Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Gőzerővel épül az új Burger King

Szeged - Két és fél hónap múlva Burger King nyílik a József Attila sugárút és a Makkosházi körút kereszteződésében: Szeged az első olyan vidéki város, ahol több üzlete is lesz az amerikai gyorsétteremnek.
Több éve állt üresen az a nagyjából 3000 négyzetméteres, kerítéssel körbevett terület a József Attila sugárút és a Makkosházi körút kereszteződésében, amelyről már 2009 nyarán megírtuk: Burger King épül a helyén.

Az építkezés megkezdése előtt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ásatást írt elő a gyorsétterem beruházójának, mert a szomszédos telken korábban szarmata temetőt találtak. A régészek kifizetése után a beruházó lapunknak akkor azt mondta: a vidéki Burger King-építések mind 4–6 hónappal csúsznak, de legkésőbb 2010 tavaszán már Whopperezhetünk az étteremben. A munkálatokat másfél év késéssel, 2 hete kezdték meg – gőzerővel.

Autós étterem lesz a legújabb Burger King Szegeden. Fotó: Karnok Csaba
Autós étterem lesz a legújabb Burger King Szegeden.
Fotó: Karnok Csaba

A nyitást – a kirakott tábla tanúsága szerint – december 5-ére tervezik a volt gyógyszertári központ mellett: az első téglák már állnak az új gyorsétteremből. Az amerikai étteremláncról korábban megírtuk: óvatosan bővíti hálózatát Magyarországon, különösen a vidéki terjeszkedést tartják kockázatosnak a fővárosinál sokkal kisebb vásárlóerő miatt. Szegeden a Jókai utcai étterem azonban a jelek szerint jó profitot termelt: ennek következménye az új üzlet megnyitása.

Rubos Krisztina, a Fusion Befektetési Rt. marketingvezetője lapunk kérdésére elmondta: jellegében autós étterem lesz az új szegedi üzlet, ahova természetesen gyalogosan is be lehet majd sétálni. Arra a kérdésünkre, hogy a beruházás hány munkahelyet teremt, illetve miért csúszott az építkezés másfél évig, nem tudott válaszolni.

Olvasóink írták

97 hozzászólás
  • 97. sheriffkoma 2011. szeptember 18. 18:48
    „Volt egy fotós, aki szerette volna a mekis burger szétrohadását napi 1 fotóval megörökíteni, de nem jött össze neki, mert légy sem szállt rá, egyszerűen csak megszáradt, mivel állítólag annyira műkaja. Egy év után kidobta. Én nem tudom, mennyi ebben az igazság, nem ismételtem meg a kísérletet, ha tényleg műkaja, akkor nem feltétlen hízik meg tőle a nép, csak éppen a szükséges tápanyagokat, vitaminokat nem viszi be, aminek azért nincs sok embernél egyértelmű jele, mert "nem él". Ha a nagy átlag nem az irodában, vagy klímás szobában dolgozna kávézva, hanem napfelkeltétől napnyugtáig kapálna, vagy húzná a halászhálót, stb. mekis reggeli/ebéd/vacsival, akkor biztosan nyilvánvalóvá válna a tápérték hiánya mindenki számára.

    A legtöbb régi filmben, mesében, de a valóságban is az uralkodó, helyi kiskirály, a pap, a bankár szinte kizárólag egy nagy, dagadt pasas, ami arra a következtetésre juttat, hogy ugyanazt a kalóriát mozgás nélkül bevinni elhízáshoz vezet. De ezzel újat nem mondtam.

    Viszont ez a fizikai terhelés túl kicsi az ember szervezetének jó működéséhez, le van csökkentve az anyagcsere, így a méreganyagok ürítése sem megoldott, jönnek a civilizációs betegségek, érelmeszesedég, vesekő, visszér, depresszió, stb. Naponta legalább 1x néhány percre meg kell pörgetni fullgázon a szívünket ahhoz, hogy a legkisebb érből is biztosan kimenjen a pangó vér. A hajszálerek pumpáló mozgása sajnos nem elég a lusta test átöblítésére.

