Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Hátmasszázs, borjúkötél és rémült tehén a karácsonyi vásárban

Szeged - Kedvesek a kereskedők a Széchenyi téri vásárban, és még meg is masszíroznak. Az árukészlet viszont nem sok meglepetést tartogat.
A Széchenyi téri karácsonyi vásár különös hibrid, mert úgy próbál hangulatos és ünnepi lenni, hogy közben olyan dolgokat árul, mint a nem vagyok lusta, csak energiatakarékos feliratú párna. Pedig a Dóm térivel összehasonlítva a közbeszédben időnként „bóvlisornak" is nevezett Széchenyi téri variációban jó volt sétálni egyet szombaton – nagyrészt a kereskedőknek köszönhetően. Pedig nem is vettünk semmit, csak egy kis fahéjat.

A vásárban sok az ismerős: a Kárász utca felől érkezve ugyanúgy gesztenyés jobbra, forraltboros balra, később pizsamás, órás, ahogy minden évben. Lehet kapni kocsonyát és karácsonyra halászlevet előjegyeztetni a vásár közepén, a végén pedig többek között kenyérlángost, forró fűszeres almalevet és borjúkötelet, ami sós kalácstésztából készül.

Masszázs a vásárban. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Árulnak könyvet és szappanokat, kesztyűt, sapkát, plüssállatokat – például egy rémült arcú, sebhelyes tehenet, ami úgy néz ki, mintha a mellé ültetett koronás béka verte volna meg. Lehet kapni pénztárcát, ékszereket, játékokat is – nagyjából tehát a szokásos.

Többen tartanak bemutatót. A legjobb a hátmasszázs, amit lelkesen, de nem tolakodóan minden érdeklődőnek és forgalmi okból megállónak juttattak a kereskedők. Fejmasszázst is tudnak. Egy másik standnál sütikészítő formával dolgozott egy férfi, elmondta mit csináljunk a kókuszreszelékkel, meddig töltsük a formát ha sütőporral sütünk és mennyit ha nélküle. Momentán nem sütünk, de végignéztük. Végigszagoltuk az illatos gyümölcsteákat is, van tiltott gyümölcs fantázianevű és – meglepő ötlet - sex on the beach tea is.

Süti, formára alakítva. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A kedvesség és a figyelem akkor is járt a kereskedők részéről, amikor nyilvánvaló volt – mert megmondtuk – hogy nem fogunk vásárolni.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. falatka 2010. december 01. 10:10
    „én inkább a zsebesektöl félek nagyon, a minap arra jártam és nagyon féltem mert már ismerem hogy kik ök ,személyesen is egyszer megjártam nagyon velünk ,és most is a kárász téren van a placuk szegény külföldiek vannak ennek titéve,és az idös emberek.a kávéházban beülnek el fogyaztanak egy kávét közben kilesik kit lehet becsapni lehuzni. mercédesük van az a régebbi tipus fekete .a személy leirásuk a következök ugyanis ez egy családról van szó az asszony nagyon fekete hosszu haju csunya az arca foltos és állandoan feketében jár telis tele aranyal. a férje az egy nagyobb darabb fehér börü kicsit pocakos öszes haju ember , a fia az olyan mint az anyja az arca neki is foltos és fekete fekete rövid haju vékony nagyon meg van veluk egy fiatal ember rövid haja van barna izmos kis alacsony <moderálva> de nagyon ravasz és neki is az a régi tipusu mercije van csak az ilyen szürkés szinü .ott laknak nem meszire .ezt muszály volt le irnom hogy mások ne igy járjanak mint én .öreg vagyok én már ehez kérem nézék el nekem .mi tarsunk legalább össze kis nyugdijasok. vigyázzunk egymásra .biztos vagyok benne hogy valaki fellismeri öket..”
  • 20. persona 2010. november 30. 21:28
    „hmm. veszteséges-e vagy sem, ki tudja. anyukám pár éve kint dolgozott, és a leggyengébb napon is 150 ezres forgalmuk volt, a legerősebb napon jóval több, mint fél milla..a vásár meg ugye alsó hangon is 24 napig tart.”
  • 19. koszone 2010. november 30. 17:45
    „Nagyon sok sikert kívánok a rendezőknek!
    6 év tapasztalata bennem van csak ha leírnám ide??????
    Hát ......Ő mindenki ott vásároljon ahol gondolja ,akár 5x annyiért is!
    Nagyon szép a "vásár" gondolom nem kell leírnom ki -hogy-mennyit, mennyiért,a DÓM tér meg a katasztrófa !
    Az a király!”
  • 18. SZERINTEM 2010. november 30. 12:55
    „Szégyen, amit a Széchenyi téren művelnek Karácsonyi vásár címén. Szüksége van-e erre egyáltalán valakinek???? A veszteséggel záró árusoknak aligha. S a bámészkodó, csodára váró (nevezzük) potenciális vásárlónak sem.”
  • 17. Kasza 2010. november 29. 21:22
    „Ez a karácsonyi vásár olyan,mint mikor az ember meg néz videón egy unalmas filmet és aztán egy év múlva ismét
    be teszi, remélve, hogy jobb lesz de nem, épp ellenkezőleg,ugyan azok az árusok silány portékával még silányabb bódékban semmi különleges, semmi extra.
    A város vezetést nem érdeki ,hogy egy mini Kína piac van a város közepén zsírszaggal, kacattal.”
  • 16. papsajt 2010. november 28. 07:36
    „"ahogy minden évben"”
  • 15. Mignon 2010. november 28. 01:42
    „Nem is tudom, hogy kell magyarul helyesen irni a
    "tiefer" nemet, vagy az angol "deeper" szavakat...

    mejebb, mejjebb, melyebb...?

