Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

˝Hármashatár˝ - Íme a közúti ellenőrzés eredményei

Csongrád megye - Tizenkettedik alkalommal rendezték meg május 25-én a "Hármashatár" Nemzetközi Fokozott Közúti Ellenőrzést Csongrád megyében, melyben a magyar kollégák mellett román és szerbiai rendőrök is részt vettek.
A délelőtt 10 és délután 2 óra között megtartott ellenőrzés három helyszínen történt: az M5-ös autópálya szatymazi pihenőhelyén, az M43-as szegedi pihenőjénél és az 55-ös főúton Szeged határában. Az ellenőrzés célja a közlekedés körében elkövetett szabályszegések megelőzése, a közlekedés biztonságának javítása, a romániai és a szerbiai rendőrséggel kialakított határ menti együttműködés erősítése és a tapasztalatcsere.

A közös rendőri munka kiemelt feladata többek között a közlekedési bűncselekmények és szabálysértések elkövetőinek, ittas járművezetők közúti forgalomból történő kiszűrése, kiemelése, a sebességhatárok betarttatása, a műszaki állapot ellenőrzése volt.

A fokozott ellenőrzésben összesen 30-an vettek részt, akik közül 4 szerbiai rendőr (a Kikindai és Szabadkai Rendőrségi Igazgatóságról), és 4 román egyenruhás (az Arad és Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőségről) volt. Ellenőrzés alá vontak közel 100 járművet, mely során 13 személlyel szemben szabálysértési feljelentést tettek, 10 fővel szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki különböző közlekedési szabályszegések miatt. Tizennégy, a megengedettnél gyorsabban közlekedő járműről pedig felvétel készült, üzembentartóik a jövőben közigazgatási bírságra számíthatnak. Az ellenőrzés során a rendőrök az ittasságot is vizsgálták, de a szonda egyik esetben sem színeződött el.

Olvasóink írták

  • 4. Dushbag 2011. május 26. 08:22
    „2. hsz. DomeSL!
    Ilyen magasan kvalifikált, képzett szakemberekre lenne
    szükség a rendőrségen, kérlek jelentkezz, hozzászólásod
    alapján, két hét és rend lenne itthon.
    demagóg”
  • 3. papsajt 2011. május 26. 07:55
    „"üzembentartóik a jövőben közigazgatási bírságra számíthatnak"- ha magyarok”
  • 2. DomeSL 2011. május 25. 23:27
    „Nem kéne végre a BŰNÖZŐKET megfogni?
    Nem mindig csak a pénzt beszedni.
    Ez a legfontosabb feladat mi? Autópályán gyorshajtókat fogni.
    Aztán meg sztárolni magatokat.”
  • 1. zoltanszabo 2011. május 25. 17:14
    „Nagyon szép ! 100 -ból 37 szabálytalankodó !
    a megállított 100 mindd külföldi volt ?? Ebből mennyi bírságot lehet behajtani ????
    MIÉRT csak 1 napig tartott ?? 365 napig kellene !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pingvinházzal bővül a Szegedi Vadaspark

35 millióból várhatóan már augusztus végére elkészül a pingvinház, ahol óriási látványmedence várja majd az állatokat. Tovább olvasom