Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Gyerekek buliztak a szeretetsátorban

Szeged - Érzik, hogy tartoznak valahova, tisztelik a kicsiket, vigyáznak egymásra, és talán a legfontosabb, hogy nagyon jókedvűek – jellemezte Balogh Zsolt, alias Dzsuli, az Ágota Alapítvány szegedi Játszóházának vezetője a négy és tizennyolc év közötti gyermekeket, akik – 85-en – tegnap a szeretetsátorban vendégeskedtek.
Az Ágota Alapítvány védenceit a Printker Zrt. hívta meg ebédre és süteményre a Délmagyarország, a Szeged Első Lions Club, a Rádió 88 és a város által életre hívott szeretetsátorban. Színes ceruzával, játékkal és csokoládéval teli ajándékcsomagot vihetett haza mindegyikük. Ahogyan Frank Yvette fotóján is látható, a gyerekek átadták magukat az ünneplésnek: mondókákat hallhattunk tőlük, ebéd közben is énekeltek, tapsoltak. Szabó Norbert énekes Siklik a szánkó című, a tél örömeit feldolgozó zenés produkcióját is hatalmas üdvrivalgással fogadták. – Az embereket a szolidaritás érzése különbözteti meg minden más élőlénytől. De sajnos a mai társadalom önző. Próbálunk ezen változtatni. A gyerekek a legkiszolgáltatottabbak, ezért igyekszünk nekik segíteni – indokolta Varga Péter, a Printker Zrt. tulajdonosa, miért ezeket a fiatalokat látták vendégül tegnap. A tulajdonost lánya, Varga Petra és a cég értékesítési vezetője, Vargáné Fábján Ildikó is elkísérte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrné a külföldi élelmiszereket a Fidesz

Szeged - Elfogadhatatlan hazánkban az élelmiszer-kereskedelmi láncok túlságosan nagy szabadsága… Tovább olvasom