Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Három filmben kapott szerepet Pataki Ferenc

Szeged - Három különböző filmben kapott szerepet Pataki Ferenc. A népszerű szegedi színésznek ezzel egy régi álma vált valóra. A két magyar játékfilm a Poligamy és a Magic Boys, a külföldi kalandfilm az ókori Rómában játszódik.
Régi álma vált valóra Pataki Ferencnek, amikor három filmszerepre is beválogatták: a szegedi színész életében először vett részt egy magyar nagyjátékfilm forgatásán július közepén. Szeptemberben egy külföldi film forgatásán várták, majd a részben Szegeden felvett Magic Boysban is szerepet kapott. A fiatal színész azt mondta, szakmailag már nagyon hiányoztak neki a filmes szereplések.

A Poligamy első filmes rendezője, Orosz Dénes még gimnáziumi osztálytársa volt Pataki Ferencnek Debrecenben, dráma tagozaton.

– A főszereplő, Csányi Sándor egy sorozatírót játszik, én az egyik filmjében szerepelek mint Lajos, a pilóta. A jelenetben egy olvasópróbán vagyunk – árulta el a színművész. A romantikus vígjátékot december 10-én mutatják be.

Pataki Ferenc elmondta: nem volt idegen számára a filmes közeg. A főiskolán ugyanis a kamera mindkét oldalán kipróbálhatta magát, „élesben" viszont most először vett részt forgatáson.

Lajos, a sármos pilóta, Pataki Ferenc alakításában. A Poligamy című filmet december 10-én mutatják be. Fotó: Skyfilm, Lehotka Judit Zolka
Lajos, a sármos pilóta, Pataki Ferenc alakításában. A Poligamy című filmet december 10-én mutatják be. Fotó: Skyfilm, Lehotka Judit Zolka

Váratlanul érte a színészt, amikor Kevin McDonald beválogatta a kalandfilmjébe (ő rendezte Az utolsó skót király és A dolgok állása című filmet), akinek nagyon megtetszett Pataki Ferenc játéka. A római korban játszódó történetben a főszereplő fiú az apját keresi, aki a kilencedik légió parancsnoka volt, de az egész csapat eltűnt.

A római katonát játszó szegedi színésznek közös jelenete van a főszereplővel, Channing Tatummal (Step Up, G. I. Joe, Bunyó): őrködés közben elküldik Pataki Ferit egy tisztért, s még néhány vágóképen szerepel. – A jelmez és a sisak ellenére felismerhető vagyok, legalábbis remélem, hogy az anyukám felismer! – viccelődött.

Pataki Ferenc és Orosz Dénes rendező a Poligamy című film forgatásának szünetében. Fotó: Skyfilm, Lehotka Judit Zolka
Pataki Ferenc és Orosz Dénes rendező a Poligamy című film forgatásának szünetében.
Fotó: Skyfilm, Lehotka Judit Zolka

– Az erődjeleneteket és a csatákat rögzítették Magyarországon, Budapest mellett építették fel a díszletet, hatalmas belső udvarral és épületekkel. Egy egész éjszakán keresztül forgatott a színész az ismert sztárokkal, a filmet a Gettómilliomos Oscar-díjas operatőre, Anthony Dod Mantle fényképezi, a jelmezeket pedig a szintén Oscar-díjas Michael O'Connor (A hercegnő) tervezi. A római korban játszódó alkotás másik felét Skóciában forgatják. Az Eagle of the Ninth című filmet a jövő év végén mutatja be a Pioneer Pictures.

Nyaralás közben hívták fel a Magic Boys készítői: egy kisebb szerepre kérték fel Pataki Ferencet. Az Anna fürdőben forgattak: egy lánybúcsún ő volt a konferanszié, be jelentette a fellépőket, Hujber Ferencet és Nagy Sándort. Ezt a filmet 2010 őszén láthatjuk.

Háztűznéző

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam kedvet a forgatásokhoz – mosolygott a népszerű színművész. Elárulta, hogy a színházitól leginkább abban különbözik a filmes alakítás, hogy minimálisabb játékot igényel. A szegedi kisszínházban legközelebb a Háztűznéző című vígjátékban szerepel.

Olvasóink írták

  • 5. iRon 2009. szeptember 30. 19:27
    „milyen jó az újságírónőnek hogy találkozott vele. hajrá. welcome back!
    SZEGED!”
  • 4. Dorkiii 2009. szeptember 30. 16:20
    „de jó vagy...:)”
  • 3. ClarkGriswald 2009. szeptember 29. 14:08
    „Hajrá Feri!!! :)”
  • 2. IVY 2009. szeptember 29. 11:52
    „Pissszok jó pasi!”
  • 1. Rosmary53 2009. szeptember 29. 09:25
    „Gratulálok a tehetséges művésznek, szeretem karakteres vonásait, játékát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Antiszemita inzultus érte Székhelyi Józsefet

Antiszemita inzultus érte a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorát szombat este a Virág cukrászda teraszán. Tovább olvasom