Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Hallgatói szeretik a szegedi egyetemet

Szeged - Tudásbázisa a Dél-Alföldnek a Szegedi Tudományegyetem azért is, mert diákjainak 70 százaléka a környező megyékből érkezik. Az ifjúságkutatók megállapították: a hallgatók 93 százaléka büszke arra, hogy az SZTE diákja.
– A tudás, a diploma érték azokban a családokban, ahonnan a szegedi universitas hallgatóinak többsége érkezik – jelenti ki Jancsák Csaba ifjúságkutató. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar Alkalmazott Társadalomelméleti Tanszékének tanársegéde elemezte legutóbbi, a hallgatói létet elemző felmérésük eredményét. Kijelentette: a diákok háromnegyede az egyetemi kötelezőn túl, önszorgalomból is foglalkozik a tudományterületéhez tartozó témákkal – komolyan veszi az értelmiségi létre készülést.

Középosztályosodás jellemzi a szegedi diákokat: többségük havonta 21–40 ezer forintból gazdálkodik, miközben 33 százalékuk ideálisnak azt tartaná, ha akár 60 ezer forintot is elkölthetne. A diákok 18 százaléka szállás költségeit, 54 százaléka a szórakozásra fordítható összeget teljes egészében maga fedezi. Egy-egy alkalommal 2–3 ezer forintot költhet bulizásra a fiatalok közel 60 százaléka. A „hotel mama"-jelenség jellemző, vagyis a diákok nagy része a hét utolsó napjain a szülők nyújtotta „szolgáltatásokat" veszi igénybe. Ez a város és universitasa számára jelzi: tenni kell a szombat–vasárnapi programkínálat javításáért. Ellenben Szeged hét közbeni megtartó képessége jobb, mint Debrecené vagy Pécsé. Vasárnap érkezik és csütörtökön hazautazik a szegedi egyetemisták többsége.

A TIK a szegedi hallgatók legkedveltebb találkozóhelye – mondja az ifjúságkutató Jancsák Csaba (szemben), aki diákok között érzi jól magát. Fotó: Schmidt Andrea
A TIK a szegedi hallgatók legkedveltebb találkozóhelye – mondja az ifjúságkutató Jancsák Csaba (szemben), aki diákok között érzi jól magát. Fotó: Schmidt Andrea

Gábor Kálmán nyomdokain

Legutóbb 2001-ben, az azóta elhunyt Gábor Kálmán vezetésével végeztek ifjúságkutatást. Tavaly októberben 90 kérdéscsoportra válaszolt közel ötszáz diák. A szegedi felmérés az Európai Ifjúság Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ országos programjának részeként készült el, hasonló kérdőívet töltöttek ki az egyetemisták Debrecenben és Pécsett is.

A város nyújtotta sportolási és kulturális lehetőségekkel elégedett a hallgatók több mint 70 százaléka. A diákok 22 százaléka mindennap, kétötöde pedig hetente többször sportol. A túlnyomó többség kiválónak tartja az egyetemi szolgáltatásokat is: a legrosszabb jegyet, közepest a kari tanulmányi osztályok kapták, míg a legjobb osztályzatot az egyetemi könyvtár. A válaszadók többsége kedvenc helyeként is a bibliotékának otthont adó József Attila tanulmányi és információs központot nevezte meg.

– Az önállóság fontos jellemzője a huszonéves korosztálynak, amit az is jelez, hogy az egyetemisták 66 százalék egyik szubkultúrához sem tartozik – mondja Jancsák Csaba. A hallgatók több mint negyede 5, közel fele pedig 4 osztályzatot adott, amikor az SZTE oktatási színvonalának értékelésére kértük. Túlnyomó többségük elégedett az intézmény oktatási színvonalával – mondta az ifjúságkutató. – A válaszolók 93 százaléka büszke arra, hogy az intézmény hallgatója. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZESZ-előadások

Szabadegyetem-sorozattal (SZESZ) népszerűsíti a tudomány jórészt szegedi művelőit és kutatási eredményeit a szegedi universitas. Tovább olvasom