Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Hallgat az öreg orgona

Nem műemlék, de a petőfitelepiek és a szegedi zenészek szívükön viselik a katolikus templom orgonaritkaságának sorsát. A hangszermatuzsálem a legutóbbi felújítás miatt hallgatott el. Jelenleg igazi szakértelemre és több millió forintra vár.
A petőfitelepi orgona nem műemlék, mert nem az eredeti helyén áll. Fotó: Schmidt Andrea
A szeged-petőfitelepi katolikus templomnál is sokkal vénebb az orgonája. Míg a templom „mindössze" hetvenéves, az orgona lassan százhuszadik életévébe lépne – ha nem lenne tetszhalott. Most ugyanis egy elektromos orgona szól a kiváló akusztikájú főhajóban.

A régi hangszer a neves pécsi orgonaépítő mester, Angster József műhelyében készült 1887-ben. Akkor eredeti rendeltetési helyére, a Budapesti-Krisztinavárosi Állami Fő Tanítóképezdébe került, hogy a kántortanító növendékek tanulhassanak rajta. Amikor 1941-ben megszűnt a tanszak, a hangszer is fölöslegessé vált. A pusztulás elől a szeged-somogyitelepi – ma petőfitelepi – egyházközség vásárolta meg 1700 pengőért. Éppen emiatt a megmentő költöztetés miatt nem veszi műemlékszámba a hivatal, mondván, nem az eredeti helyén áll.

A szegedi templomba teljes méretében nem fért be, ezért apróbb átalakításokat végeztek a homlokzati részén és a mechanikáján. Idővel tovább modernizálták, a tizenkét regiszteres mechanikus csúszkaládát megtartották, és modernebb pneumatikus szerkezettel látták el.
– A nyolcvanas években nagygenerálozták a hangszert, a munkálatokat azonban olyan kontár módon végezték el, hogy nemsokára teljesen megnémultak a sípjai. Azóta hallgat az orgonamatuzsálem – tudtuk meg Kopasz Istvántól, aki petőfitelepi plébánosként négy éve gyűjtést kezdeményezett a történelmi hangszer felélesztésére.

Nagyjából tíz és fél millió forintba kerülne a helyreállítás, eddig 260 ezer gyűlt össze. Lépcsőzetesen cserélnék ki az elfáradt alkatrészeket és új játszóasztalt készíttetnének. A plébánia jelenlegi vezetője Balogh József hozzátette, lassan halad a gyűjtés. Bizalommal számítanak olyan lelkes kezdeményezőkre, mint a zenész Bedő Gábor. A Király-König Péter Zeneiskola tanára szalonzenekart szervezett, hogy kollégáival és növendékeivel minden évben jótékonysági koncerteket adjanak az orgona megmentésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanítóképzősök rajzoltak a Stefánián

Szegedi tanítóképzős hallgatók a Sajtóházat rajzolták tegnap a Stefánián. Tanáruk, Sonkodi Rita… Tovább olvasom