    Maradjunk a "lentebb"-ben.

    Mit is keresek en itt...?”
  • 14. Mignon 2010. november 28. 01:01
    „Egy millio bocsanat az Olvasoktol!

    Ereztem, hogy valami nem stimmel!

    Nem Mezey Maria, hanem
    Sulyok Maria (1908) szinmüvesznönk Kiralyhida szülötte....!

    Megegyszer bocsanat.”
  • 13. Mignon 2010. november 28. 00:54
    „Bocsanatot kerek Gonda Zsuzsitol, de
    le kell irnom.

    Most OFF-olok egy kicsit.

    A magyaroknak, a Lajta folyocska (amely kb. a fele a Marosnak...),
    a "Nyugat" ugrik be.

    OK.

    A magyar müveszeti eletben van egy szinmüvesznö, aki

    kitartasasaval, megdönthetetlen akarataval, elszantsagaval ellene szegült
    mind a Rakosi rendszernek, mind a hazug Kadar rendszernek!
    "Jutalma" a betiltas, kizaras es eltiltas a müveszi palyarol volt.
    1970-es evekben lazitottak a kommunistak vele szemben.

    Mezey Maria, Kiralyhida szülötte...

    Bocsanat megegyszer a kiteröert!”
  • 12. Mignon 2010. november 27. 23:34
    „A "Lajtan tul"-rol mindenkinek a Nyugat jut eszebe.

    Nos, a Lajta melletti Bruck an der Leitha Ausztriaban van,
    magyarul = Kiralyhida.

    Törtenelmi multu, aranyos kis varos.

    A Monarchia idejen 3 bordelyhaza volt!
    -Egy a fötiszteknek, a "Rosengarten" = a Rozsakert, (a Bäcker Str.-ban),
    -egy a tiszteknek, a "Blumengarten" = a Viragoskert, ( a Leopold Gasse-ban), es
    -egy a közkatonaknak, a "Wiesengarten" = a Retiviragok, ( a Bahnhofstrasse-ban).

    Ilyen törtenelmi mult elött.
    meghajtom fejem...!”
  • 11. JungHeinrich 2010. november 27. 22:42
    „5. lehiggadt

    Higgadj le :-) Svédországban a nyáron a rétes szeletjét 1200huf-os áron árulták búra és Áentéesz nélkül. Senkinek nem lett baja! A Lajtától nyugatra sokszor az ésszerűség felülírja a napi szabályokat talán ettől működik :-)”
  • 10. Mignon 2010. november 27. 22:02
    „5. Lehiggadt

    Köszönöm hozzaallasod!

    Igenis, kikerem magamnak a
    fedetlenseget, a mocskot, a nathasok es influenzasok prüsszögeseit!

    (az ANTSZ ehhez nem szol semmit,
    talan, Straßburg...)”
  • 9. kowalsky 2010. november 27. 21:59
    „7. hozzászólás gedeon 2010.11.27. 21:52
    Bóvli bóvli hátán.

    De van rá igény... ha nem lenne, bizonyára már rég bezárt volna a vásár. Szerintem senki nem erőszakkal megy ki eladni és venni.
    Amúgy a Dóm téren meg idén is kevesebb eladó van szerintem. (lehet, hogy a Széchenyi téren is, de ott nem feltűnő)
    Szerintem tök jó, hogy megfér egymás mellett a két, különböző stílusú vásár.”
  • 8. Ferrer 2010. november 27. 21:57
    „A Széchenyi-téri karácsonyi vásárnál még egy balkáni utcai ünnepség is színvonalasabb..”
  • 7. gedeon 2010. november 27. 21:52
    „Bóvli bóvli hátán.”
  • 6. cumania 2010. november 27. 21:32
    „5. hozzászólás Lehiggadt 2010.11.27. 21:06
    Higgadj már le, mit akarsz a hülye ÁNTSZ-től? Ahhoz értenek csak, hogy három-tálcás mosogatót követeljenek még ott is, ahol az iszapkatasztrófásoknak főztek bográcsban... Ha sokat ugrálsz, esetleg kaphatsz tőlük egy kis influenza ellenit! :)”
  • 5. Lehiggadt 2010. november 27. 21:06
    „A Széchenyi téren az édesség-bazár süteményei, mignonjai ott vannak a platzon fedetlenül!?! Hull bele a mocsok, prüszkölnek rá a náthások, az influenzások!?! A Dóm téren némi üvegfal mögé vannek "rejtve" a sütik, de én egyik helyen sem vennék semmit! Nem tudom, hogy mit szól ehhez az ÁNTSZ? A Lajtától NEM keletre el nem tudom képzelni, hogy nem búra alatt kínálják a portékát!”
  • 4. JungHeinrich 2010. november 27. 20:42
    „Gagyisort megszüntetni nagy sz@r az egész és ronda. A Dóm térinek legalább van hangulata és a vásár is értelmesebb,mint az a sok kínai szemét :-)”
  • 3. napfenyfurdo_mutyi 2010. november 27. 20:12
    „addig KEDVESEK AMIG nem FIZETSZ...
    :(”
  • 2. kowalsky 2010. november 27. 19:30
    „Ennyi a cikk, vagy csak lemaradt a vége?”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diákokat vár az emlékpark

Ópusztaszer - Jövőre még inkább az iskolások felé fordul az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti… Tovább olvasom