Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Hajós András már most készül a Turandot szegedi bemutatójára

Szeged - Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese szerint olyan Turandot-előadás készül a Dóm téren, amely még a musicalrajongóknak is érdekes lesz.
A Nessun dormát, a világ legnépszerűbb operaslágerét mindenki ismeri. Amint meghalljuk, már dúdoljuk is. A Turandotból Kalaf csodálatos dalát Pavarotti és tanítványa, Andrea Bocelli többször is énekelte, a híres angliai tehetségkutató versenyen pedig a győztes Paul Potts ezzel a slágerrel nyűgözte le a zsűrit és a közönséget.

Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese szerint olyan Turandot-előadás készül a Dóm téren, amely még a musicalrajongóknak is érdekes lesz.

– Számunkra nagyon fontos, hogy formáljuk, alakítsuk a közönség ízlését, szokásait. A korábbi években alapvető célunk volt, hogy a musicalekért rajongó fiatalokat lassan, szinte észrevétlenül az operett világa felé vezessük. Úgy érzem, sikerült, és ebben nagy segítségünkre volt Alföldi Róbert, aki két éve a Csárdáskirálynőt állította színpadra Szegeden, tavaly pedig Eszenyi Enikő Marica grófnőjén tombolt a közönség, köztük sok fiatal is. Ebben az évadban tovább szeretnénk lépni, és az opera felé nyitunk nem csak a hagyományos operaközönség számára. A Turandot különleges világa ideális a missziónk teljesítéséhez – mondta az igazgatóhelyettes.

Hajós Andrásról kevesen tudják, hogy nagy operarajongó
Hajós Andrásról kevesen tudják, hogy nagy operarajongó

A Puccini-opera Dóm téri előadásának sikerét a közreműködők személye is garantálja. A Turandot rendezőjét, Kesselyák Gergelyt már jól ismerik a fiatalabb zenerajongók is, hiszen a Rómeó és Júlia musical hazai bemutatóját is ő vezényelte óriási sikerrel a fővárosban. Sokoldalú művész, karmester-rendező, aki igyekszik a zenés műfajok közötti átjárhatóság határait tágítani.

A címszerepet Rálik Szilvia énekli és alakítja, a korábbi operett-előadásokból őt is jól ismeri a közönség a Dóm téri színpadról, a Csárdáskirálynő sztárjaként két éve óriási sikert aratott. Nyári Zoltán pedig, aki most Pang szerepébe bújik, az előző évek operettprodukcióinak bonvivánjaként lett a hölgynézők kedvence. A Turandotot ezúttal magyar nyelven mutatják be, ami azért nagyon fontos, mert így mindenki számára közérthető, a drámai hatás pedig átütőbb lesz.

A Játékok szervezőinek célja, hogy az opera ne csak egy szűk elit kedvelt szórakozása legyen, hanem népszínházzá váljon, itt Szegeden, a Dóm tér ege alatt.

Hajós, az operarajongó

A népszerű médiaszemélyiségről, Hajós Andrásról kevesen tudják, hogy nagy operarajongó és az Operaportál ügyvezető igazgatója. Azt meséli, ez a műfaj számára sosem volt idegen, hiszen operán nevelkedett. Később a popzene felé fordult, zenekart alapított, de az operát a mai napig nagyon szereti. Azt mondja, nincsenek műfaji korlátok. – Az opera régen maga volt a popzene, csak más hangszereléssel, más korszakban. Ezért szeretem ezt a műfajt és a Turandotot is. Mindent elkövetek, hogy ott lehessek Szegeden, a Turandot bemutatóján – mondja a médiasztár.

(X)

Olvasóink írták

  • 2. hellócsaj 2008. május 23. 15:59
    „Ezt azért te se gondoltad komolyan...
    mint NÉZŐ!!!!!”
  • 1. ajaj 2008. május 23. 08:03
    „nem fogynak a jegyek, hogy még Hajóst is be kell vetni?...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komédiafesztivál a szegedi várjátékokon

Szeged - A VI. szegedi várjátékok idén először másfél hónapig, azaz július 3-ától augusztus 16-áig… Tovább olvasom