Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Gyermekszínészek a színpadon

Szeged - Felnőtteknek szóló előadásokban is kapnak hangsúlyos szerepeket gyermekszínészek: a 12 éves forráskúti Vass Viktória a kisszínházi Liliomban, a 6 éves szegedi Resch Béla Márton a nagyszínházi Álarcosbálban bizonyítja rátermettségét.
Szerdától vasárnapig minden este a kisszínházban szerepel ezen a héten Vass Viktória, a forráskúti általános iskola 6. osztályos tanulója, aki Liliom és Julika kislányát, Lujzát alakítja Molnár Ferenc külvárosi legendájában. A 12 éves diáklánynak nem ez az első produkciója: főszerepet játszott már a 2008-ban bemutatott Diótörőben is.

– A Délmagyarban olvastuk, hogy a színház szereplőválogatást tart; édesanyám megkérdezte, szeretnék-e jelentkezni. Színjátszó csoportba jártam, furulyáztam, és évek óta zongorázni is tanulok, ezért úgy gondoltam, megpróbálom. A meghallgatás után azzal hívtak fel: megkaptam a főszerepet. Nagyon boldog voltam, óriási élményt jelentett a Diótörő. Később a Balta a fejbe egyik szerepét is megkaptam. A húgommal, Biankával pedig együtt játszottunk a Csongor és Tündében. Megszerettem a színházat, csodálatos a színészekkel játszani, akik mindig felvidítanak, vicceket, anekdotákat mesélnek. Korábban szállodaigazgatónak készültem, de lehet, hogy mégis inkább színésznő szeretnék lenni. Még nem döntöttem el, a nyelvek is érdekelnek – mondta Vass Viktória, akire nemcsak szülei, hanem tanárai, osztálytársai is büszkék. A falubeliek közül többen látták már játszani; sokan szeretnék megnézni a Liliomban is, de olyan sikeres a produkció, hogy nem lehet jegyet kapni rá.

Resch Béla Márton az Álarcosbálban. Fotó: Veréb Simon
Resch Béla Márton az Álarcosbálban.
Fotó: Veréb Simon

– Egy szülőnek óriási élmény, hogy a két kislányát együtt látja szerepelni a Szegedi Nemzeti Színház színpadán egy olyan szép előadásban, mint a Csongor és Tünde – fogalmazott Vass Józsefné. Viktória virágtermesztéssel foglalkozó édesanyja azt is elmondta: bár nem egyszerű megoldaniuk, férjével örömmel vállalták az áldozatot, hogy egyikük minden előadásra behozza Szegedre Viktóriát, megnézi a darabot, majd együtt hazamennek.

Vass Viktória Lujza és Gidró Katalin Julika szerepében a kisszínházi Liliomban. Fotó: Kelemen József
Vass Viktória Lujza és Gidró Katalin Julika szerepében a kisszínházi Liliomban. Fotó: Kelemen József

A színházi énekkar tagjának, Páli Mónikának kicsit könnyebb a dolga: egyszerre léphet fel 6 éves kisfiával. Resch Béla Márton nem az Álarcosbálban szerepelt először színpadon; 5 éves öccsével tavaly a szabadtéri Cigányszerelemben már volt egy emlékezetes megszólalásuk: „Adjál cigit! Adjál pénzt!" – kérlelték az egyik főszereplőt, hangos nevetésre késztetve a nézőket. – Nagyobbik fiamat szinte már családtagnak tekintik a kollégák, mert könnyen barátkozik, és imád szerepelni. Többször bejött már más produkciók próbáira, előadásaira is, megszerette a színházi közeget. Amikor színpadra lép, én sokkal jobban szoktam izgulni, mint ő. Megtanulta, hogy figyelnie kell az ügyelőre, pontosan, rutinosan teszi a dolgát. Örülök, hogy már gyerekként megtapasztalhatja ennek a csodálatos pályának a szépségeit és buktatóit, így később talán könnyebben tud majd választani. Az öcsém is gyermekszínész volt, ő úgy érezte, neki elég is volt annyi a színházból – mesélte Páli Mónika.

Felvillanyozzák a színháziakat

– Hálás feladat, ezért imádok gyerekszereplőkkel dolgozni. Több idő, odafigyelés kell a betanulásukkor, és csak a színpadon, díszletben lehet velük jól próbálni, de felvillanyoznak, megnyugtatnak – mondja Pópity Tímea, az operaprodukciók rendezőasszisztense, aki szerint azokkal a gyerekekkel a legkönnyebb a munka, akik rendszeresen szerepelnek, rutint szereznek, nem kell nekik elmondani a színház és a színpad speciális szabályait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem a hasznos dolgok a leghasznosabbak

A mindennapok nagy kapkodásában sok szülő gépiesen, rutinszerűen próbálja gyermekét a környezet elvárásainak megfelelően nevelni. A gyerekek azonban másként működnek. Tovább olvasom