Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Grafitember: reklámból lett a karikatúra

Szeged – Ki tudja, hány ezer karikatúra az interneten, öt könyv nyomtatásban: ez eddig a Grafitemberként ismert Merényi Dániel „mérlege". Értekezleteken készültek az első Napirajzok, egy unatkozó reklámszakember stresszlevezetéseként; ma már ebből él, miközben beindítja bicikliváz-készítő vállalkozását. Közben megjárta Olaszországot is inasként, a legújabb állomás Miskolc. A szegedi Jazz kocsmában beszélgettünk, ahol sorszámot húztak a dedikálásra várók.
– Jó néhány éve láthatjuk a Napirajzokat, már több internetes oldalon is. Öt könyved megjelent a karikatúráidból, képregényeidből. Reklámszakemberként kezdtél. Honnan indult a rajzolás?

– Már gyerekkorom óta rajzolok, mindig fontos volt a rajz. Bár nem volt tervezett karrier vagy életút, a gimnáziumot már rajz tagozaton kezdtem. A Napirajz pedig kifejezetten a reklámos időszakhoz kötődik, mint önvédelmi reakció, stresszlevezetés.

– Unalmas értekezleteken kezdted el a karikatúrákat?

– Igen. Régebben, a válság előtt a reklámban rengeteg pénz volt, és rengeteg tehetségtelen ember élt meg gyakorlatilag a semmiből. Az ilyen meetingeken voltak emberek, akik 15-20 percig beszéltek a semmiről, teli angol kifejezésekkel, de egyik nyelven sem volt értelme annak, amit mondtak. Az embernek rengeteg határidős munkája van, dolgozna, mint az őrült, és bent kell ülnie a tárgyalóban érthetetlen okból. Hallgatja azt a rengeteg marhaságot, ami a másik száján kijön, és tudja, hogy ezért megy megint másfél órával később haza, mint ahogy tervezte... Ezt valahogy le kell vezetni.

Voltak emberek, akik 15-20 percig beszéltek a semmiről, teli angol kifejezésekkel, de egyik nyelven sem volt értelme annak, amit mondtak. Fotók: Talpai Attila
"Voltak emberek, akik 15-20 percig beszéltek a semmiről, teli angol kifejezésekkel, de egyik nyelven sem volt értelme annak, amit mondtak." Fotók: Talpai Attila

– Ezek szerint néhány karakter a való életből származik?

– Konkrét személyek nincsenek, hanem inkább archetípusok. Erre a legjobb példa az Editke néni – az a keresztanya barátnője típus, aki nem is rokon, de közeli ismerős. Szerintem minden kisgyerekes család körül van egy Editke néni, a megmondóember, aki megmondja például azt is, hogy: „Hát, a mi időnkben még nem voltak ilyen hülyék a gyerekek..." Ezek olyan beszólások, amelyek inkább hátrébb, mint előrébb viszik a világot.

– Egyszer csak megelégelted a reklámszakmát, és beálltál Olaszországban inasnak egy kerékpár-manufaktúrába. Nem érzed utólag bátornak ezt a lépést?

– Abszolút bátor volt, így visszagondolva, a mai agyammal lehet, hogy nem merném meglépni. Félig dac, félig menekülés volt, nem egy sziklaszilárdan felépített taktika.

– Korábbi interjúban olvastuk: mindig is szerettél biciklizni, szereltél is kerékpárt a gimnazista évek alatt. Miért kezdtél el biciklivázakat építeni?