    Mi hát a megoldás? Vagy visszatérünk a kellő fizikai terheléshez munkával és/vagy sporttal, vagy azt a keveset, amit engedélyezünk magunknak enni elhízás veszélye nélkül, az legyen mentes a nehezen kiürülő mérgektől, illetve méregtelenítés évente.

    Az a kevés étel lehetne hamburger is, ha ellenőrizhető lenne a forrása, tisztasága az egyszerű fogyasztó számára is.
    De nem az. Nem bízhatunk meg a lefizethető hivatalokban - a kóla, energiaital, stb. engedélyezett állapota még a laikus számára is bizonyíték - és a haszonleső élelmiszeriparban. Ha ezek egészségeset gyártanak, az csak azért van, mert véletlenül az az olcsóbb.

    Köztes megoldás az, ha növeljük a mozgást, pl hetente többször futunk, úszunk, stb. vagy szellemi munkához fizikai erőnlétet kívánó hobbink van, és az étkezést is kalóriaszegényebbé, de vitaminosabbá és károsanyag mentessé tesszük. Ehhez utána kell járni, a sok tudósember soxor egymásnak ellentmondó véleményei közül leszűrni az igazságot, majd meg is kell valósítani az elméletet, ami a legnehezebb feladat az egészben. Cigi, pia, szia!”
  • 96. Pandora 2011. szeptember 18. 10:55
    „93.
    a Fekete sas utcában török étterem van. árulnak kebabot, falafelt meg ilyeneket.
    A Vitéz utcában a Matahari régen indiai ételeket árult, de nem volt rá kereslet, ezért profilt váltottak. azt hiszem ott már nagyon kaja sincs, de az is igaz, hogy régen jártam arra.
    nem vagyok naprakész a témában :)”
  • 95. qrumpli 2011. szeptember 18. 05:11
    „Végre egy örömhír!”
  • 94. Bandi78 2011. szeptember 18. 03:09
    „93-as, béreld ki a tarján bisztrót, és nyiss török, vagy indiai éttermet. Ha van rá igény, akkor meg is gazdagodhatsz vele. Az is munkahelyteremtés.”
  • 93. Ferrer 2011. szeptember 17. 20:54
    „Nekem teljesen mindegy, mi épül hol, de speciel egy olyan török vagy indiai étteremnek, amik Pesten is vannak, jobban örülnék.”
  • 92. Herli 2011. szeptember 17. 18:19
    „Tarján Bisztró vele szemben meg bezárt. Talán ezért ???”
  • 91. Pandora 2011. szeptember 17. 16:01
    „én eddig nem hallottam erről a paleolit táplálkozásról, amit mgabca ajánlott, de most megnéztem a honlapot. tetszik!
    az biztos, ha kerüljük a kenyeret, lisztes, cukros dolgokat, nem fenyeget az elhízás veszélye. És több halat is kellene enni.”
  • 90. vári 2011. szeptember 17. 13:35
    „horvathi

    Annyira izzadtságszagú ez a folytonos mutogatás másokra. SENKI nem tart pisztolyt senki fejéhez, hogy menjen a gyorsétterembe zabálni és betegítse meg magát. Felnőtt emberek vagyunk, nem óvodások.
    Talán az alkoholizmusért is a városvezetés a hibás? Vagy a komcsik? A zsidók? (Satöbbi.)”
  • 89. s.z.e.g.e.d. 2011. szeptember 17. 13:09
    „....hogy ki mit eszik az a saját dolga..senkinek nem kötelező sem a burgerben sem a mekiben sem majd a nyilandó kfcben ennie..saját döntése minden embernek , hogy hol mit fogyaszt..nyilván nem nyilna még egy burger king itt ha nem lenne rá kereslet..semmivel nem egészségtelenebb étel mint bármi más amit otthon csinál az ember..bármit veszel a boltban tele van e betüvel...a zöldségek szét vannak permetezve...és ki tudja hol hány ember fogja meg a terméket úgy , hogy nem tudunk róla...nyilván ha ennyire egészségtelen lenne az étel amit ott kapunk bvagy bármelyik gyorsétterembe akkor nem engedték volna , hogy nyissanak még éttermet itt.mellesleg van honlapjuk ahol mindenki számára elérhető a termékek kaloria tartalmának táblázata ami semmivel sem több , mint amit máshol eszünk..apropó elhizás..ismerek olyan személyt aki jó pár éve ott dolgozik és érdekes minden melonapján fogyaszt burgeres terméket,,de még egy csepp felesleget sem látam rajta..ha ennyire hizlaló lenne a termékük az ott dolgozó emberkék hogy hogy nem gurulnak?????aki meg a gyerekét rendszeresen ilyen ételen neveli az az ö döntése ..én nem bizonyos , hogy pl az miatt van elhizva..genetika és sok más egyéb is eredményezhette..mért kell itélkezni olyannról akiről nem tudunk semmit...ezek a magyar emberek vágdaloznak össze vissza ..mégis nagyon sokan járnak oda enni..ennyit erröl...melelsleg én is sokat járok oda..kedves a kiszolgálás..szeretem a rohogós zöldségeiket...a tiszta környezetet...”
  • 88. Pandora 2011. szeptember 17. 12:40
    „ezt még talán érdemes elolvasni:

