Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Hat szemmel kémlelnek

Négy éve működik a belvárosban a szegedi térfigyelő rendszer hat kamerája. A hálózat közepén operátor követi az eseményeket. Az utcákon készült képsorok hasznát több példa is igazolja. A meglévő rendszer fejleszthető: a jövő a mobiloké.
Tábori Attila rendőri tapasztalatára is hagyatkozik munkája során. Fotó: Gyenes Kálmán
– Egy hónapja két társaság összeverekedett a Kárász utcán, a vita késelésbe torkollott. A résztvevők egymásnak ellentmondó vallomást tettek, ezért kikerestük a térfigyelő kamerák felvételeit. Hamar tisztázódott, ki ütött először – indokolta egyetlen történettel Tábori Attila operátor, milyen hasznos a rendszer. A nyugdíjas rendőr – egykori járőr, baleset-helyszínelő, majd vizsgáló – a városi kapitányság Párizsi körúti épületében két kollégájával együtt dolgozik a figyelőszobában. Négy éve pásztázza az utcát, akár a kamerái. Hat szemmel figyel, megelőz vagy segít nyomozni. Két monitor áll az asztalán, az egyiken hat képsor villódzik egyszerre, a másikon egy-egy felvételt nagyít, kimerevít, és kinyomtat. Az exzsaru arra is talált már bizonyítékot, hogy egy bűncselekmény meg sem történt.

– Rablótámadást jelentett be nemrég egy asszony. Azt mesélte: a Kölcsey utcában vásárolt, az autójához menet valaki levágta a válltáskája pántját. Elkeseredetten sorolta, hogy benne volt a mobiltelefonja, tárcája minden pénzével és iratával – magyarázta Tábori Attila a vezérlőteremben. – Másodpercre pontosan visszakerestem a felvételeket, és kiderült, a táska végig a vállán lógott. Ekkor ugrott be az asszonynak, hogy a kocsija tetején felejtette a táskát és induláskor veszíthette el. Nyomozás nem indult, többórányi munkát spóroltunk meg a rendőröknek – magyarázta Tábori Attila.

– Intézkednünk kellett viszont, amikor verekedésre lettem figyelmes: ránagyítottam a képre, rögzítettem a felvételt, szóltam az ügyeletesnek a szomszéd szobában. Hamarabb elindult a járőr, mint hogy a helyszínről megérkezett a telefonos bejelentés – magyarázta Tábori Attila. – A hetedik érzékemre hagyatkozom, hiszen csak látom, de nem hallom a járókelőket. Ha összeborul két ember, lehet szerelmespár, de előfordulhat, hogy éppen anyázzák egymást.

– Négy éve dolgozunk együtt a kamerákkal: azt tapasztaljuk, azóta nem rongálják a falakat, nem zaklatják a vendéglátóhelyek vendégeit – értékelte a virtuális járőrök munkáját Kovács Mihály, városi rendőrkapitány. A meglévő rendszer fejleszthető, jobb beállítással majdnem egy teljes kört belátnának a kamerák. A jövő a mobilrendszeré, Kovács Mihály pesti és egri tapasztalatai alapján úgy látja, a bűnügyileg fertőzött gócokban fix burákban helyeznének el időről időre kamerát, most például a tarjáni gépkocsifeltörések ellen vetnék be. Amikor a bűnügyek gyakorisága változik, a kamerák követnék a bűnözőket.


Szinte mindent lát

A belvárosi térfigyelőrendszer négy éve működteti az önkormányzat Szegeden. A hat kamerát 18, 5 millió forintért szerelték fel, karbantartása és működtetése évente 6 millió forintba kerül. A rendszer hatékony; az addigi bűncselekmények töredékét, nem egészen egytizedét regisztrálják a bekamerázott területeken, a biztonságérzetről nem beszélve. A városi kapitányság 1534 négyzetkilométerét 250 közrendőr vigyázza, nekik polgárőrök, városőrök és határőrök segítenek. Az ő munkájukat egészítik ki a virtuális szemek. Szegeden 10 ezer bűncselekményt követnek el, ennek több mint felét derítik fel együtt. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselőjelölteket toboroznak

A jövő évi országgyűlési választások előtt alig fél évvel újsághirdetésekben kínál „megoldást"… Tovább olvasom