Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 8°C Még több cikk.

Harminc mesterlevelet adtak át a kamarában Szegeden - galéria

Újabb mesterleveleket adott át Szegeden a képzéseket szervező Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Párizsi körúti székházban harminc frissen végzett vehette át bizonyítványát, miután sikerrel végezte el a gazdasági önkormányzat képzését.
A mesterlevél-átadó ünnepségen a kamara elnöke, Nemesi Pál köszöntőjében hangsúlyozta a duális képzés fontosságát és azt, hogy össze kell fognia az oktatásnak és a működő cégeknek, e nélkül nincs színvonalas szakember-utánpótlás. – Sok szakmát még nem ismerünk, ami 10–15 év múlva már szükséges és hétköznapi lesz, ezt csak az újfajta képzéssel lehet követni – mondta.
 

Tavaly nyolc szakmában 47-en vették át mesterlevelüket, az újabb képzésekre idén február közepéig lehetett jelentkezni. A mesterek a szakmájukban legalább ötéves gyakorlattal rendelkezők közül kerültek ki, idén az autószerelő; a gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő; a hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő, a kőműves és a szakács szakmában tartottak oktatást.

A mesterré fogadás sorát az autószerelőkkel kezdték, nekik a kamara elnöke és Kőkuti Attila, az ipari tagozat vezetője mellett Belányi Gyula, a mestervizsga-bizottság elnöke is gratulált. A gázfogyasztó- és csőhálózat-szerelőket Gombos Ervin, a hűtősöket és a klímásokat Kahr Csaba vizsgabizottsági elnök fogadta mesterré. A kőműveseknél Dobó István, a szakácsoknál Bálint Ferenc és Palotás Sándor, a kereskedelmi tagozat elnöke vett részt a bizonyítványok átadásában.
 
Harminc mesterlevelet adtak át a kamarában Szegeden - GALÉRIA. Fotó: Frank Yvette

2018 tavaszán mesterelnöki pályázatot írt ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a megyében 25 elnökjelölt 35 szakmában nyújtotta be pályázatát, valamennyien pozitív elbírálásban részesültek – őket is köszöntötték az eseményen.
 

A képzés színvonala érdekében a mestervizsgával érintett szakmák mellett minden képesítésre kifejlesztettek egy új képzési programot, a kamarai gyakorlati oktatóit. A Csongrád megyei az egyike annak az öt területi kamarának, amely egy úgynevezett pilotprogramban már idén októberben megvalósította a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges képzést. Ezeket az okleveleket is a rendezvény keretében adták át.

Az esemény zárásaként Kőkuti Attila alelnök azt hangsúlyozta, hogy kevés a szakképzett munkaerő, és hogy a helyzet javuljon, abban nagyon fontos szerepe lesz a most kinevezett mestereknek. Beszélt a negatív demográfiai hullámról és a gimnáziumi elszívó hatásról is. – Mint oktatók és gyakorló vállalkozásvezetők, segítsenek abban is, hogy a végzett fiatalok ne hagyják el az országot! – kérte az új mestereket.



 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vagy fogyni akarunk, vagy izmosodni - A testépítés nemcsak sport, hanem életmód is

Vagy fogyni akarunk, vagy izmosodni - A testépítés nemcsak sport, hanem életmód is
Rengeteg elképzelés, teória és talány kering a testépítés körül. Hajó Ferenccel, a Fit World Fitness személyi edzőjével beszélgettünk a sportról, motivációkról és tapasztalatairól. Tovább olvasom