Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Harmincötmillióból újult meg a Kőrösy

A szegedi önkormányzat iskola-út programjában újították fel a Kőrösy József Közigazgatási és Külkereskedelmi Szakközépiskolát. A Stefánián található intézmény rendbetételére a középiskolák közül a legtöbbet, 35 millió forintot költött a város. A felújított épületet holnap adják át.
Fotó: Gyenes Kálmán
Szeged város iskolafelújítási programjában 46 óvoda, 27 általános iskola, 13 középiskola és kollégium, valamint 3 egyéb intézmény tatarozása, átépítése kezdődött meg idén több mint egymilliárd forintból. A középiskolák közül a Kőrösy felújítására kellett a legtöbbet költeni: 35 millió forintból renoválták az épület egyes részeit.

A felújítás még a nyári szünetben megkezdődött, így mire a diákok visszatértek a vakációról már csak a külső munkálatok maradtak hátra.

Kiricsi Imréné, az intézmény igazgatója elmondta: az iskola saját pénzéből is mindig sokat költöttek az épület rendbetételére. Az iskola-út programban kapott pénznek nagyon örültek, mert a több mint százéves épületen sok a javítani való. – A tető egyes részeinek cseréje volt az egyik legnagyobb feladat – mondta az igazgatónő. – A födém külső oldalát még 1983-ban kicseréltük, a most kapott pénzből az udvar felőli rész kapott új cserepeket.

Az iskola Tisza felőli és főhomlokzata is megújult, a Radnóti felé néző rész viszont még jó állapotban van, így ehhez most nem nyúltak a munkások.
A 35 millió forintból fedezték a földszinti folyosók burkolatának cseréjét, és be tudták fejezni a második emeleti közlekedők saját pénzből elkezdett burkolását is. Ezenkívül az egész épületben energiatakarékosra cserélték le a világítótesteket. – Sokat javult az iskolánk állapota, de a továbbiakban a vizesblokkok, a csatornahálózat javítására is szükség lenne – mondta Kiricsi Imréné. A támogatásból nem jutott pénz a tantermek és a nyílászárók rendbetételére sem.

F. G.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alvó csecsemőket nem fényképezik

Hetente több száz embert fotóznak le a szegedi okmányiroda munkatársai. Nyaralás előtt,… Tovább olvasom