![]() |
| Ettől a sorompótól számítva három kilométernyi sártenger választott el tegnap bennünket az ország legmélyebb pontjától. Szatmári József terepjárója sem tudott megbirkózni az úttalan úttal Fotó: Segesv |
| Gyálaréti Vénusz A Szeged határában megtalált mélypont megközelíthetetlen, mert nádas sártenger borítja, és nem jelöli semmi. Ezért a szintjelzéshez megfelelő hely továbbra is Tiszasziget – mondja a geoinformatikus. Pedig a gyálarét-lúdvári határ is felmutatott már nevezetességet. A hatvanas években a Móra-múzeum régészei egy 7700-7800 évvel ezelőtti újkőkori település nyomaira bukkantak itt. Horváth Ferenc régész elmondta: parasztgazdálkodással foglalkozó népcsoport nyomait találták, várét nem. Előkerült viszont egy termékenységet szimbolizáló kultusz-szobrocska. A szertartások kellékeként használt, tizenhat centiméteres nőfigura – szakszóval „zsírfarú" – telt idomai miatt a Lúdvári Vénusz nevet kapta. A múzeum tulajdona, és most is látható a vásárhelyi állandó kiállításon. |
| Süllyedünk A tengerszint felett mért magasság viszonylagos – máshol van az egyezményes nullapont világszerte. Hazánkban a második világháborúig az Adriai-tenger Triesztnél mért szintjét vették alapul a térképészek, akkor az egész keleti blokk országai áttértek a Balti-tengernél lévő königsbergi nullához és minden 67 centivel feljebb került. Az uniós országokban megint más, az amszterdami nullapont a mérvadó, ez a königsbergitől 14 centivel alacsonyabban van. Ehhez a rendszerhez hazánk még nem csatlakozott. |
Tisztelt Söprű!
Megtisztelő számomra hogy szombat estéjét a PosaPortal tevékenységégnek tanulmányozásával tölti. Sajnálom,- hogy sokakkal ellentétben,- az ott található térinformatikai rendszerek Önt megoldhatatlan kihívások elé állították.
A Portal elsődleges célja, hogy közérdekű, közhasznú (tér)információkat, non profit jelleggel, minél szélesebb kör számára elérhetővé tegyen. E tevékenység legfőbb értékmérője, a Tisztelt Felhasználók,- közöttük az Ön, - megelégedettsége.
Ezért a Portalon közölt elérhetőségeim bármelyikén, bármely időpontban, nagyon szívesen állok rendelkezésére, a térinformációs rendszer használatával kapcsolatos problémái orvoslását illetően.
Bízom benne, hogy a sikeres használat nyomán, a kissé elhamarkodottnak és kategorikusnak tűnő véleménye, pozitív irányban változhat.
Ennek reményében megkülönböztetett tisztelettel üdvözli:
Pósa Tamás
Térinformatikus
Az, hogy nem Tiszaszigeten van a legmélyebb pont már elég rég "gyanítható" volt, hiszen a magyar kormány hivatalos portálján is évek óta Gyálarétet jelölték meg a legmélyebnek. A katonai térképek is Gyálarétet mutatték legmélyebbnek évtizedek óta.
Az igazi kérdés az, hogy akkor hogyan és miért került annak idején (a 80-as évek közepén) Tiszaszigetre az emlékhely?
Ezt a Pósaportált nem kéne hirdetgetni, lefagy tőle a gépem és teljesen kezelhetetlen, átláthatatlan honlap, különben se értem hogy lehet minden sz#rt reklámozni a Délmagyar lapján!
A Geocaching.hu oldalon egy geoláda már 2006. április 4-e óta hirdeti e hely különlegességét: http://geocaching.hu/caches.geo?id=1541
[url]http://posaportal.hu/gmaps/data/tiszasziget/9/index.html ]ITT[/url]
Lúdvár Röszke felöl is megközelíthető,aszfaltos úton. Ott volt egy határőr laktanya és a Kossuth tsz tehenészete is. Ettől kissé északra van Gyálarét, de valóban nem túl messze.
A cikk írójának figyelmébe: a folyó jobb partja a gyálaréti. És a bal a tiszaszigeti.... Földrajzból tanítják elvileg. Folyásirány számít....
A tiszaszigeti mélypontról készült fotók megtalálhatók a PosaPortalon, a Tiszaszigetet bemutató tablóban. http://posaportal.hu/gmaps/data/tiszasziget/9/index.html
Remélem háború azért nem tör ki a két település közt. (Bár ennél kevesebbért is harcoltak már ...)
hirdetés