    http://www.globalplaza.hu/hir/gyorsetterem-teszt”
  • 87. Pandora 2011. szeptember 17. 12:29
    „mgabca,

    nos, az általam felsorolt ételek közül csak a rántott húst. mivel a családom eléggé válogatós, a hús nálunk a csirke/pulyka mellénél kezdődik, de ott véget is ér egyben. De az jöhet minden formában :) sok zöldséget eszünk, a köret mindig ez, néha rizs, még ritkábban krumpli. tészta 2 hetente van, viszont gyakran főzök levest.
    felvágottat nem veszünk, irtózóm a nitrites pácsóktól, ráadásul szója allergiám is van. veszünk viszont sok tejterméket, tojást, műzlit, teljeskiőrlésű kenyeret, és ásványvizet iszunk.
    Mindennap főzök, de nem használok mesterséges porokat.
    2 káros szenvedélyem van, a pizza és a vörös bor. De ezektől senki sem tántoríthat el :)”
  • 86. 1131 2011. szeptember 17. 10:30
    „Mindegy mit csinálnak ha lesz KFC, akkor ezek lehúzhatják a rolót! :-P”
  • 85. dBrown 2011. szeptember 17. 08:22
    „Ja, meg úgy az előző 10-15 hozzászólónak: Mindenki azt csinál a saját egészségével, amit Ő akar, nem amit te, ti. Ha ilyet eszik, ilyet eszik, SEMMI KÖZÖTÖK HOZZÁ. Mindenki a saját portája előtt söprögessen csak! Olyanok vagytok mint a hambi adó: megpróbáljátok korlátozni azt, hogy mit egyen az ember. Kevés sikerrel.”
  • 84. dBrown 2011. szeptember 17. 08:18
    „83! Te is csak a fikázást tudod ide leírni. Kíváncsi lennék, hogy akkor neked pl mi a jó? Semmi? Azt is érdemled akkor, meg úgy minden más fanyalgó. Munkahelyteremtés, tessék!”
  • 83. horvathi 2011. szeptember 17. 07:39
    „Már nagyon hiányzott egy újabb egészségromboló hamburger árus!

    És a hamburger + kóla miatt megbetegedett emberek gyógykezelése milyen pénzügyi forrásból fog megtörténni?”
  • 82. deszkás 2011. szeptember 17. 00:02
    „SHERIFFKOMA! Minden elismerésem,végre egy ember aki tudja is mit beszél. A Lázár féle sókergetést még érteném is ezen a szinten. De igy?”
  • 81. vári 2011. szeptember 17. 00:02
    „mgabca

    Értem, de akkor megint ott tartunk, hogy csak annak az alapanyagnak az eredetében lehetsz biztos, amit te magad termeltél meg. Hiába veszed a piacon, semmi sem garantálja, hogy nem vegyszerezett.
    Na de nem tudsz MINDENT saját kezűleg megtermelni, pláne, ha városlakó vagy.

