Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Háromszáz fa alatt ne álljunk viharban Szegeden

Szeged - Harminc tábla figyelmeztet négy helyszínen Szegeden: viharos szél esetén a fa alatt tartózkodni életveszélyes. Ma újra megműtik azt a taxist, akinek autójára két hete a Székely soron rádőlt egy óriási tölgyfa.
Ma újra megműtik Borcsiczky Lászlót, azt a szegedi taxist, akinek autójára két héttel ezelőtt a Székely soron rádőlt egy óriási tölgyfa. A férfit másfél óra alatt szabadították ki a tűzoltók a totálkárosra tört Renault-ból.

– Egy brutális erő hirtelen megállított, én ennyit érzékeltem a történtekből. Aztán a beszorult lábam miatt aggódtam a leginkább, attól féltem, amputálni kell. Hogy mozogtak a fogaim és folyt a vérem az kevésbé érdekelt. Szerencsére egy környéken lakó hívta a mentőket. Hálás vagyok neki és a mentőknek, tűzoltóknak is – beszélt László a balesetről. A férfi fogágya kiszakadt az állkapcsából. A fogklinikán rögtön megoperálták, de a fogait csak fél év múlva teszik rendbe. Addig csak pépeset képes enni. Ma korrekciós műtétet hajtanak végre a lábán helyi érzéstelenítéssel. Az altatást és a gerincbe adott érzéstelenítést a korábbi beavatkozások és fejsérülése kizárja. A baleset óta nem dolgozik – nincs is mivel. A fogműtét várhatóan másfél millió forintba kerül majd.

Borcsiczky Lászlóra két hete dőlt egy fa - ma újra megműtik Fotó: Schmidt Andrea
Borcsiczky Lászlóra két hete dőlt egy fa - ma újra megműtik
Fotó: Schmidt Andrea

A balesetet okozó tölgy azért dőlt ki, mert elrohadt a gyökere. Egyébként még ebben az évben kivágták volna, mert benne volt a 2008-as fakivágási programban. Az öreg fákat a baleset után kitáblázta a Környezetgazdálkodási Kft. „Viharos szél esetén a fa alatt tartózkodni életveszélyes" – olvasható magyarul és angolul összesen harminc táblán négy szegedi helyszínen: a Széchenyi téren, a Dugonics téren, a Roosevelt téren és a várkertben. A feliratokat nem a fára tették, hanem például lámpaoszlopokra. A harminc figyelmeztetés körülbelül háromszáz fára vonatkozik, ezek az árvíz utáni fásítás első darabjai. Gila Csaba, a kft. közterület-fenntartási divízió vezetőhelyettese elmondta: a városi fák élettartama körülbelül kilencven év, mert a mesterséges körülmények nem kedveznek a növényeknek. Építkezések során gyakran előfordul, hogy elvágják a gyökerüket, mert nem veszik figyelembe, hogy a gyökérzet a föld alatt nagyjából akkora területet foglal el, mint a lombkorona.

A kft. a fákat folyamatosan ellenőrzi. Azokat vitaminozzák, sebkezelik, a száraz ágakat eltávolítják, speciális drótkötelekkel megerősítik.

Borcsiczky László mankóval jár a baleset óta
Borcsiczky László mankóval jár a baleset óta
Fotó: Schmidt Andrea

Az öreg fák és a viharos szél kellemetlen következményeire figyelmeztető táblák korábban is kint voltak, de ellopták őket. Egyetlen egy maradt meg a régiekből – az egykori vidámpark területén.

A Székely sori baleset idején egyébként nem volt vihar. Ezzel kapcsolatban Szabó Ferenc, a környezetgazdálkodási kft. ügyvezetője azt mondta: Szegeden nem történt ilyen az elmúlt 15 évben.

Ostorfa dőlt két nőre Budapesten

Szerda délelőtt ostorfa dőlt két padon ülő nőre Budapesten az Erzsébet téren. Egyiküket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházban, s délutánra életét vesztette, a másik könnyebb sérüléseket szenvedett. A fa – akárcsak a szegedi tölgy – kívülről teljesen egészségesnek tűnt. A fát a Főkert kezeli. A társaság munkatársai az összes fát átvizsgálják a környéken a szerencsétlenség miatt. A helyszínen vizsgálódó igazságügyi szakértő szerint a fát gombás fertőzés támadta meg. A Főkert munkatársai egyszerű szemrevételezéssel állapítják meg, milyen állapotban vannak a fák. Ez a módszer Szegeden is.

Olvasóink írták

  • 2. ágicca 2008. május 30. 08:34
    „Mihamarabb ki kéne vágni ezeket a fákat, főleg az olyan frekventált helyeken,mint a Széchenyi tér, vagy a Dugonics tér. Ki tudja, ki lesz a következő áldozat?! Egyeltalán: hogy rendezhetnek pl. borfesztivált olyan helyen, ahol életveszélyes fák vannak? Intézkedni kéne, ha kell, felvenni még munkásokat alkalmi munkára, mielőtt nagyobb baj történne. És természetesen ültetni a régi fák helyett újakat..:)”
  • 1. seleron 2008. május 29. 10:57
    „Egy ilyen fa ultrahangos korhadásvizsgálata nem valami nagy összeg a megrendelőtöl. A kérdés csak az hogy miért nem nézik át a fákat tüzetesebben. Ezt azért tudom mert mi is ezzel akartunk foglaklkozni, de az illetékesek elküldtek minket hogy nincs rá szükség. Erről ennyit.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrkézen a dorozsmai sorozatbetörők

Szeged-Kiskundorozsma - Ahogy korábban megírtuk, Dorozsmát néhány hónapja betörésre szakosodott… Tovább olvasom