Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Hajóról nézték meg az M43-as hídját a szegedi képviselők

Szeged - Novemberre nem készült el a kivitelező, de jövő március 30-ig át kell adnia az M43-as autópálya első – 5-ös út és Csongrádi sugárút közti – részét a forgalomnak. Ez a beruházó álláspontja – a kivitelező júliusig tolná a póthatáridőt. Tegnap a szegedi várostyák hajóról nézték meg az épülő Tisza-hidat.
– Tény, idén november végéig kellett volna, de nem készül el az M43-as autópálya első szakasza. A kivitelező határidő-módosítási igényéről már tárgyalunk. Elfogadjuk a csúszás indokát: az út alatt áthalad egy Szeged északi részének vízellátásában fontos vezeték, s ennek biztosítása az eredetileg tervezett védőcső helyett résfal építésével oldható meg. De ennek a szakasznak az 5-ös út és a Csongrádi sugárút közötti 4,5 kilométeres részét legkésőbb jövő év március 30-ig be kell fejeznie, ehhez ragaszkodunk. Nem járulunk hozzá a kivitelező által kért jövő júliusi befejezési határidő módosításhoz. Ha erről november 30-ig nem tudunk megegyezni a kivitelezővel, a Swietelsky Baugesellschaft m.b.H. vezette konzorciummal, akkor bírósághoz fordulunk, érvényesítjük a teljesítési biztosítékot – az úgynevezett kötbér 1,5 milliárd forint –, és lehetséges, hogy más vállalkozóval fejezzük be a projektet – jelentette ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gyorsforgalmi utak kivitelezésért felelős igazgatója, Galuska János tegnap szegedi önkormányzati képviselők előtt. A közgyűlés ebédszünetében ugyanis a városatyák elhajóztak az M43-as épülő Tisza-hídjáig, hogy együtt szemrevételezzék az ottani munkát.

Az újszegedi Szabó László és a két tápai – Mészáros Attila és Juhász Gyula – képviselő is örül a hídnak. Fotó: Frank Yvette
Az újszegedi Szabó László és a két tápai – Mészáros Attila és Juhász
Gyula – képviselő is örül a hídnak. Fotó: Frank Yvette

Az üzemtervnek megfelelően halad az M43-as autópálya többi szakaszának, így az új Tisza-hídnak is az építése.

– A sztráda hét vasbeton műtárgyának építése a Hídépítő Zrt. feladata. Ezek közül a legfontosabb, a Tisza-híd építése a múlt év szeptemberében a próbacölöpözésével kezdődött – jelenleg a felépítményeknél tartunk – adott pillanatfölvételt a munkáról a cég projektvezetője. Gyöngyösi István a 660 méter hosszú, több részből álló híd különlegességei között említette, hogy a hídpályát 1200-1300 milliméteres átmérőjű, 37-48 méter magas cölöpök tartják. A mederhíd kiemelt kábeles szerkezete, acél trapézlemez-bordáival, Európában is újdonságnak számít.

Legelső, legolcsóbb

Az M43-as az első projekt, ami az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetési időszakában indult meg. Ez az egyik legolcsóbb autópálya, mert egy-egy szakasza 1,1 milliárd forintba kerül. Az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakasza, valamint a Maros-parti várost elkerülő kétszer egysávos út 61,1 milliárd forintból készül el, s a beruházási költségek 67 százalékát az Európai Unió támogatása fedezi.

A híd pályáját várhatóan tavasszal zárják össze, ezután indulhat az aszfaltozás és a korlátok építése. Egyébként a hídon hetvenen, az M43-as építésén ezren dolgoznak.

– Építési szempontból az M43-as négy ütem és négy konzorcium. Az első, a 6,7 kilométeres rész – az 5-ös kettős körforgalmától a 47-es útig – a legvitatottabb. Ám két befejezési határidő kötődik a sztrádához: az első szakaszé idén november lett volna, az összes többié jövő év augusztusa. Ez utóbbi dátum, amire nagyon várunk, mert akkortól Szegedről kivezethetjük a tranzit forgalmat – összegzett Botka László. A szegedi polgármester hangsúlyozta: fontos, hogy legkésőbb jövő márciusra elkészüljön az M43-as első szakasza, mert – az eddigi kettő mellé akkora megépülő további két sztrádalehajtóval – csillapíthatná a városon belüli átmenő forgalmat.

Lokálpatrióta szempontok

Szegedről kivezeti az átmenő forgalom nagyobb részét, ezért fontos az M43-as mielőbbi elkészülte – fogalmazott Mészáros Attila (MSZP) és Juhász Gyula (Fidesz). A két Tápén élő városatya sajnálja, hogy a több mint ötezer lelket számláló városrész közelében nem épült felhajtó. Juhász szeretné, ha a Mol jelenlegi szervizútjait kiszélesítenék, így biztonságosabban megközelíthetnék a sztrádát. Bakai Csaba (ESZE–MDF) középen állóként örült, hogy a különböző pártállású városatyák együtt nézték meg az építkezést, sürgetnek határozott fellépést a beruházás határidejét be nem tartó kivitelezővel szemben – lokálpatriótaként.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. uborka 2009. november 09. 19:27
    „A VIZMŰ ZRT-T KELLENE MEGNÉZNI!!!!!NEM A HIDAT. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BENYOMTAA AZ ÁLLTALA IS SZPONZORÁLT INSURE 98 KFT-T MELY HATHATÓSAN KIIRÁS NÉLKŰL KAOTA MEG A MNKAHELYET,MIVEL JÓ KAPCSOLATA VAN A POLGÁRMESTERI IRODÁVAL ÉS A VEZÉR IGAZGATÓ URRAL. <moderálva> ŐKET AZ APEH- NEM ELLENŐRZI?????REMÉLEM JÖVŐRE ELSUNNYOGNAK AZ ELVTÁRSAK!!! .......TISZTELETTEL.”
  • 23. valakiiii 2009. november 08. 19:56
    „délmagyar!!!! ilyenekről miért nem írtok????
    <moderálva> Bocsánat!”
  • 22. geza 2009. november 08. 10:43
    „Persze ez nem fér bele a kampányba...
    Pénzük után futnak a Ligetfürdő-beruházás alvállalkozói

