Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Harcolnak a felek az idővel

Míg a pereskedő kereskedők időt nyernek, a város időt veszít: nem haladhat a tervezett ütemezésben a Mars tér átépítése. A lassan egy hónapja hozott bírósági ítélet az önkormányzat szerint csak megakasztotta az építkezést.
Na, itt aztán nem könnyű eligazodni. Tábladzsungel és lezárt útszakasz. Fotó: Karnok Csaba
Megállt az idő a Mars téren. Már működnie kellene a korszerű beléptetőrendszerrel ellátott parkolónak, már előbbre tartanának a piac forgalmának átépítésében és átszervezésében is, ha nem született volna meg csaknem egy hónappal ezelőtt egy bírósági ítélet.

A Csongrád Megyei Bíróság ugyanis Tóth Péter autóalkatrész-kereskedő felépítményének ügyében úgy foglalt állást, hogy a Mars téri piacot üzemeltető kft. azt nem bonthatja le, mivel nem a cég a tulajdonos. A kereskedő precedens értékűnek nevezte a másodfokon eljáró bíróság állásfoglalását, hiszen legalább tízen állnak perben és haragban a várossal. Úgy vélte, ezzel győzött az igazság, állva maradhatnak azok az üzletek, amelyek ellenálltak a városi akaratnak. Az ítélet váratlanul érte a városvezetést. És amikor azt a választ kaptuk Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestertől, valamint a Mars teret üzemeltető Szegedi Vásár és Piac Kft.-t képviselő ifj. Szilágyi János ügyvédtől, hogy várjuk meg az írásos indoklást, úgy éreztük, ki akarnak bújni a válaszadás alól.

Új közlekedési rend

Idén elkészül a Londoni körút és a Mars tér sarkán egy lámpás csomópont, amelynél a körútról, valamint a térről kis és nagy ívben egyaránt ki-be lehet majd hajtani – mondta Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója. Akik innen közelítik meg a piac parkolóját, elhaladhatnak a börtön előtt, ahol kétirányú lesz a forgalom. A két sáv már elkészült, de a parkoló átadásának csúszása miatt egy sávot nem lehet használni. A buszpályaudvarra a buszok a jövőben ugyanott kanyarodhatnak be, mint most, a Mérey utcával szemben. A személygépkocsik viszont innen nem közelíthetik meg a parkolót, mivel az élelmiszer-ipari főiskola előtti szakaszt lezárják a közlekedés elől, ott zöld területet alakítanak ki.

Azóta megérkezett az indoklás, amely viszont egyértelművé teszi: a kereskedő csak időt nyert. Vagyis a kft. helyett új eljárás keretében a városnak kell majd elrendelnie a bontást. Ifj. Szilágyi János szerint ezzel akár fél évvel is eltolódhat a beruházás, hiszen a jogi utat végig kell járni. Máskülönben a bíróság szerint érvényes volt a bérleti szerződés, és érvényes volt annak felmondása is. Újra felhívtuk Tóth Pétert is, hogy most mit tervez. A kereskedő azt mondta, arra vár, mit lép a város. Még abban is reménykedik, esetleg olyan ajánlatot kap, hogy a mostani üzlet helyett újat építhet – a Mars téren.

A kiskereskedők egy része elfogadta az önkormányzat feltételeit, maga bontotta el ideiglenes felépítményét és beköltözött a 2006 február végén átadott két új kiscsarnokba. Ők befizették a mintegy hatmillió forintos árat a bérleti jogért, vállalták a megemelt havi bérleti díjat. Mások az építési hatóság sokadik felszólításának sem tettek eleget, az ő bódéjukat tavaly januárban kényszerbontással távolították el. Csak azoké áll még mind a mai napig, akik fellebbeztek és hasonló ítéletre számíthatnak, mint Tóth Péter.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csonka ismeretek az iskolák névadóiról

Játékos történelemórát tartottunk a szegedi Ságvári Endre gimnáziumban, a Zrínyi Ilona Általános… Tovább olvasom