Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Gondtalanabb fiatalokat nevelnének

A szegedi Madách Imre Általános Iskolában egy hatfős csapat elhatározta: azon lesznek, hogy növendékeik közül minél kevesebben váljanak bizonytalan fiatalokká.
Olyan órákat tartanak majd, ahol jobban építenek a diákok aktivitására, kérdéseire. Fotó: Miskolczi Róbert
Pszichológiai munkacsoport kezdi meg heteken belül tevékenységét a szegedi Madách Imre Általános Iskolában. Céljuk: az általános iskolások idejében fedezzék fel saját képességeiket. Az újszerű vállalkozás szeretné közelebb vinni egymáshoz a diákokat, a tanárokat és a szülőket.

– Bár elitiskolaként tartják számon a Madách-iskolát, néhány gyerekünk problémákkal küzd – mondja Ezumahné Németh Györgyi. Az iskola igazgatója ezért is állt az ügy mellé, amit a tanári gárda egy része és Tóth Éva pszichológia tanár tárt elé: életvitelt és pályaorientációt segítő csoport létrehozására tettek javaslatot. Ehhez kapóra jött az Oktatási Minisztérium pályázata. S habár még nem kaptak támogatást, a csapatot már felállították: egészségfejlesztő mentálhigiénikusok, pszichológus hallgató, pszichológia tanár is tagja a csoportnak. Lelkesek és komolyan gondolják a munkájukat. Olyannyira, hogy ha mégsem sikerül pénzt keríteni a vállalkozáshoz, akkor is elindítják a foglalkozásokat.
A cél elsősorban a diákok segítése, de ebből a tanárok és a szülők is profitálhatnak – fogalmazott Tóth Éva, a csoport vezetője. – Van aki szóban, más írásban közlékenyebb. Már ha csak ezt felismerjük, többet tudhatunk meg az adott diákról. A gyermek pedig tisztában lesz azzal, mire is képes valójában.

A kurzusok indítását a negyedik osztálytól kezdik el, ami elsőre egy kicsit korainak tűnhet, de Tóth Éva szerint ez nem korfüggő. – Vannak olyan élethelyzetek, amikor szükséges a segítség: valakinek meghal egy családtagja, elválnak a szülei, de elég csak egy költözésre vagy egy hosszabb külföldi tartózkodás utáni hazatérésre gondolni. Ilyenkor a gyerekeknek minden idegen. Ezekben a helyzetekben tudnánk igazán segíteni.

S hogy hol találták meg ezen foglalkozások helyét a tanrendben? A megszokott osztályfőnökik helyett kicsit más jellegű órákat fognak tartani, ami jobban épít a tanulók aktivitására, kérdéseire. Ahogy Tóth Éva fogalmazott: nem hagyományos, hanem cselekvős órák lennének ezek. Ezenfelül önkéntes és ingyenes délutáni szakkörök indítását is tervezik, ahol főként játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően, arra szeretnék megtanítani a gyerekeket, hogy a családban, iskolában szerzett tapasztalatokat hogyan építhetik be mindennapi élethelyzetekbe. – Ha már ilyen fiatalon megismerkednek a problémamegoldás lehetőségeivel, a stresszoldással, akkor sokkal könnyebben fogják viselni a rájuk váró feladatokat: egy vizsgát, egy felvételit, vagy egy olyan sajátos helyzetet, amilyen az idei érettségi volt – jegyezte meg a pszichológia tanárnő.

Kiss Gábor Gergő

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb házi kedvenc ügye borzolja a kedélyeket Baktóban

A baktói kiskertekben mindenre lőnek, ami mozog, legyen az macska, kutya, madár vagy ember. A… Tovább olvasom