Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Gráf: Nincs túltermelés

Nem a termelés visszafogására, hanem szerkezetváltásra van szükség Magyarországon – mondta Mórahalmon Gráf József. A földművelési és vidékfejlesztési miniszter nem tartja elfogadhatatlannak, ha a gazdák tüntetéssel próbálják érvényesíteni érdekeiket.
Nem a szőlő kivágása, hanem a minőségi borok előállításának növelése a megoldás – jelentette ki Gráf József. Fotó: Frank Yvette
Magyarországon a mezőgazdaságban semmiből sincs túltermelés, sőt kevesebbet állítunk elő a lehetőségeinkhez, tudásunkhoz képest. Termelési kapacitásunk 60-65 százalékán teljesítünk, míg az uniós országok többsége 90 és 100 százalékon. Nem a termelés visszafogása tehát a feladat, hanem az ésszerű, logikus szerkezetváltás, minőségváltás, logisztikai rendszerek létrehozása – jelentette ki Gráf József szakminiszter tegnap Mórahalmon. A politikussal A magyar mezőgazdaság és a vidék jövője az Európai Unióban című konferencia szünetében beszélgettünk. Konkrét példát említve elmondta: nem a szőlő kivágása, hanem a minőségi borok előállításának növelése a megoldás.

– Középszerű vagy az átlagosnál rosszabb borokkal nem vagyunk képesek versenyezni azokkal az országokkal, ahol a szőlőtermelés óriási területeken, gépesített technikával folyik. A gabona esetében sem a termelést kell visszafogni, hanem az állattenyésztést növelni. A gabonát abrakként és másodlagos energia előállítására lehet felhasználni.

Polcpénz

A kereskedők készülő etikai kódexéről, illetve a termelők által sokat kifogásolt polcpénzről Gráf József elmondta: a kódexben a polcpénz egyelőre nincs szabályozva, csupán elvárt, etikus magatartásról van szó. A miniszter szerint „ezt konkrétabban meg kellene fogalmazni. Ezen a részen még kell dolgozni, de nem adjuk fel a harcot."

Arra a kérdésre, hogy a 2500 milliárd forintból – melyet a következő hét évben az unió révén mezőgazdaságra költhetünk – Csongrád megyének mennyi juthat, a miniszter egyelőre nem tudott válaszolni.
– Nem a minisztérium készít tervet a pénz elosztására, hanem a szakma. A fontos szakmai ágazatok terméktanácsa, a legnagyobb tészek dolgozzák majd ki, hogy az ágazatnak mire van szüksége. Ha ez megtörténik, akkor az én felelősségem és a minisztériumé, hogy megpróbáljuk az igényeket összehozni.

A gazdák hagyományosan jobboldaliak, hogyan tud velük együtt dolgozni? – kérdeztük a minisztertől. – Nem érdekel, hogy ki milyen oldali, kiválóan együtt tudok működni minden gazdával. Egyéves miniszterségem alatt soha semmilyen atrocitásban nem volt részem, messze kerülöm a politikai kérdéseket.

Magyar termék

A miniszter elárulta, folynak olyan tárgyalások, melynek eredményeként egyes nagy áruházláncok kizárólag magyar, kiváló minőségű sertéshúst, zöldséget-gyümölcsöt, tejterméket árulnának itthon és külföldön. Ha ezek eredményesek lesznek, a magyar mezőgazdaság a környező országok ellátásában is meghatározó lehet.

Gráf József azt sem tartja elfogadhatatlannak, ha a gazdák tüntetéssel, útlezárással próbálják érvényesíteni érdekeiket. – Az érdekérvényesítésnek Európa-szerte bevett módszere ez. Adott esetben fontos is lehet, nem eleve elítélendő. Számítani nem számítok rá, mert szeretném a megoldást keresni, de lehet, hogy néhány estben elkerülhetetlen lesz.

A madárinfluenza miatt megsemmisített szárnyasokkal kapcsolatban elmondta: az elpusztított állomány ellenértékét egy hónapon belül ki tudják fizetni. Mivel állat-egészségügyi kényszerintézkedésről volt szó, ehhez semmilyen különleges engedélyre nincs szükség. Az ezen felüli károk enyhítéséről azonban még tárgyalnak az unióval. Az EU-ban jellemzően ilyen esetekben nem a teljes kárt, hanem annak körülbelül felét szokás megtéríteni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A körforgalom hangsúlyos üzenő felület

Megszerettük a körforgalmat! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a kilencvenes évek óta nő a… Tovább olvasom