Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Három és fél millió látogató

Ünnepélyesen fogadták tegnap délelőtt az ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark három és fél milliomodik látogatóját: Molnár Kata Pesten dolgozik, de Szegeden volt történész hallgató.
A budapesti Molnár Kata volt a három és fél milliomodik. Nagy László igazgató virággal, ajándékkal köszöntötte. Fotó: Karnok Csaba
– Minden alkalommal ugyanaz a bizsergő érzés fog el a szívem táján, amikor meglátom Árpád fejedelmet – mesélte Molnár Kata, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark három és fél milliomodik látogatója, akit Nagy László igazgató virágcsokorral köszöntött tegnap.

Sándor Attila, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke emléklapot és emlékérmet adott át neki. – Nagyon fontosnak találom, hogy a mai világban is megőrizzük magyarságtudatunkat. A sok negatív hatás ellenére is képesek legyünk a nemzeti összetartásra – tette hozzá az emlékpark ünnepeltje. A Budapesten élő lány – aki Szegeden volt történészhallgató – 1998-ban látta először a Feszty-körképet, azóta huszonkétszer járt már itt.

Nagy László elmondta, mindent megtesznek azért, hogy ezentúl is minél többen látogassák a parkot. A tervekről szólva többek között a regionális, kistérségi együttműködést, a Szeri Szabadiskola elindítását, a szegedi szabadtérivel való kapcsolatfelvételt emelte ki az igazgató. Büszkén említette, hogy az emlékpark nyerte el az elmúlt esztendőben Az év múzeuma címet.

B. B. A.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Variációk szenvedélyre

Érdekes ötlet a Szegedi Kortárs Balett legújabb vállalkozása, a Carmen-variációk: a népszerű opera… Tovább olvasom