Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Hatan hat négyzetméteren

Záporoznak a panaszok a szegedi ingatlankezelőhöz a Dorozsmai úti szociális bérlakásokból. Maguknak kérnek a lakók, egymást feljelentik – a környezetükre viszont igénytelenek. Akut probléma a Dorozsmai úti házban az egér- és patkányinvázió. Hivatásos patkányirtó tavaly négyszer-ötször irtott, eredménytelenül.
Kolompár Edit lakásuk ajtajában. Azt mondja, nem jó itt, de sokkal jobb, mint az utcán. Fotó: Gyenes Kálmán
– Az ablak kitört, az aknát is mi fedtük be. Nincsen csatornánk, vizünk sem, az utcai kúthoz járunk a vödrökkel – mondja a Dorozsmai út 22. szám alatti udvarban egy férfi, majd a kibelezett roncsautóktól visszahúzódnak a lakásukba.

Befagyott udvari budi

– Majd én mutatom magának, mit tegyen az újságba – „visz" el tőlük egy szomszéd, aki Kovács János néven mindjárt a lakók szószólójául szegődik. Hátra vezet, a ház mögé. Faajtós udvari vécék mellett haladunk, gyomorforgató bűz terjeng, bár az árnyékszék befagyott. Már a közelébe lépni is undorító. Körül mindenhol zavaros, habos szennylé fagyott össze a darabos sárral. Hátul a fáskamra fala omladozik, az ajtót vastag rongy, nejlon, szivacsdarab szigeteli. – Gyesen vagyok a kétéves Tamarával. Négy gyerekkel lakom itt a hat négyzetméteres sufniban – panaszkodik Kolompár Edit, és fellebbenti a függönyt a hajlékáról. Orrba vág a szag, nem megyünk beljebb. A velük élő férfi a kérdésemre, miből élnek, megvonja a vállát: ebből, abból is, mindenből. Kapnak szociális lakást, a költözésre várnak. Most már itt, eddig az utcán éltek.

Egér, patkány


Akut probléma a Dorozsmai úti házban az egér- és patkányinvázió. Hivatásos patkányirtó tavaly négyszer-ötször irtott, eredménytelenül. Az udvarra azonban a gyerekek miatt nem rakhat le mérget. Az ingatlankezelő illetékes igazgatója szerint: a megoldás nem a kiköltöztetés, hanem a normálisan élhető körülmények kialakítása. A régi bérlők kénytelenek maradni, szociális cserelakásra nem jelentkezhetnek, nincsen rendszeres jövedelmük.

Segély, nyugdíj, alkalmi munka

– Segélyből, rokkantnyugdíjból, gyermekvédelmiből, alkalmi melóból él itt mindenki – veszi vissza a szót János, de arra már nem tud válaszolni, miért nem szedik össze a rengeteg szemetet. Ruhák, nejlonzacskók, ételmaradék, tányérok, dobozok szanaszét. – Kicsi a hely, sokan vagyunk, nem tudunk rendet rakni – vágja ki magát kaján vigyorral a „szóvivő". Fával fűti a kályhát, palackosgázzal főznek a négy gyereknek a retkes tűzhelyen. Beljebb nem enged – szégyelli. A kilépő férfiakról csak annyit jegyez meg, nevük nincs, és nem itt laknak. Bevallja, saját hibájából csúszott ennyire mélyre. „Ügyeskedett", de nem jött össze. A negyvenhárom évesen rokkant nyugdíjas férfi végigméri a hat ajtót: – Mi másfél éve vagyunk itt, mellettünk is négyet nevelnek, köztük egy hat hónapos babát, amott egy nyolc hónapos picit – veszi számba hivatalos és hívatlan társait. – Az első lakók szoktak panaszkodni, most nincsenek itthon. Megértem, sok a patkány és az egér. Kirágták már a ház oldalát is. El akarunk innen menni, de nehéz. Albérletet fizetni nem tudunk, a gyerekekre elment minden tartalék. A nagyobbik lányom fogyatékos, autóval hordom iskolába.

Hátha

– Ne tegyenek be az újságba! – hadakozott a sufnilakó.
– Nyugodtan, kapsz lakást! – biztatta jól értesült szomszédja.

Kérések, feljelentések


– Folyamatosan érkeznek a bejelentések a Dorozsmai útról: két lakó autót bont, kábelt éget, ebből él. A többiek igénytelenek – összegzi az önkormányzati tulajdonú ház lakóinak helyzetét Soós Ferenc, az IKV Rt. kezelési igazgatója. A hat szociális bérlakást hat család lakja. A sufnilakók Párizsi körúti lakását egy hónapja utalták ki, felújítása a fagyos időben leállt. A bejelentések többsége panasz: rengeteg a szemét, az emberi ürülék és moslék. Tavaly hatszor ellenőrizték a lakásokat, felszólították a családokat, tegyék rendbe környezetüket, de semmi nem történt. Az ingatlankezelő négyszer kitakarította az udvart. – Több százezer forintot költöttünk már a takarításra, teherautókkal hordattuk el a szemetet, negyven ablakot üvegeztettünk újra – jegyezte meg az igazgató. – A költségeket, bár rá kellene terhelnünk a bérlőinkre, nem tudják kifizetni, nem számítottuk fel. Újra jönnek, bejelentik, mit kell csinálni. A bérleti szerződésekben egyébként benne áll, hogy kilakoltathatjuk azt, aki veszélyezteti vagy zavarja a társait, egyelőre azonban türelmesek voltunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gregor rapült a színpadon

Két nagyszabású koncertet adott a Rapülők Budapesten. Geszti Péter zenekara közel százfős… Tovább olvasom