– Ez egy hosszabb történet. Én akkor adtam egy utolsó esélyt a reklámnak Milánóban, kint voltam egy évig. Az volt a koncepció mögött, hogy biztos mi csinálunk mindent rosszul itt, Magyarországon, és a nyugati környezetben alighanem profibbak. Megtapasztaltam, hogy Olaszországban is ugyanígy megy a munka, és tudtam, hogy ezt nem akarom tovább folytatni. Odakint egy elég mély nyomort éltem meg, az is előfordult, hogy a nagybani piacról félig rohadt zöldségeket lopkodtunk össze, és azt ettük. Ennyire nem volt kint pénzem, mindenféle félreértések nyomán, és a városi közlekedéshez elkezdtem használni a bringát. Ez aztán elvitt olyan közösségekbe, amelyek révén megismertem a kinti mesteremet, Dario Pegorettit. Jött a felismerés, hogy mennyire gyönyörű ez a munka: manuális, de mégis műszaki, az ember egyedi is lehet, de ha kell, tradíciókba, szabványokba kapaszkodhat. Megpróbáltam és megtetszett. Elmentem Pegoretti műhelyébe három hétre próbaidőre – de úgy, hogy ez nekem is próbaidő volt. Magamat is figyeltem: vajon alkalmas vagyok-e erre? Ráadásul télen mentem el, a legrosszabb időszakban: ha hideg van, korán sötétedik, nem varázsol el a táj és a hömpölygő turistatömeg, és akkor is tetszik, maradok. Így kezdődött.

Jött a felismerés, hogy mennyire gyönyörű ez a munka: manuális, de mégis műszaki, az ember egyedi is lehet, de ha kell, tradíciókba, szabványokba kapaszkodhat.
"Jött a felismerés, hogy mennyire gyönyörű ez a munka: manuális, de mégis műszaki, az ember egyedi is lehet, de ha kell, tradíciókba, szabványokba kapaszkodhat."

– Majdnem hat éven át éltél Olaszországban. Akkor is rajzoltál, ha nem is annyit, mint ma: a tipikusan magyar témákban mennyire számít az ihlető környezet?

– Több száz rajzra való motívum meg poén gyűlt addigra össze. Ha egy napirajzot megpróbálunk elmondani viccként, akkor tízből tíz nagyon rossz. Kellenek hozzá azok a kis apróságot, az a környezet, figura vagy valami kis abszurditás, hogy az egész működni tudjon. A rajzolás viszont nem helyspecifikus, de az tény, hogy Magyarország közepén az embert folyamatosan érik impulzusok, míg ez Olaszországban, egy hegyi faluban nem igazán jellemző. Trentino környéke szép hely, de ezzel ki is fújt.

– Miért jöttetek vissza végül?

– Ez egy jó kérdés! Igazából annyira jó itthon minden, hogy azt sem tudom, miért maradtam kint majdnem hat évig... Komolyra fordítva a szót, a mester, akinél dolgoztam, akkor éppen toscanai továbbköltözést tervezett cégestül. Akkor már megvolt Rozi lányunk, és szerettünk volna neki kistestvért. Praktikus okok miatt, átgondolva a helyzetet, nem akartunk a nagyszülőktől még 600 kilométerrel távolabb költözni. Na meg újra „felépíteni magunkat" egy külföldi helyen: hogy igen, magyarok vagyunk, de ismerjük a meleg vizet, valóban nyersen esszük a lovat, és minden szerdán véresre verem az asszonyt. Nem akartuk magunkat megint elfogadtatni egy teljesen új közösségben, illetve én is úgy éreztem a bringavázak kapcsán, hogy talán itt az ideje saját lábra állni. Egy vállalkozást célszerű egy olyan helyen elkezdeni, ahol legalább a jogi szövegek több mint 60 százalékát érti az ember, nem csak tízet. Így hát hazajöttünk – és majd meglátjuk. Ha 2014-ben sem változik semmi, akkor lehet, hogy visszamegyünk.

– Az Alpok déli részén éltél: belekóstoltál a hegymászásba is?

– A hegymászás túlzás, de sokat túráztunk. Szerettem volna elvégezni egy hegyi vezetői tanfolyamot, de ahhoz az kell, hogy mondjuk egy éven belül legalább három ötezres csúcsot megmássz. Az már durva lett volna.

Nagyítható jókívánság. Kattintson!
Nagyítható jókívánság. Kattintson!

– Miért éppen Miskolcra költöztetek vissza? Nem a legvirágzóbb területe az országnak.

– Az a része már kényszerpálya volt, mert ami pénzt kint összegyűjtöttünk, én mind a vállalkozásba öltem. A végkielégítésemből is marógépeket vettem. Miskolcon élnek a szüleim, emellett azért is tűnt jobb megoldásnak, mert lényegesen olcsóbban meg tudjuk oldani a napi megélhetésünket. A havi költségeink sokkal alacsonyabbak ott, mint a fővárosban – és Miskolc igazából nem annyira rossz hely.