    "20 éve nem jártam orvos nál, semmilyen betegséggel, csak jogsit hosszabbítani :-)))"

    Én is efelé tendálok.”
  • 80. vári 2011. szeptember 16. 23:59
    „sheriffkoma

    Miről beszélsz? Fölösleges ez a hangnem.
    Senki sem írta itt, hogy egészséges dolog kétpofára gyorséttermi hamburgert zabálni, csak ezt a nagy háborgást nem értjük néhányan, továbbá csúsztatásnak tartjuk, hogy "a" magyar konyha az egészséges étkezés csúcsa. A hagyományos magyar ételek jellemzően igen zsírosak, és akármennyire is változik a tudomány álláspontja erről, józan ésszel belátható, hogy egy mai, ülőmunkát végző embernek nem valók.
    A gyorsétterem nem mindennapi étkezésre való, hanem szükség esetére - pl. ha sietsz és nincs időd/lehetőséged főzni, és addig sem akarsz éhenhalni, amíg nem jutsz értelmes ételhez -, ezt kellene már végre megérteni.
    Persze tudom, hogy vannak, akik kedvtelésből is járnak gyorsétterembe, de ha ez csak bizonyos alkalmakkor (pl. randi, beszélgetés egy baráttal, stb.) teszik, attól se fognak felfordulni.”
  • 79. sheriffkoma 2011. szeptember 16. 21:51
    „Sajnos a készételek -mint a hamburger - összetevőibe nincs beleszólása a vevőnek, ezért lutri, hogy mit etetnek meg vele.
    A legegyszerűbb összetevőnek tartott só is lehet egészségtelen, ha telenyomják kálisóval.
    Amit nem tüntetnek fel a só csomagolásán, tehát még a hamburgeres sem, tud, csak megveszi a legolcsóbbat, amiben valszeg van sok, mivel olcsóbb, mint a NaCl.

    Az étel ideális káliumklorid/nátriumklurid aránya megegyezik az infúzióban lévő aránnyal:

    Ringerfundin(R) ,,B. Braun" infúzió
    500 ml, 1000 ml polietilén palackban
    Összetétel
    1000 ml infúziós oldat összetétele:
    Natrium chlorid 6,80 g
    Magnesium chloride hexahydrate 0,20 g
    Kalium chlorid 0,30 g
    Calcium chlorid 0,37 g
    Natrum acetate 3,27 g
    Alma sav (Malic acid) 0,67 g

    Vagyis ebben az esetben 1:22, az arány. Tengervíz esetében 1:30 az arány.
    Ami kálisó már eleve benne van az agyonkálisózott talajjból származó alapanyagokban, tehát tiszta NaCl-t kellene bevinni.
    A sok kálisó egy szint felett szívmegállást okoz, amcsiban is így végzik ki a halálra ítélteket, beadják injekcióban a kálisó oldatot.
    Itt is beadják kis adagban, a kajában. A szívmegállás meg olyan halál ok, amit tovább nem vizsgál senki.
    És még csak a sónál tartunk a hamburger összetevőinél.
    Nem a hamburger készítők ellen vagyok, csak jó lenne, ha az összetevőket pontosan feltüntetnék, s eldönthetném, kérek-e belőle, vagy sem.
    A megfelelő hatóság meg ellenőrizze, igazat írtak-e le, vagy kamuznak.
    Akit nem érdekel, nem fogja elolvasni, de én pl. kíváncsi vagyok.”
  • 78. Smerdis 2011. szeptember 16. 21:45
    „76. mgabca 2011.09.16. 21:09

    jó, de akkor csak fele annyi cukros üdítőt innál hozzá. ja, az előzőt meg ne értsd félre, eszem ágában sincs ezeket a mekis meg burgerkinges sz..kat védeni. hulladék kaja, moslék. akkor már tényleg inkább a töltött káposzta. bár a fene tudja, most jut eszembe, hogy legutóbb azt mondta a háziorvosom, hogy kezdi az orvostudomány újragondolni ezt a koleszterin dolgot is.”
97 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kulturális Örökség Napjai – koncertekkel

Városnéző sétát, tárlatot, koncerteket és még sok ingyenes programot kínál az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház a hétvégén a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva. Tovább olvasom