Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Hálapénz: orvosnak 30, nővérnek 7 ezer forint jár

Hálapénz: orvosnak 30, nővérnek 7 ezer forint jár

Szeged - Tavaly 56 milliárd forint hálapénzt fizettünk. Tízből négy beteg ad pénzt, ajándékot háziorvosának, míg a kórházba kerülők 80–90 százaléka tesz hasonlóan. A páciensek szerint ez nem korrupció. A háziorvosok, illetve a rezidensek szegedi képviselője egyaránt megalázónak tartja a paraszolvenciát, inkább a béreket emelné.

Újszászi Ilona - 2009.12.29. 10:21
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Többször is cél volt, de egyszer sem sikerült megszüntetni a paraszolvenciát. A KSH szerint 13, a Tárki szerint 81, a Patika Egészségpénztár szerint pedig 74 milliárd forint hálapénzt fizettünk tavaly.

– A napi 10–12 órát dolgozó, havonta 4–6 alkalommal ügyelő szakorvosok közalkalmazotti fizetést kapnak, a három műszakban dolgozó nővérek bére még a kezdő szakmunkásokénál is alacsonyabb, s akkor még nem szóltunk az ennél is kisebb fizetésért dolgozó műtősökről, beteghordókról. Nincs 13. havi juttatás, a pótlék is kevés. Ez az oka annak, hogy az amúgy is alulfinanszírozott egészségügy egyes területein maradt a szokás: hálájukat anyagilag is kifejezik a betegek. A fiatalok azonban már nem a baksis légkörében szocializálódnak – magyarázza Hajnal Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnökhelyettese, a Családorvosi Intézet és Rendelő tanszékvezető egyetemi tanára. – A háziorvoslást kezdőknek azt tanácsoljuk, hogy praxisuk fölépítésekor ne számítsanak a hálapénzre. Egyébként is az a tapasztalat, hogy – a közvélekedéssel szemben – a kisebb, tanyás településeken is kevesebbszer hívják házhoz a doktort, mint 20–30 éve. Túlzónak tartom a közvélemény-kutatási adatokat.

Egy év: 56 milliárd forint

Különböző felmérések eredményét átlagolva a múlt évben körülbelül 56 milliárd forintot osztottak szét a hálás betegek az egészségügyben dolgozóknak. Átlagosan az orvosnak 30 ezer, a nővérkének 7 ezer, a beteghordónak 3 ezer forintot tesz a borítékba a gyógyulásban reménykedő. A Patika Egészségpénztár felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka adott már hálapénzt, akadt, aki félmillió forintot fizetett.

A megkérdezettek jelentős része úgy gondolja, hogy a hálapénz hatására jobb szolgáltatást kap – állapítja meg a Patika Egészségpénztár felmérése. E páciensek 80–90 százaléka számára természetes, hogy kórházba kerülve pénzzel teli borítékot dug a fehérköpenyesek zsebébe. A Tárki által megkérdezettek 40 százaléka szerint a paraszolvencia nem korrupció.

– A fiatal orvosok nem kalkulálhatnak a hálapénzzel mint rendszeres jövedelemmel, amelynek elfogadása megalázó is számukra. A magasabb bérek és jobb munkakörülmények reményében sokan gondolkoznak külföldi munkavállaláson – véli a szegedi Volford Gábor. A Magyar Rezidens Szövetség országos alelnöke elmondta: egy kezdő orvos bruttó fizetése vidéken 129 ezer 500 forint, ami Budapesten valamivel magasabb lehet. – A múlt rendszer beidegződése, elsősorban az idősebb páciensek hiszik, hogy csak akkor kapnak megfelelő ellátást, ha adnak „valamit" az orvosnak, nővérnek. A gyógyításra felesküdöttek számára megalázó helyzetek is adódnak.

Az egészségügyiek is számon tartják, hogy „hálapénzes" szakma például a sebész, a nőgyógyász, míg az altatóorvos vagy épp egy rezidens nem számíthat ilyen fizetéskiegészítésre. A rezidensek szervezete úgy szüntetné meg e megalázó „juttatást", hogy javítaná az egészségügyben a munkakörülményeket és a béreket.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123456789... következő >> végére >>> 258 hozzászólás
Moderálásra küldöm 258. őrgróf 2010.01.05. 14:52

Flexi, ha neked akár csak egy diplomád is van, én leszek a következő pápa. És remélem, a vakbélműtétedet tényleg úgy fogják megcsinálni, mint az elemcserét. ( még nem tudom, mit kellene betenni helyette, de egy esetleges agyműtétnél már tudnám. Egy szerencséd van: az orvosok hivatástudata. Ezért téged is pont úgy kezelnének, mint egy embert...És úgy gondolom, nem nekünk kellene távozni erről az oldalról, hanem a te gyűlölettől fröcsögő mondataidat kellene moderálni. Ugyanis téged már nem lehet!

