Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Görögországban gyilkolt a magyar pár

Egy görög férfi meggyilkolásával gyanúsítják azt a 30 éves nőt és 27 éves társát, akik ügyét ma délelőtt kezdte el tárgyalni a Csongrád megyei Bíróság. A gyanú szerint a vádlottak 4 éve Korinthoszban ájultra verték Z. Theodoret, akit megkötöztek, majd magára hagytak.
Hosszú, fekete göndör hajú fiatal nőt vezettek rabláncon a Csongrád Megyei Bíróság folyosóján reggel. A piros pulóverben és fehér nadrágban megjelent 30 éves J. Zsuzsanna a gyanú szerint volt élettársával, a tárgyalásra rabruhában és szintén rabláncon bevezetett 27 éves Sz. Sándorral 2006. augusztusában a görögországi Korinthoszban különös kegyetlenséggel végzett a középkorú Z. Theodore görög állampolgárral. Sem az előzetesben levő nő, sem a más bűncselekmény miatt elítélt férfi nem kívánt vallomást tenni, ezért Joó Attila bíró a vádlottak előző vallomásait olvasta fel.

A vádlottak 2006. nyarán munkavállalás miatt utaztak Görögországba, ahonnan a nőt engedély nélküli munkavállalás miatt 2001 óta többször kitiltották. J. Zsuzsannát 7 éve prostítció gyanújával vitték be az ottani hatóságok. A nőtől ekkor ujjlenyomatot vettek, aki a testvérétől ellopott útlevéllel igazolta magát. A gyilkosság elkövetésekor J. Zsuzsanna személyi igazolványával lépett görög földre, ahol hamar megismerkedett a későbbi áldozattal, aki felajánlotta, hogy lakjanak nála. Z. Theodore pár nappal később szexuális kapcsolatot akart létesíteni a nővel, aki először megrúgta őt.

A nő első két vallomásában mindent magára vállalt. Elmondta, hogy a séretettet ezután ájultra rúgta, majd a lakásba visszaérkező Sz. Sándorral a fürdőszobába vitte, megkötözte, és magára hagyta. Z. Theodore holttestét napokkal később találták meg. A nő harmadjára változtatott vallomásán, amelyben azt állította, hogy élettársa ütötte ájultra a görög férfit, akinek kocsijával Athénig hajtottak, ahol egy Olaszországba tartó kompra szálltak, majd stoppal Magyarországra jöttek. A gyilkosság helyszínén talált ujjlenyomatokat a görög hatóságok J. Zsuzsanna húgának tulajdonították, akit 2008 nyarán fogtak el Magyarországon.

A nő vallomása szerint ezután vette rá élettársa arra, hogy mindent beismerjen, mondván személyiségzavara miatt úgysem ítélik el.J. Zsuzsanna Szegeden adta fel magát, és kérte, hogy az eljárást Magyarországon folytassák le. Azért ismert be mindent, mert ő is hitte, hogy betegsége miatt nem ítélhetik el. Sz. Sándor vallomásában tartotta magát ahhoz, hogy nincs köze a gyilkossághoz.

Elnapolás, DNS egyeztetés

Joó Attila elmondta, hogy az ügyben még két tanút akar meghallgatni, akik közül az egyiket egyelőre nem találják. Az ügyet Magyarországon folytatják le, a gyilkossággal kapcsolatos Görögországban rögzített iratokat bekérték és lefordították. Elárulta, hogy az elhunyt körme alatt idegen férfitől származó bőrmintákat találtak. A tárgyalást szeptember 14-én folytatják.

Olvasóink írták

  • 2. klj_54 2010. április 15. 18:25
    „Én jó pénzért pihentem pár napot Athénban!
    Oda toltam a bringát és éppen sztrájkoltak:)
    Megijedtem az alacsony áraktól, hisz ott akkor 1.80 volt a cigi amikor Franciában 6.00!
    De abbahagyták sajna egy hét után a sztrájkot:(”
  • 1. provocator 2010. április 15. 14:30
    „Görögországban még a valóban szorgalmas külföldieknek is nagyon nehéz rendes munkát találniuk.
    Sokkal inkább a kispénzért végzendő, idényjellegű rabszolgamunka várhat ott az átlagmagyarra.
    Szállásként leginkább fülledt kamrákra számíthat az alkalmi munkakereső.

    Pedig milyen jó lenne gyönyörű környezetben, mediterrán hangulatban, jó pénzért dolgozni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtönbüntetésre ítélték a haragosára vasvillával támadó férfit

Két év tíz hónapot kapott az a férfi, aki egy csanádpalotai kocsmai verekedés után vasvillával combon szúrta haragosát. Tovább olvasom