– Magyarországon annyira nem jellemző a nagy kereslet az egyedi készítésű vázakra... A te vázaidnak mégis kezd híre menni. Számítottál erre?

– Nem nagyon gondolkodtam ezen, és most, másfél üzleti év után még mindig azt mondom, kell még három-négy-öt év, mire teljesen kialakul a vállalkozás. Ami merőben szokatlan Magyarországon, mert mindenki a garázsboltokhoz van szokva. Ha három-négy hónap után nem jelentkezik masszív bevétel, és nincs legalább három pénztárgép, amelyből csak egy van bevizsgálva, már mondják az emberek: És te, kisfiam, hogy gondolod a jövődet? Az én utam valamilyen szinten kényszerpálya volt. Ha az ember sejtbiológusnak akar menni, felvételizik a megfelelő egyetemre, és az elvégzése után sejtbiológus lesz. A bicikliváz-készítésnek nincsenek iskolái, ezt tényleg a középkori módszerekkel lehet csak megtanulni: elmegy az ember, és beáll valahová inasnak.

– Kicsit mesebeli a történet, nem?

– Így van, az én esetemben is csak a hamuba sült pogácsa hiányzott. Minden úgy történt, ahogy a mesében, ez átvitt és konkrét értelemben is igaz.

– Lassan, de beindul az üzlet... addig miből tudsz megélni?

– A Napirajznak köszönhetően lehetőségem nyílt a Comedy Centralnál és az Indexnél rajzolni, és ők honorálják annyira a munkámat annyira, hogy elfogadható színvonalon keressek.

– Gondoltad volna, amikor elkezdted a Napirajzokat, hogy egyszer majd ebből tartod el magad?

– Soha nem is terveztem. Sokkal régebben kaptam már felkéréseket, hogy rendszeresen rajzoljak valahová, illetve kérdezgettek, miért nincs reklámbanner a Napirajz blogon. Én soha nem akartam, hogy a Napirajz egy megélhetési dolog, egy rutin legyen, és azért vagyok nagyon hálás a két „munkaadómnak", mert soha nem határozták meg, mivel foglalkozzak. Nincs az, hogy megrendelik: most rajzolj valami vicceset Hoffmann Rózsáról, hanem arra reflektálhatok, ami eszembe jut. Ha akarom, akkor közéleti témára, ha nem akarom, akkor nem, és kész.

– Korábban egy mongol témájú napirajz miatt lehazaárulózott egy kommentelő. Egyre több a politikai témájú rajz: miért?

– Amit tapasztalok az ismeretségi körömben és a saját bőrömön, az hívja elő a reakciót, ami jelentkezik a rajzokban. Amíg külföldön éltem, nem érte el az ingerküszöbömet a politika.

Olvasóink írták

  • 5. csanyiv 2012. december 23. 22:32
    „Fejet hajtok a Mester megkerülhetetlen munkássága előtt. Különös tekintettel az automatikus tárgyesetre. Korunk Don Quijote-ja ő. Mondom. :)”
  • 4. queenmargareth1 2012. december 23. 18:50
    „:)"Voltak emberek, akik 15-20 percig beszéltek a semmiről, teli angol kifejezésekkel, de egyik nyelven sem volt értelme annak, amit mondtak."

    További szép életet és sikereket!”
  • 3. Alsóváros 2012. december 23. 16:15
    „E! E! E! E! E!

    Az nem mérőmókus? :) Tisztelet Grafitmesternek!”
  • 2. dilidoki 2012. december 23. 12:01
    „Üdvözlöm Tibort, hajrá mérőnyúl!
    E!”
  • 1. sigsig 2012. december 23. 11:12
    „Sok nevetést szerzett nekem, előterjeszteném Év Embere díjra :D

    Sok sikert és várjuk a következő rajzokat !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt a várakozás Röszkén

Megszűnt a várakozás a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen a kora hajnali órákban. A forgalom jelenleg mindkét irányban folyamatos. Tovább olvasom