Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Gokartpályát nyitnak a pláza mélygarázsában

Gokartpályát nyitnak a pláza mélygarázsában
Ez lesz Kelet-Magyarország leghosszabb fedett gokartpályája, itthon csak a pesti és a győri előzi meg.
A Szeged Plaza alatti mélygarázsban alakítanak ki fedett, négy évszakos gokartpályát. Az ütközések tompítására szolgáló gumiabroncsok mellett már egy molinó és egy látványos graffiti is arról árulkodik: új helyszínen róhatják majd a köröket a kis méretű versenyautók kedvelői.

– Márciusban tervezzük a nyitást, a nyomvonalat már kijelöltük. Összesen 3000 négyzetmétert foglal el a terület, 380 méter hosszúságú lesz a pálya – árulta el Meleg Mihály, a pálya üzemeltetője. Hozzátette, ez lesz Kelet-Magyarország leghosszabb fedett gokartpályája, itthon csak a pesti és a győri előzi meg. 8 felnőtt- és 4 gyerekgokarton lehet majd robogni a mélygarázsban, és lesz tandemváltozat is. A pálya a tervek szerint a hét minden napján nyitva tart este 8 óráig. Meleg Mihály és az üzemeltetésben segítő családja nyárra gokarttábort is tervez gyerekeknek.

Kérdésünkre közölte, a speciálisan kialakított gokartok nem lesznek túl zajosak, s mivel messze vannak a lakóházaktól, a környékbeliek nyugalmát biztosan nem zavarják majd.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hatodik ikszen túl is ropják

A hatodik ikszen túl is ropják
Klónozni kellene az Erdélyi házaspárt, mert olyan szeretettel foglalkoznak társaikkal. Tovább olvasom