Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Három halott az utakon

Három ember életét vesztette, többen pedig megsérültek a hét végén közlekedési balesetekben a megye útjain.
Három autó rohant egymásba tegnap este az ásotthalmi leágazás közelében az 55-ös úton. Egy Suzuki az egyik kanyarban áttért a bal oldalra, frontálisan ütközött egy Forddal, majd egy Opellel is. A Suzukit vezető középkorú férfi meghalt, öten pedig megsérültek. Az utat lezárták.
Tegnap reggel hét órakor Szeged határában halálra gázoltak terepjáróval egy 78 éves biciklist. A kocsi Sándorfalva felől Szeged felé haladt, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban a sofőr egyszerűen elvesztette uralmát a gépjármű felett, és elütötte a vele egy irányban közlekedő kerékpárost. Az idős biciklis szörnyethalt.

Szombaton árokba borult, fának ütközött és meghalt egy középkorú férfi Makó és Csanádpalota között. A Citroën egy enyhe ívű kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az árokban kötött ki, és egy fa állította meg. A 35 éves vezető azonnal életét vesztette.

Látványos, de kevésbé súlyos balestet okozott egy suzukis Algyőn. Három ember sérült meg szombaton, amikor két autó frontálisan ütközött Szeged közelében, az Algyői úton. Egy Suzuki személyautó Szeged irányából Algyő felé haladt, amikor – eddig ismeretlen okból – megcsúszott, oldalára fordult és áttért a szembejövő sávba. Ott frontálisan ütközött a vele szembe haladó Toyotával. A Suzukiban két fiatal férfi ült, ők és a másik járművet vezető középkorú férfi is megsérült. Az Algyői út két körforgalma között hosszabb ideig zárva tartották az utat, a járművek a település felé kerültek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállításrendezők nagy álma

Milliárdos festményeket foghatnak kezükben, mégsem ezt tartják a legkülönlegesebbnek munkájukban a… Tovább olvasom