helyzet és Európa-díj

Az eredeti tervektől eltérően valószínűleg mégiscsak lesz egy közgyűlés a jelenlegi ciklus utolsó hónapjában, ugyanis a Fidesz-frakció rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi. A koalíció „kampányközgyűlés" helyett inkább a városháza előtt a szegediekkel együtt ünnepelné az Európa-díjat.
– Nincs olyan sürgős döntésre váró ügy, ami miatt össze kellene hívni a közgyűlést. A választások előtti hónapban ennek egyébként sem lenne értelme, hiszen az ellenzék érdemi munka helyett választási kampányt folytatna. Ha valamelyik frakció kezdeményezi a rendkívüli közgyűlés összehívását, természetesen a polgármester 15 napon belül összehívja – tájékoztatta lapunkat Solymos László.

A városüzemeltetési alpolgármester azt is elmondta, hogy szeptember 22-én adják át Szegednek az Európa Tanács legmagasabb kitüntetését, az Európa-díjat, amit a magyarországi városok közül elsőként a csongrádi megyeszékhely kapott meg. A ceremónia és az ünnepség nem a városházán, hanem a Széchenyi téren lesz, hogy az egész város részt vehessen rajta.

– A Fidesz-MPSZ önkormányzati frakciója kedden rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi – nyilatkozta lapunknak Makrai László frakcióvezető-helyettes. A képviselő hozzátette, erről nem egyeztettek az MDF-frakcióval, de biztosak benne, hogy a demokrata fórumos képviselők is részt vesznek az ülésen. Makrai arra a felvetésre, hogy a választások előtt pár nappal lehet-e érdemi munkát folytatni, azt mondta, nemcsak lehet, hanem muszáj. Nem kampánycéljaikra akarják felhasználni a közgyűlési munkát, hanem a város gazdasági helyzetét szeretnék megvitatni, ugyanis szerintük Szeged adósságcsapdába került.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első nap az iskolában

A több mint két és fél hónapos vakáció után tegnap reggel ismét becsöngettek az általános-, és… Tovább olvasom