Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Harmadik szülinapra kapott új vesét Sára

Nem mindennapi műtétet hajtottak végre a Szegedi Tudományegyetem sebészeti klinikáján: egy hároméves kislányon végeztek el veseátültetést. Ilyen kicsi gyerek megoperálására eddig csak a fővárosban vállalkoztak, hiszen ez az átlagosnál jóval bonyolultabb beavatkozásnak számít. Saci ma már jól van, életvidám, és orvosai is leginkább azért látogatják, hogy ajándékokat vigyenek neki.
Saci és kedvence Szenohradszky Pál főorvos Fotó: Schmidt Andrea
Salacz Sára nevét minden orvos és ápoló nagyon jól ismeri a Szegedi Tudományegyetem sebészeti és gyermekgyógyászati klinikáján egyaránt. Utóbbin azért, mert szinte születése óta itt gondozták a kislányt, a transzplantációs osztályon pedig azért, mert két és fél hete nem mindennapi műtétet hajtottak rajta végre.

Sacit négy hónapos kora óta dializálták, mivel nem volt vizelete. – Egy egyszerű hasmenéssel kezdődött az egész, először fel sem tűnt, hogy nem pisil – idézte fel a történteket Pap Szilvia, a kislány édesanyja. – Az orvosok azonban hamar észrevették, hogy nagy a baj, és rohammentővel hozták a szegedi gyermekklinikára.

Sára azonnal katétert kapott a klinikán, és a hashártyáján keresztül elkezdték dializálni. Másfél éves korában ráadásul a veséjét is el kellett távolítani, mert túl sok fehérjét ürített, vagyis kezdte tönkretenni az egész szervezetet. Saci felkerült a vesére várók listájára, de senki nem gondolta volna, hogy ilyen „hamar" új szervet kaphat. Mert – bár a gyermekek elsőbbséget élveznek – csak gyermekdonor jöhetett számításba, az pedig nagyon ritka.

Március 24-én, a kislány harmadik születésnapja után négy nappal azonban jött a riasztás: találtak egy megfelelő vesét. A balesetben elhunyt kisgyerek szerveit a szegedi sebészeti klinika főorvosa, Szenohradszky Pál operálta ki, egyik veséjét pedig hozta is magával,
Az osztály porcelánbabája

A sebészeti klinika két orvosa, aki Saci műtétjében részt vett, szinte már sajátjaként szereti a kislányt. Szenohradszky Pál és Szederkényi Edit elmesélte: amíg náluk volt, az osztályon mindenki úgy bánt vele, mint egy kis porcelánbabával. Nem mindennapi ugyanis, hogy ilyen pici gyereket kell ellátniuk. Néhány műszert még kölcsön is kellett kérniük, mert például egy olyan egyszerű műveletet, mint a vérnyomásmérés, sem tudtak elvégezni a felnőtteknek való berendezéssel.  
melyet Szederkényi Edit ültetett be.

– Kell egyfajta bátorság, hogy egy ilyen műtétet elvállaljunk – mondta a szakorvosnő. – Egyrészt nem mindennapi, hogy ilyen fiatal páciensen végezzenek transzplantációt, másrészt pedig lelkileg is másképp éli meg az ember, ha egy kisgyerek további életéről van szó. Saci esetében ráadásul külön nehezítette a dolgunkat, hogy a vese viszonylag nagy volt. Alig találtunk a hároméves kislány testében helyet, ahova befért.

Saci ezzel a klinika legfiatalabb transzplantáltja lett, eddig ugyanis nyolc év alatti gyereken nem végeztek szervátültetést. A műtét sikeres volt: a veseműködés azonnal beindult. És bár éppen a vese nagysága miatt egy újabb műtétre is szükség volt – a szerv nyomta a láb vénáját –, és a kilökődési reakciók is elindultak, az orvosok mindent uralni tudtak, egy hét múlva pedig át is adhatták Sacit a gyermekklinikának.

Itt látogattuk meg tegnap Szenohradszky főorvossal és Szederkényi doktornővel. „Pali bácsi", Saci nagy kedvence ajándékot is vitt neki: egy kismacit és egy gumilabdát, ami a földgömböt ábrázolja.

– Egy hét múlva talán már haza is mehetünk – dicsekedett az édesanya, aki végig kislányával lakott a kórtermekben. Mint mondta, természetesen egyszer majd elmeséli részletesen Sacinak, mi történt vele, hiszen reméli, hogy hamarosan elfelejti ezt az időszakot.

– Igaz, sose tudatosul benne, hogy beteg – tette hozzá. – Számára természetes volt, hogy klinikákon élünk, kezelésekre járunk. Soha nem is panaszkodott, nagyon strapabíró kislány. A műtét óta viszont mondogatja, hogy fájdalmai vannak. Ebből gondolom, hogy tényleg szörnyű dolgokon mehet keresztül. Sajnálom, hogy ő nem tudja, amit én: hamarosan vége lesz ennek az egésznek. Elvihetem például strandra, ami beültetett katétere miatt eddig szóba sem kerülhetett, és végre megejthetjük a beígért állatkerti kirándulást is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Közgarázd-ászok okosan gazdálkodtak

Harmadik helyezést ért el a szegedi Kőrösy szakközépiskola négy diákja a Magyar Nemzeti Bank… Tovább olvasom