    http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/11/penzuk-utan-futnak-a-ligetfurdo-beruhazas-alvallalkozoi/”
  • 21. Mike3 2009. november 08. 08:15
    „ez egy nagy közös örülés volt. éljenéljen!
    sérelmezem, hogy nem épül lehajtó pont a garázsunk elé. szemetek!”
  • 20. hajosinas 2009. november 08. 06:29
    „Na akkor most már megnyugodhatunk.Minden rendben lessz, hiszen látták az illetékesek !
    De talán a közműtérképeket is meg kellett volna nézni tárgyidőszakban az ILLETÉKESEKNEK .Mert akkor most ezt a kirándulást, már nem is kellett volna finanszírozni az adófizetőknek, hiszen az első szakasz átadása közeledne, vagy jobbik esetben már meg is történt volna.”
  • 19. maradando 2009. november 08. 03:53
    „Terepszemlét tartottak,hogy hol vágják majd átt az avató szalagot? Sűrgetőek a választási érdemek!”
  • 18. Pinaman 2009. november 07. 23:13
    „moderálva”
  • 17. odysseus 2009. november 07. 21:35
    „hatalmas előrelépés az elkerülő út megépítése: repes a szívem, hogy végre - habár néhány évtized késéssel - civilizált közlekedése lesz Szegednek.”
  • 16. 1131 2009. november 07. 21:21
    „9349779.

    Ez hol van pontosan ? :D”
  • 15. TrombiFrédi 2009. november 07. 21:18
    „15: Vagy U-Bo(o)tka?!:)”
  • 14. Felhőfejes 2009. november 07. 19:35
    „Elnézést, de nekem egyből az jutott eszembe, hogy elkelt volna ide egy kortárs Búvár Kund...
    Vagy sajnálta volna valaki ezeket a derék képviselőket?!
    Íme egy versszak Vörösmarty Mihály költeményéből:
    "Szól Kund - és ő az - "nézz oda,
    Hol Henrik felriadt hada
    Tolong a víz iránt!
    Nézd, táborában mint remeg:
    Hajóit e kar fúrta meg;
    Hadd vesszen, aki bánt."”
  • 13. TUTI 2009. november 07. 18:36
    „Még jó, hogy nem lett készen! Van program, hová menni a kollegáknak!
    Most gondolom Botka es tsai kilobbizzák, hogy mégiscsak elkészüljön!
    Gratula!
    Forralt bort kaptak a Swietelsky Baugesellschaft -tól????
    Gondolom! :):D”
  • 12. Elendur 2009. november 07. 17:37
    „Azért bátrak a közgyűlés tagjai, hogy Balogh Lászlóval egy hajóra szálltak, hiszen:
    "Balogh László nehezményezi, hogy még nem kapta meg a legutóbbi közgyűlés felvételét. A képviselő azt állítja, halállal fenyegették meg egy névtelen levélben, amiért kritizálta a polgármestert."
    És ha a Balogh ellenesek megtórpedózták Vóna őket?”
  • 11. Elendur 2009. november 07. 17:35
    „valoperes_zugugyved: Nem tom hol éltél eddig, de minden közgyűlés (péntek) után, szombaton 12 től ismételték, ez már hosszú évek óta így megy....

    A feliratot is sikeressen észrevetted több mint 1 év után, amióta kint vannak város szerte, ügyes vagy, de tényleg... És sokat jársz a városban is....”
  • 10. valoperes_zugugyved 2009. november 07. 17:13
    „MEGINT ADJA A VTV. EZ AZÉRT MÁR FELHÁBORITO! ENNYIRE NINCS MIT ADNI A VÁROSI TVNEK?”
  • 9. TrombiFrédi 2009. november 07. 13:55
    „Lehetett volna közben horgászni, vizibiciklizni!!!:)”
  • 8. valoperes_zugugyved 2009. november 07. 13:35
    „MOST LÁTTAM EZT A FELIRATOT A KÖRÚTON: NE LOPJ,NE CSALJ,MERT A KORMÁNY NEM TÜRI A KONKURENCIÁT! :)”
  • 7. superlamps 2009. november 07. 13:33
    „és a legviccesebb hogy egy Strabagos autós tőlem kérdezte hogy hol épül az M43as me neki oda kell menni dolgozni:)))”
  • 6. spaceboy 2009. november 07. 13:32
    „Megint sikerult eltapsolni egy kis kozpent a semmir, de lagalabb az "urak" jol szorakoztak.”
  • 5. TrombiFrédi 2009. november 07. 13:18
    „De jó kis ebéd utáni program!:)”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

88 kilométer 2 óra 44 perc alatt

Vasúton Röszke és Nagytőke mindössze 88 kilométerre van egymástól, de ezt a távot csak két átszállással, majdnem 3 óra alatt tudtuk megtenni. Tovább olvasom