Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Hagyományőrző és veteránjármű találkozó Sándorfalván

Csatatérré válik Sándorfalva környéke; a Csongrád megyei kisváros mellett egy volt lőtéren szombaton katonai hagyományőrző és veteránjármű találkozót szerveznek, ahol fölidézik a második világháború két ütközetét.
Az előzetes jelentkezések szerint mintegy 20-25 katonai jármű és félszáz résztvevő érkezik a rendezvényre az ország minden szegletéből, és lesz három páncéltörő ágyú is a délutáni német-amerikai csatához - mondta el Lőrinc Ferenc szervező.

A koreográfiáról annyit árult el a szakember, hogy délelőtt egy 1944. december 18-i, Ardennek-beli összecsapás elevenedik meg. A lesben álló németek egy mozgó amerikai járműoszlopot támadnak meg páncélöklökkel, és sikerül kilőniük több autót is. Az amerikaiak a kigyulladt használhatatlan, útban álló autók miatt nem tudják visszafordítani a konvojt, ezért elhagyva a roncsokat gyalog menekülnek.

Amikor megtámadják őket, pirotechnikával "felgyújtják az autókat" füstgránáttal és színházi kézifegyverekkel viszonozzák a tüzet. Amikor már nem lehet tovább tartani a helyszínt, a füstölgő járműveket hátrahagyva visszavonulnak és visszük magukkal a felszereléseket és a sebesülteket.

A délutáni csata során egy 1944-es magyarországi orosz-német összecsapás megismétlésének tanúi lehetnek a nézők. A "civilben" újságíróként dolgozó fiatalember elmondta, hogy munkája során sem állnak távol tőle a fegyverek és a katonai összecsapások: több konfliktusban - Koszovóban, Csecsenföldön és a Nyugat-Szaharában - is dolgozott haditudósítóként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió forint a nyomravezetőnek

Néhány napon belül Isztambulban sajtótájékoztatón jelenti be Mehmet Karcsi édesanyja, Papp Edina,… Tovább olvasom