Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Haller János táncdíja

Szeged - A Szegedi Kortárs Balett táncosa, Haller János kapta a Legígéretesebb Pályakezdő Táncművész díjat, amit Budapesten, a Táncművészek Bálján Európa egyik legnevesebb alkotójától, Robert North koreográfustól vett át.
A rangos szakmai elismerést a Magyar Táncművészek Szövetsége ítélte oda a szegedi együttes kiemelkedő táncművészének. Haller János 2003-ban végzett a pécsi művészeti szakközépiskola tánc szakán, 2004-től a Szegedi Kortárs Balett tagja. 2008-ban a szegedi közönség szavazatai alapján ő lett az évad legjobb táncosa, és még ugyanebben az évben a Philip Morris Magyar Balett és Kortárs Táncművészetért Junior díj tulajdonosa.

Haller János elmondta: ez a legfontosabb elismerés, amit eddigi pályája során kapott, rendkívül inspiráló számára, az pedig különösen megtisztelő, hogy ezt épp az egyik legismertebb táncos legendától vehette át. A táncművészt legközelebb február 18-án a kisszínházban, február 26-án pedig Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség a Homo Hungaricus című táncjátékban.

Olvasóink írták

  • 1. kiokushyn 2010. február 16. 12:19
    „Nagyon jó táncos!
    Minden elismerésem!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KRESZ módosítások: a bekanyarodás új szabályai

KRESZ módosításokról szóló 10 részes sorozatunk nyolcadik fejezetében a bekanyarodás új szabályait… Tovább olvasom