Moderálásra küldöm 257. Lutetia 2010.01.02. 11:40

Maximálisan megértem vl-t. Hálistennek én is ismerek ilyen orvosokat. Kár, hogy nem minden orvos ilyen. Mert sajnos jó páran nem ilyenek. Ez van.

Moderálásra küldöm 256. asztenoszsz 2009.12.31. 07:02

Hammada_Fleet
Majd meglátjuk...A ti vezéreitek szétvertek mindent, nehéz lesz a romokon építkezni, remélem, nem marad el a számonkérés sem. El kell kobozni a milliárdos vagyonokat, amiket a "tűzhöz közel ülők" becstelen úton harácsoltak össze a magyar nép vagyonából. Nem az orvosok zsebében kell turkálni, akik, ha kapnak is hálapénzt, azt a betegeik az egyszer már adózott jövedelmükből adják, az állam helyett.

Moderálásra küldöm 255. franzvon 2009.12.30. 23:43

Én csak azt szeretném, ha vl és vl-ek lelkébe már nem vájna senki...
Jólesett...

Moderálásra küldöm 254. Hammada_Fleet 2009.12.30. 23:32

Teljesen mindegy, hogy kinek mi a véleménye, a következő választásokig (nem biztos, hogy 2014-ig kell várni rá) semmi nem fog történni, fideszék egy szalmaszálat nem fognak keresztbe tenni azért, hogy bármi változzon. Majd ők megszervezik a maguk egészségügyi ellátását, oszt jó napot. Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, próbáljon meg egészséges életmódot folytatni, az orvosoknak meg azt, hogy menjenek csak külföldre, nagyon tanulságos lesz.

Moderálásra küldöm 253. rhyyy 2009.12.30. 22:48

vl
teljesen igaza van

Moderálásra küldöm 252. asztenoszsz 2009.12.30. 19:40

vl
Végre leírta valaki a részleteket <moderálva off>

Moderálásra küldöm 251. vl 2009.12.30. 19:08

Orvos vagyok.
Soha nem kértem, számtalanszor nem is kaptam (nem sértődtem meg), ha adtak, sokszor visszautasítottam és persze sokszor fogadtam el paraszolvenciát. A legnagyobb összeg 20 e Ft volt. Nem szokásom kibontani a beteg előtt a borítékot, így aztán - utólag - már nem tehettem semmit. Persze ez nem jelent önmagában semmit, nem mentség, és nem az összegtől függ, hogy elfogadjuk-e vagy sem. (Mégegyszer: én nem tudom soha, mennyi van a borítékban.) Nincs tarifám (remélem, de semmiképp nem tudok róla, nem alakítottam, ha netán lenne), arról pedig információm nincs, hogy a betegek körében milyen szóbeszédek forognak közszájon.
Soha nem fogadtam el előre, vizsgálat, kórházi kezelés előtt! Már csak azért sem, mert én nem tudok másként figyelni a betegre. A fizikális vizsgálat a hajléktalan esetében is ugyanaz, ugyanolyan, mint a kőgazdag páciensnél. Ugyanazokat a szükséges vizsgálatokat tudom elvégezni mindkét beteg esetében. Miután az előjegyzés gépi úton megy, mégcsak a vizsgálatok… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 250. Megmondalak 2009.12.30. 18:32

joga éppen van hozzá, sőt, elvileg kötelező volna betartani az ügyelet utáni pihenőidőt. De nem lehet. Ráadásul arra az időre bér sem jár, hisz pihenőidő. Ehhh

Moderálásra küldöm 249. adamantium 2009.12.30. 17:59

tobikamama, csak egyet mondj már meg, a nővér, hogyan állít ki ambuláns lapot mert ugye azt az orvos írja alá. a nővér ( nem becsülöm alá a munkáját még véletlenül sem) 12 órát dolgozik utána hazamegy. az orvos 24 órát és utána meg még egyáltalán nem biztos, hogy hazamehet, bár joga lenne hozzá


258 hozzászólás123456789... következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...